Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-155

Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1933 március 2-án, csütörtökön. 479 naplójában. Janda Károly, Sas Elemér, Smialovszky Tibor és ifj. Székely Miklós azok a belügyminiszteri főtisztviselők, akik, karöltve Gallina Frigyes székesfővárosi tanácsnok úrral, akit szintén meg kell említeni, életet adtak ennek a kiváló segédeszköznek, amely rövid időn belül nemcsak egyetlenegy közigazgatási hivatalból nem fog hiányozni, mert nélkülözhetetlen, hanem nincs olyan .iogkereső, vagy jogvédő fél sem, (Erődi-Harraeh. Tihamér: Egy képviselő sem nélkülözheti!), aki ennek hiányát ne érezné, olyan kiváló és elsőrangú munka. Fogadja érte a belügyminiszter úr hálás köszönetünket és tolmácsolja ezt kiváló munkatársainak is, akiket a belügyminiszter úr támogatott e műnek megalkotásában. Ezek után, mélyen t. Képviselőház, amint már előbb is volt szerencsém kijelenteni, annál a bizalomnál fogva, amely gyökerezik belügyminiszterünknek tetterejében, higgadtságában, komolyságában, tapasztaltaágában és lelkiismeretességében, a törvényjavaslatot ama indokok alapján is, amelyeket említeni bátor voltam, örömmel szavazom meg. (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen. — A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Héii Imre jegyző: Sándor István! Sándor István: Igen t. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Nagy élvezettel hallgattam F. Szabó Géza t. képviselőtársamnak és barátomnak a törvényjavaslatról tartott beható fejtegetéseit. (Zaj a jobboldalon. — Halljuk! Halljuk! balfelől. — Elnök csenget.) Ö elsősorban hivatott ezeknek elmondására, mert hosszú időn át szolgálta a vármegyét és hosszú időn át szolgált törvényhatósági várost is. Hogy mégis nagyon sok pontban nem értek vele egyet és felfogásom igen lényeges pontokban sokkal közelebb áll Petrovácz Gyula igen t. képviselőtársam és Rassay Károly igen t. képviselőtársam felfogásához s azzal, azt mondhatnám, majdnem azonos, azt hiszem, ebbe valami különös ok játszhatik bele, miután én is közigazgatási szakember vagyok, aki ennélfogva szeretem ezt a pályát, ezt a rosszortot, szeretem ennek embereit és mégis sok tekintetben egészen más konklúziókra jutok. Azt hiszem, ennek a nagy eltérésnek két fontos oka van. Az egyik az az optimizmus, amely igen t. képviselőtársamat vezeti és amely abban nyilvánul meg, hogy ez se jó, az se jó, de mindezeket majd helyre fogja hozni a miniszter bölcsesége, a gyakorlat, stb. stb. En pedig tapasztalati alapon ennél kevésbbé vagyok optimista. Ez az egyik ok. A másik ok pedig — úgy gondolom — abban található meg, hogy én a közigazgatást nem úgy nézem, mint egy önálló, — hogy a most szokásos kifejezéssel éljek — öncélú intézményt, hanem úgy, mint egy önálló intézményt, amelynek egyfelől rendtartó ereje, de másfelől támogató készsége az egész polgárság érdekeit van hivatva szolgálni és amely ebben a tekintetben nagyon sok hasznot, de esetleg nagyon sok kárt is tehet az állampolgároknak. (Rakovszky Tibor: Ez igaz!) Ügy gondolom, hogy ezek okozzák azt, hogy sok tekintetben talán ellentétbe fogok jutni igen t. előttem felszólalt képviselőtársammal. Bár ezt az ellentétet nem óhajtom polémia formájába önteni, mégis ki fog derülni az egyes tételeknél, hogy én miként látom a dolgot. Ez a törvényjavaslat engem többféle szempontból