Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

Az országgyűlés képviselőházának 14,2. Ülése 1933 január 25-én, szerdán. 47 Miután azonban a hivatkozott rendelet csak 1933 január 3-ig, a karácsonyi és az újévi ünnepekre függesztette fel a kilakoltatásokat, kérdem: hajlandó-e a kormány a belügyminiszter kijelentésének megfelelően a mostani súlyos gazdasági viszonyokra való tekintettel a kilakoltatásokat hosszabb időre felfüggeszteni? Tekintettel arra, hogy a belügyminiszter rendelkezése kivonta a lakásügyi miniszteri biztosság hatásköre alól a szükséglakástelepeken lévő kőépületeket és azokat a küakoltatottak számára igénybevenni nem lehet, hajlandó-e a kormány újabb rendeletben szükséglakások céljára átalakításra alkalmas, üresen álló középületeket a lakásügyi miniszteri bizottság rendelkezésére bocsátani, hogy az önhibájukon kívül lakbért fizetni nem tudó hajléktalan családokat elhelyezhessék?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Propper Sándor: T. Képviselőház! Tavaly december 14-én mondottam el azt az interpellációt, amelyre ebben az interpellációmban hivatkozom és amelyre a miniszter úrtól választ, még pedig az akkori időknek megfelelően, a pillanatnak megfelelően kielégítő választ kaptam. A válasz az volt, hogy a miniszter úr azzal kezdte, hogy bejelentette, hogy (Olvassa): «A tegnapi nap folyamán a kiliakolfcatásokat bizonytalan időre felfüggesztettem. Tettem ezt azért, mert láttam, hogy a mai súlyos viszonyok között tényleg nem lehet száz százalékig lakáshoz juttatni azokat, akiket bírói ítélet folytán lakásukból kilakoltattak.» T. Képviselőház! A miniszter úr válaszának ezt a részét természetesen tudomásulvettem és tudomásulvette a Képviselőház is. Most az a kérdés, hogy ki hogyan értelmezte ezt a választ: hogyan értelmezte a miniszter úr, hogyan értelmeztem én és hogyan értelmezte a Képviselőház, nem is szólva azokról, akik ebben a kérdésben érdekelve vannak. A logikai értelmezés nem lehet más, mint ahogyan én értelmeztem, hogy t. i. arról volt szó, hogy a téli hónapok alatt ne lakoltassanak ki senkit. A miniszter úr ezt válaszában kilátásba helyezte. Logikailag ebből az következett, hogy a miniszter úr bejelentése legalább is a téli zimankós hónanokra szól. En így értelmeztem a választ, de nem is lehetett másképpen értelmezni és látszott a Ház hangulatán, hogy a Ház tagjai is így értelmezték és így értelmezhették azt. Néhány nap múlva a legnagyobb megdöbbenésemre és csodálkozásomra értesülést szereztem arról, hogy a miniszteri rendelkezés tulajdonképpen nem is történt, hanem a lakásügyi biztosság a szokásos évi ünnepi kíméleti szünetet állította be a kilakoltatások menetébe és pedig január hó 6-áig, tehát Vízkereszt napjáig. Interpellációmban tévesen van a dátum megjelölve, géphiba az, hogy január 3-áig, mert január 6-áig szólt ez a kíméleti idő. Január 6-a után azonban újra megindult az az embernyomorító gépezet, amely ellen itt első interpellációmban is kifogást emeltem. Beállott azóta az igazi tél, mert hiszen tudjuk nagyon jól, hogy a hőmérő süllyedt és tulajdonképpen most következett be az igazii tél: 8—10 fokos, éjszaka 12—14 fokos hidegek vannak, s a Duna is beállott. Ha december 14-én és azelőtt életveszélyes volt a? utcán huzamosabb ideig való lakás, tartózkodás, akkor ez most fokozottabb mértékben áll fenn. Erre azonban, úgy latsaik, a maga« kormány figyelme nem terjed ki; erre nem gondolnak ott, >ahol ezeknek a szegény embereknek a sorsa felett döntenek, úgy hogy január 6-ika után újra folytatódtak azok a fájdalmas aktusok, amelyeket, annak idején első interpellációmban kifogásoltam. T. Képviselőház! Fel kell itt vetnem a miniszteri kijelentések értékének kérdését is. Az elmúlt tíz esztendőben megszoktuk azt, hogy a miniszteri kijelentéseket nem kell túlságosan komolyan venni. {Ellentmondások a jobboldalon.) A Bethlen-rendszer alatt körülbelül úgy alakult a dolog ebben a kérdésben, hogy a közvélemény már úgy rendezkedett be és úgy látta a dolgokat, — mert úgy tapasztalta — hogy hs> valamelyik miniszter úrtól, valamilyen irányban, valamilyen nyilatkozat jött, annak az ellenkezője fog megtörténni. Rendszerint így is történt- Azt hiszem azonban, hogy ezzel mégis szakítanunk kellene. Olyan szöges ellentétnek nem volna szabad a miniszteri kijelentések és tények között fennállania, mint amilyen például ebben az esetben a miniszter úr december 14-iki kijelentése és a később bekövetkezett tények között fennáll. Január 6-ika óta folytatódnak a kilakoltatások. Csak néhány konkrét esetet fogok felhozni ennek bizonyítására. Január 6-ika után kilakoltatták Pászti Miklós cipőfelsőrészkészítő munkást 14 hónapos gyermekével. A Bezerédyutca 10. számú házban lakott, onnan lakoltatták ki. Az elmúlt esztendőben összesen egy hónapot dolgozott. Kilakoltatták Koharics Henrik vasmunkást három gyermekével, akik 4, 5, illetőleg 6 évesek, a Pacsirtamező-utca 16. számú házból; két éve van munka nélkül. Kilakoltatták Losó Júliát két gyermekével és férjezett leányával, akinek ugyancsak van egy öthónapos gyermeke, ennek a családnak tehát összesen három gyermeke van. Nyolc hónap óta van munka nélkül. Kilakoltatták Schmidt Györgyöt a Szentmihályi-utca 31. szám alól három gyerekkel. Nyolc hónap óta van munka nélkül. T. Képviselőház! A miniszteri kijelentések ellenére tehát a probléma itt van, a probléma megoldatlan maradt. December harmadik harmadától, tehát nem 14-étől, — mert utána még történtek kilakoltatások — hanem, mondjuk, körülbelül december 20-ától január 6-áig szüneteltek a kilakoltatások. Január 6-ika után azonban újra gőzerővel indultak meg és folytatódnak ma^ is. A probléma tehát megoldatlan, a probléma itt áll előttünk, a probléma ágaskodik és ordít megoldás után. A megoldás kérését mindenki helyeselni foerna, aki valaha életében kilakoltatott családot látott, és annak a kilakoltatott családnak a sorsát közvetlenül szemlélhette. Nekem változatlanul az az álláspontom, amely december 14-ike előtt volt és amely első interpellációm elmondására inspirált. Ez az álláspont az, hogy nem lehet és nem szabad a téli hónapok alatt családokat, gyermekeket, asszonyokat az utcára tenni. Nem szabad előfordulnia semmiféle társadalomban annak, hogy asszonyok télvíz idején utcán szüljék meg gyermeküket, azért, mert őket hivatalos appa-. rátusok lakásukból kirakták és nincs olyan intézmény, amely őket befogadná. En ezt az emberiesség nevében mondom és százszor mondom. Nem lehet és nem szabad tűrni, hogy télen valakit a lakásából kirakjanak a szabad utcára. En