Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

56 Az országgyűlés képviselőházának 1 kommerciális pénzügyeit vezesse, hanem talpalhat és járhat a különféle minisztériumoknál, ahol külön fenntartott ügyosztályok intézik azoknak ügyeit? Es igy menetünk tovább. Megértheti-e például egy küllölüi ember azt a luxust, (Tuicsányi Egon: Magyar sem!) amely abban az intézményben rejlik, amelyet mi úgy nevezünk: a megyei városok szervezete? Egy ötvenezer lakosú város, amelynek megvan az úgynevezett autonómiája, elhatároz valamit s amiüor elhatározta, annyi, mintha semmit sem határozott volna el, hanem akkor következik a fellebbvitel egy kis vármegyei aljegyzőhöz, mint referenshez s azután következik a megyei törvényhatóságnak minden fóruma elé, míg végre hosszú kínszenvedések után, hónapokig, néha évekig tartó küzdelem után az ügy végre felkerül a minisztériumba. De nem egy minisztériumba, mert hiszen minden félig-meddig fontos ügy «egyetértőleg» — mint mondani szokták — intéztetik különféle minisztériumok között és belekerültünk egy rettenetesen súlyos adminisztrációnak olyan útvesztőjébe, amely az egyik oldalon elviselhetetlen pénzügyi terhet jelent, másfelől pedig lehetetlenné teszi ma már az életet ebben az országban mindenki számára, akinek bármilyen elintézendő ügye van. Ezzel szemben azt mondják, — hallottam több ilyen hangot is — hogy ezt nem lehet megváltoztatni; most csak nem lehet az utcára kitenni tisztviselőket, szociális szempontból nem lehet a tisztviselők ezreit elküldeni! En erre azt mondom: végre is ez rettenetesen fájdalmas dolog s*én borzasztóan sajnálom, hogy ilyen fájdalmas dolog az, amiért nekem síkra kell szállanom. Kettentő fájdalmas dolog, de kérdezem: mi fájdalmasabb? Ezeket a tisztviselőket, akik végtére mégis csak nyugdíjat fognak kapni, akiket tehát a megélhetés minimális mértékével fel lehet ruházni, ezeket küldeni az utcára, vagy minden nap végignézni azt, hogy gazdákat, iparosokat, kerskedőket, ügyvédeket, orvosokat minden nyugdíj nélkül és kimutathatólag ma már sok százat és ezret kizárólag az adófizetés terhével küldünk az utcára? Kérdezem: Mi a szociális különbség a kettő között? Mert ezek az iparosok és kereskedők, akiket kiűz a sors az utcára ezek miatt az elviselhetetlen adók miatt, nem a gazdasági világválság áldozatai vagy legalább is nagyrészben nem annak áldozatai, hanem áldozatai annak az elviselhetetlenül túlépített bürokráciának, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) amelynek költségeit a miénknél sokkal gazdagabb ország sem bírná elviselni. (Ugy van! balfelől.) Azt mondják: hiányozni fog az a vásárlóerő, amit ezek a tisztviselők jelentenek. Mindenek előtt legyünk tisztában azzal, hogy az állam vagy a kommunitás, amely ilyen tisztviselőket nyugdíjaz, nemcsak a fizetés és a nyugdíj közötti különbséget takarítja meg; tudjuk, hogy minden 100 pengő személyi kiadáshoz legalább 25 pengő dologi kiadás is járulj ha tehát 100 pengő fizetés helyett 75 pengő nyugdíjat adunk, az illető csak 25 pengőt veszít, de az állam 50 pengőt nyer. A vásárlóerő! Bocsánatot kérek, ha tőlem, amint adózótól elvesznek 10 métermázsa búzát adó fejében, tehát minden gazdasági ellenérték nélkül, vagy pedig, ha meghagyják a 10 métermázsa búzát, de azt rosszabbul tudom értékesíteni azért, mert a tisztviselők vásárlóereje