rendkívül meglepett. Meglepett először abból a szempontból, hogy — amint maga a belKÉPVISELÖHÁZI NAPLÓ XIII. ügyminiszter úr is mondotta a bizottságban — ez egy kísérlet. Azt hiszem, hogy a mi közéletünk, a mi közhatóságaink tevékenysége, -~ nem személyei, mert nagyon derék személyei vannak — hanem helyzete nem az, amellyel ilyen életbevágó kérdésekben kísérletezésekre vállalkozhatnánk. Meglepett a törvényjavaslat másodszor abban a tekintetben, hogy igen nagy anyagot ölel fel részben a jogorvoslatokra vonatkozó részében kimerítően, azonkívül eléggé kimerítően a szakvizsgára vonatkozó részében, a középső részeiben, (Rakovszky Tibor: A legfontosabb részeiben!) azonban szinte nehezen megérthető indokokból innen és onnan kiszakítva egy-egy paragrafust a régi szabályokból. Ezen a téren a javaslat elmegy egészen odáig, hogy egy bizonyos paragrafusában, ahol a törvényhatósági bizottsági közgyűlések hatásköréről van szó, eltörli az 1929. évi XXX. törvénycikknek — ,úgy gondolom — 22. §-át, amely ezt a kérdést újabban szabályozza és azt mondja, hogy az azelőtt érvényes jogszabályokon és tételeken túl még irányadó lesz az 1886. évi XXI. törvénycikk. Azt hiszem, hogy a törvényalkotásban nagyon kevés példa van arra, hogy politikai fordulat nélkül — bár politikai sizempontból megtörténhetik — egy újabban alkotott törvény bizonyos tartalmú szakaszát eltöröljék és helyette viszszaállítsák egy azelőtt negyven egynéhány évvel alkotott törvény szakaszát. Ez már magában véve is nem valami előnyös kritikája az 1929. évi XXX. te. megszerkesztésének. Igaz, hogy ezen a ponton, mint sok más ponton is, úgy vélem, hogy megtalálom az okot, hogy ez miért történt. Itt nevezetesen az 1929. évi XXX. te. állította fel a kisgyűléseket, rájuk ruházván a törvényhatósági bizottság bizonyos jogkörét. Most ez a törvény a kisebb létszámú, nagyobb hatósági befolyás alatt álló kisgyűlés hatáskörét igyekszik öregbíteni a valami kicsivel mégis szabadabban mozgó törvényhatósági bizottsági közgyűléssel szemben, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: A kisgyűlés is abszolút autonóm!) Én legalább nem tudok erre más helyes indokot találni. (Az elnöki széket Czettler Jenő foglalja el.) Nagyon nagy bajnak tartom azt is, hogy amikor ezt a törvényt megalkották, — amint már előbb is említettem — innen-onnan kirángattak egyes szakaszokat, azoknak is egyes tételeit fenntartották, más tételeit módosították. Az 1876 : VI. te.-tői kezdve végig az 1929 : XXX. tc.-ig, sőt azon túl is egész csomó törvényszakasz módosíttatott még úgy is, hogy a szakasznak másik részét esetleg érvényben hagyták. Közigazgatásunk sok haja között az egyik legnagyobb eddig is az volt, hogy a közigazgatási törvények között eligazodni alig lehetett, (Rakovszky Tibor: Ugy van! Ez igaz!) mert a törvények egyes részei túlhaladottakká váltak, törvénnyel, rendelettel módosultak, és égy fél törvénytárt kellett annak a tisztviselőnek áttanulmányoznia, hogy tudhassa, mi a ma érvényes szabály az előtte fekvő esetre. Mondhatom, hogy ez a törvény ezeket a nehézségeket igen erősen megnöveli, és ha ez a jogrendszer lesz azután a közigazgatási szakvizsga tárgya, akkor emher legyen a talpán az, akit ki fognak válogatni, aki átesik ezen á rostán, ha komolyan veszik a vizsgát és ezt az anyagot, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Ezt még majd csak meg tud70