Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-142
48 Az országgyűlés képviselőházának l azt mondom, hogy önmagát gyalázza meg az a rendszer, amely ezt az állapotot nemcsak megtűri, hanem a maga intézményeivel véghezviszi és elősegíti. T. Képviselőház! Nem elég az ilyen türelmi két hét, nem elég a miniszteri kijelentés, nem elég a hivatkozás a pénzügyi lehetetlenségre. Ezen a bajon intézményesen kell segíteni, megfelelő megoldásról kell gondoskodni. En a miniszter úrhoz küldöttséget is vezettem; igen nagyszámú küldöttség akart verbuválódni, én azonban azt mondottam, hogy erre nincs szükség, elég,^ ha néhányan elmegyünk & r miniszter úrhoz és előterjesztjük neki ezt a kérelmet. így azután nem is mentünk sokan, nem mentünk annyian, ahányan itt érdekelve vannak, hanem egy 6—7 tagú küldöttség élén tisztelegtem aminiszter úrnál és elmondottam ezeket a dolgokat meglehetősen részletesen. A # miniszter úr akkor bizonyos megnyugtató kijelentéseket tett, amelyek azonban csak megnyugtatásnak voltak szánva, de nem lehettek megnyugtatók, legalább ebben a pillanatban már nem megnyugtatók, mert hiszen azóta is történtek kilakoltatások. A miniszter úr akkor körülbelül azt mondta, hogv csak kivételes esetben történik kilakol tatás, azoknál, akiknél a kopók nemfizetést látják fennforogni, másoknál a kilakoltatástól eltekintenek. T. miniszter úr és igen t. Képviselőház, a gyakorlat — sajnos — ennek a^ kijelentésnek ellentmond. De ez sem meghatározás; és nem tudnám így determinálni a dolgot és nem tudnám a legjobb akarattal sem megállapítani — s azt hiszem, a hivatalos apparátus sem tudja megállapítani — azt, hogy tulajdonképen hol van jelen tíJL, ci bizonyos konok nemfizetés' (Buchinger Manó: Konok szegény és konok gazdag!) Koppant nehéz kérdés ez és nagyon nehéz determinálni. En nem tudom, ki az a tág lelkiismeretű és hidegszívű ember, aki itt valakire is rá merné mondani, aki a kilakoltatásnak ki van téve, hogy ez konok nemfizető. Tessék tudomásul venni — és ezt tudni kellene odafenn, ha pedig nem tudják, vizsgálni kellene odafenn — hogy ma még a kereső embereknél is olyan aránytalanság, olyan diszparitás van a mai bérek, fizetések és a lakásbérek között, ami békeidőben abszolúte ismeretlen és lehetetlen volt. Békeidőben a dolgozó rétegeknél, a fizikai munkásoknál s a szellemi foglalkozásúaknál is, körülbelül a munkabér 20%-a volt házhérre szánva. Ez a kulcs már akkor is meglehetősen magas volt. Ma azonban ez tökéletesen felborult, mert a Bethlen-kormánvnak soV s r " li, enesetlen, sok kétbalkezes intézkedése között a legszerencsétlenebb és a legvészesebb éppen az volt, hogy a házbértőkét rászabadította a lakókra, a bérlőkre, ami azt eredményezte, hogy ijesztő diszparitás állott elő, amely még a dolgozó, az állásban levő munkásnak és alkalmazottnak is lehetetlenné teszi a lakbérek fizetését. Attól a pillanattól kezdve az történt, hoerv a bérek és fizetések kezdtek süllyedni lefelé az egyik létrán, a másik létrán neHisr kezdek emelkedni a lakbérek és az üzletbérek is felfelé- Ez a folyamat hosszú esztendőkig tartott és odáig fajult, hogy ma a házbér aránykulcsa az átlagos keresethez nem a békebeli 20%, hanem azt hiszem, 60—70—80% között váltakozik, úgv, hogyha valaki ki akarna elégíteni a háztulajdonosát, különösen a szegény mua2. ülése 1933 január 25-én, szerdán. kás vagy hivatalnoklakó, akkor keresetének túlnyomó részét oda kell fizetnie házbér fejében, úgyhogy majdnem száz százalékig csak a házbértőkének dolgozik. Ma tehát kicsit könnyelműség konok nemfizetésről beszélni olyan embereknél, akik munkájukból élnek vagy alkalmazva vannak, akik havi fizetésből élnek, mert nagyon jól tudjuk, hogy a jól képzett ipari szakmunkások 30—40 fillér órabérért dolgoznak, nagyon jól tudjuk, hogy a szellemi munkásokat 80—100— 120 pengőért, sőt ennél kevesbbért is robotoltatnak és nagvon jól tudjnk, hogy ezzel szemben egyszoba-konyhás lakás ára Budapesten 400 pengő, — ilyen alig van — de felszökik itt-ott 500—600 pengőre is. Ebből a két számból körülbelül levonhatjuk azt az igazságot, hogy ma még az sem igen tud fizetni, aki munkában van, aki dolgozik, aki keres, akinek van állása, legkevésbbé tud azonban természetesen házbért fizetni az, akinek semmiféle keresete nincs, aki hónapokon és esztendőkön keresztül munka és állás nélkül lézeng-, és soha egy fillért nem lát, soha egv fillért keresni nem tud. (Buchinger Manó: Konokul éheznek!) T. Képviselőház! En tehát ebből a szempontból is bírálnám és vizsgálnám ezt a kérdést, ha a miniszter úrnak volnék, és ha a népjóléti ügyek gondozásával is meg volnék bízva, amellett, hogy a közrendre is kell vigyáznom, mert ez a kérdés valóban a közrend körébe is belevág és a népjóléti gondozás körébe is belevág. Itt tehát kettős felelősség, kettős kötelesség van és kettős szempontból kell ezt a kérdést megvizsgálni. Annakidején, első interpellációm elmondása keretében megjelöltem azokat az utakat, amelyekkel ezt a kérdést meg lehetne oldani. Ezek nem az én költői kitalálásaim voltak, hanem a külföldi hasonló szociális és szociálpolitikai intézkedéseknek hazáig földbe való átplántálását akartam én ezzel és ajánlottam a miniszter úr figyelmébe. Az első, amit akkor is elmondtam, az volna, hogy szükséglakásokat kell építeni. Ha nincs megfelelő mennyiségű szükséglakás, szükséglakásokat kell építeni és itt nem lehet megakadni azon, amit olyan sokszor hallunk, hogy erre nincsen pénz. Ez nem is pénzkérdés, mert a szükséglakások építéséhez anyag és munkaerő kell és ma mind a kettő fölös számban áll rendelkezésre. Ha a kormány más célokra tud hatalmas összegeket, hiteleket igénybe venni, ha tud más elvont szükségleteket bonok alapján kielégíttetni, nem hiszem, hogy a magvar vállalkozás részéről ne mutatkoznék készség arra, hogy bizonyos időre hitelre adjon anyagot. A munkaerő foglalkoztatása pedig amúgyis fontos kérdés, itt két legyet lehetne ütni egy csapásra, és ezzel kapcsolatban a munkanélküliségen is lehetne segíteni. Ezt tehát a pénzkérdéssel elütni nem lehet» mert, amint mondottam, anyag és munkaerő van. Azonkívül pedig fpi kell ^ente^í a háztulajdonosokat a nemfizetők adója alól. En sem kívánom a háztulajdonostól és nem kívánja senki, hogy a be nem folyt lakbérek után a súlyos adókat megfizesse. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Propper Sándor: Kérek tíz perc meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatik a meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbítást megadja.