meggyengült, csak nem vitás, hogy az 2. ülése 1933 január 25-én, szerdán. adózónak inkább áll az érdekében, ha fogja is szenvedni a tisztviselők vásárlóereje meggyengülésének hatásait, hogy ne kelljen adónzetésben azt beszolgáltatnia, hanem inkább a vásárlóerő csökkenésében kelljen megfizetnie. Hiszen, ha nem így volna, t. Képviselőház, azt méltóztatik hinni, hogy Németországban, Franciaországban és Angiiában még nem jöttek volna rá annak nyitjára, hogyan kell a munkanélküliség szociális kérdését és a vásárlóerő csökkenésének kérdését megoldani és én nem olvastam mindezen országokban egyetlen olyan gondolat felmerüléséről sem, hogy néhány százezer felesleges tisztviselőne jv munkájával kelljen nehezíteni az állampolgárok életét, csak azért, hogy ezáltal a munkanélküliek seregét csökkentsük és a tisztviselők vásárlóerejét megerősítsük, minthogy nem is gondolható az, hogy ilyen természetellenes intézmény, az adminisztrációnak olyan természetellenes túlfeszítése, amint nálunk van, egészséges legyen. Itt azután ismét azt mondhatom, hogy nem a jelenlegi kormány hibája, hogy ez így van, de a jelenlegi kormányt szintén nem lehet egészen mentesíteni azokért, amiket néhány hónap óta tapasztalunk. (Dinnyés Lajos: TJj főispáni kinevezések!) Először itt van ez a törvényjavaslat a Táblák decentralizálásáról. Végighallgattam az igazságügyminiszter úr válaszát, amelyet Zsitvay t. képviselőtársamnak adott, amelyben azt mondotta, hogy azért kell azokat a törvényszékeket, amelyek eddig a budapesti Táblához tartoztak, átkapcsolni a perifériákon lévő Táblákhoz, mert a budapesti Tábla ma már az ország ügyeinek 60 vagy 64%-át intézi el, s a négy vidéki Tábla csak egyharmadát. Annakidején Szilágyi Dezső azért csinálta meg a Táblák decentralizációját, mert azt akarta elérni, hogy a közönségnek ne kelljen a perifériákról Budapestre jönnie. Most odajutottunk az ország szomorú megcsonkítása folytán, hogy kétharmada úgyis idetartozik, nem úgy, hogy idekapcsolták, de úgy, hogy természettől fogva is itt volt. Most azzal akarnak segíteni, ahelyett, hogy ezt az alkalmat megragadnák arra, hogy megszüntessék, mert már nincs rá szükség, a Táblák decentralizációját, — mert ha Budapest 60%-ot elbír, elbír 100%-ot is — hogy most a kecskeméti, a kalocsai és a kúnszentmiklósi ügyvédet és peres kereskedőket és iparosokat el fogják küldeni Budapest helyett Szegedre, a szolnokiakat Budapest helyett Debrecenbe, (Felkiáltások balfelől: A ceglédieket!) mert nem az a cél, hogyan lehet megtakarítani hogy az állampolgárok életét hogyan lehet könnyebbé tenni, hanem az a cél, hogy egy keretet sem lerombolni, mindegyiket fenn kell tartani, akár van rá szükség, akár nincs. Így megtakarításokról nem beszélhetünk és nem beszélhetünk megtakarításokról akkor sem, amikor a külön főispáni kinevezéseket látják asz emberek, ha már nem is gondolunk az egész közigazgatás államosítására, ami nélkül szerintem ezen a kérdésen segíteni nem lehet. (Ügy van! a baloldalon.) De ha már erre nem is gondolunk, mit mondjon az a szerencsétlen vidéki ember, aki kis adó- és Oti.tartozásai fejében végrehajtással kínoznak, amikor azt látja, hogy a törvényhatósági városok külön főispánjait sem tudjuk megtakarítani. En mostanában jártam választókerületemben és méltóztassék elhinni, hogy ahány szegény embernek baja van, mind ezt hozta