Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

Az országgyűlés képviselőházának lk Kérem a t. Képviselőházat, méltóztassék válaszomat tudomásul venni. Elnök: Propper képviselő úr kíván szólni. (Zaj.) Propper Sándor: T. Ház! Sajnálom és elnézést kérek azért, hogy harmadszor veszem igénybe a t. Ház figyelmét. De válaszolnom kell arra, amit a belügyminiszter úr mondott. En nem így értettem a dolgot. Tudniillik azt mondottam, hogy tessék felmenteni a háztulajdonosokat az alól, hogy az önhibájukon kívül nem fizető akár kilakoltatásra ítélt, akár kilakoltatásra nem ítélt, de a házban bennmaradó lakók be nem fizetett házbérei. után ne kelljen a háztulajdonosoknak adót fizetniök. Ezt kértem a miniszter úrtól- Ebben van logika, mert akkor á háztulajdonos arravaló hivatkozással, hogy neki adót kell fizetnie még a- be nem folyt házbér után is, kiteszi a lakót, hogy ne kelljen a be nem folyt házbérek után a saját pénzéből adót fizetnie. A miniszter úr azt mondotta nekünk, a küldöttségnek, hogy errenézve történt intézkedés és jött valami rendelet, hogy abban az esetben, ha a háztulajdonos kellőképen igazolni tudja, hogy az illető lakót bennhagyta ugyan, de az lakbért nem fizet, a be nem fizetett házbér után nem kell fizetnie adót, illetve az adóját leírják. Ebben a rendeletben nem ez van. Ilyen rendeletre tehát szükség van a háztulajdonosok érdekében. Tessék ilyen világosan megszövegezett rendeletet kiadni, tessék azt a hivatalos lapban, amint azt a törvény előírja, közzétenni, úgyhogy a hatóságok ezt a jogforrást kihasználhassák. (Kéthly Anna: Ez a rendelet kényszeríti a háztulajdonost az ilyen eljárásra!) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat méltóztatik-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen, vagy nem? (Igen!) A Ház a választ tudomásul vette. (Propper Sándor: A minisztériumba fogom küldeni az összes kilakoltattakat!) Következnék Peyer Károly képviselő úr interpellációja. A képviselő ^ úr interpellácójának elmondására halasztást^ kért- Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a kért halasztást engedélyezni! (Igen!) A Ház a kért halasztást engedélyezi. Sorrend szerint következik Eber Antal kép-; viselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Herczegh Béla jegyző (olvassa): «Milyen intézkedéseket kíván a pénzügyminiszter úr tenni annak érdekében, hogy az államháztartás egyensúlyba jusson és a gazdasági életre nyomasztóan súlyosodó közterhek leszállíthatok legyenek.» Éber Antal: T. Képviselőház! Ha azon az úton, amelyet a jobboldali folyosóról a baloldali folyosó felé megtettem, nem vesztettem volna el azt a pénzügyi kvalifikációt, amelynél fogva helyet foglalhatnék olyan bizottságokban, ahol pénzügyi kérdéseket szűkebb körben lehet megbeszélés tárgyává tenni, akkor nem hoztam volna most a Ház plénuma elé azokat a súlyos aggodalmaimat, amelyek most arra késztetnek, hogy a pénzügyminiszter úrhoz ezt a kérdést intézzem, illetve mai pénzügyi helyzetünkről és a pénzügyminiszter úr által a lapokban megjelent hírek szerint kontemplált intézkedésekről itt a nyilvánosság színe előtt beszéljek. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a ülése 1933 január 25-én, szerdán. 53 jelenlegi kormányt abban a tekintetben, hogy államháztartásunk súlyos deficittel küzködik, a felelősség vádjával terhelni nem lehet. (Propper Sándor: Na, na!) Nemcsak azért, mert ezt a háztartási deficitet örökölte elődjétől, hanem azért sem — ha objektívek akarunk lenni —, mert nagyon jól tudjuk, hogy nálunk sokkal nagyobb, gazdagabb, jobb gazdasági helyzetben levő országokban, még ha a vagyoni erőt átszámítjuk is, súlyosabb a deficit, így Németországban, Franciaországban, Olaszországban, az Egyesült-Államokban. Nem lehet tehát azt mondani, mintha azt, hogy ma államháztartásunk deficitben van és ilyen mértékben van deficitben, amint tudjuk: a kormány hibájául lehetne felróni. Ebből a szempontból tehát nem is szólaltam volna fel a kérdéshez, de felszólalok azért, mert az a súlyos helyzet forog fenn a mi országunk szempontjából, hogy azoK közül az eszközök közül, amelyek általában deficitben levő államháztartások orvoslására rendelkezésre állanak, szerény megítélésem szerint, nekünk csak egyetlenegy áll rendelkezésünkre, ellenben azok az eszközök, amelyekhez más országok folyamodhatnak és folyamodnak, nekünk nem állanak rendelkezésünkre. Az egyik ilyen eszköz, amellyel Franciaország él, amellyel Németország, — ma kétmilliárd márka a német birodalom deficitje — él, az, hogy tudniillik rövidlejáratú kölcsönkö,tvények, kincstári váltók kibocsátása útján állítják helyre ideiglenesen az államháztartás egyensúlyát. Ez az eszköz, sajnos, nekünk nem áll rendelkezésünkre. A mi tőkepiacunk önkéntes kincstári kötvényeket semmiféle formában nem képes és nem hajlandó felvenni, természetes, egyszerű gazdasági úton tehát nálunk kötvények el nem helyezhetők. Nem helyezhetők el, — és nem akarok ennek részleteibe bocsátkozni — egyrészt azért, mert ha visszatekintünk azokra a kormányintézkedésekre, amelyek a bankzárlattól kezdődnek, — és ide számítom magát a bankzárlatot is — visszatekintőleg nem látunk egyetlenegy olyan intézkedést sem, amelynek tendenciája az lett volna, hogy a tőkeképződés érdekeit szolgálja, ellenben láthatjuk egész sorát azoknak az intézkedéseknek, amelyek az intervencionizmus jegyében, tehát azért, hogy pillanatnyi nehézségeket, pillanatnyi kellemetlen helyezeteket áthidaljanak, mindazzal az effektussal jártak, hogy a tőkeképződést lazították és gyengítették, aminek azután természetes következménye az, hogy itt önként jelentkező tőke, bármiféle befektetésre nem áll rendelkezésre. Emellett még áll egy másik szempont és ez az, bogy szintén nem a jelenlegi kormány hibájából, vagy csak kis részben, kisebb részben annak a hibájából, speciálisan az állam által vállalt fizetési kötelezettségek úgy kezeltettek, T*. nem beszélek a külföldi hitelezőkkel szemben vállalt kötelezettségekről, ahol a transzfer nehézségei ezt természetessé tették — de a hazai hitelezőkkel szemben vállaltak is — hogy ez a kezelési módszer az állam fizetési kötelezettségeinek komoly teljesítésébe vetett minden bizalmat megrendített. (Ügy van! a balközépen.) Senki sem foglalkozott iázzál a kérdéssel, hogy önkéntes megállapodások útján, békésen, a nyomasztó helyzetben lévő adós nyomasztó helyzetét bár figyelembe véve, de egyenlő rangban folytatott tárgyalások során valahogyan az adósságokat rendezze és szanálja, hanem az állam mint adós az állami imperiumot játsza ki a hitelezővel szemben és