Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-155

476 i Az országgyűlés képviselőházának 155. ülése 1933 március 2-án, csütörtökön. ciós fellebbezésektől sem félek, mert tudom, hogy helyeseknek, okosaknak, indokoltaknak, praktikusaknak és elfogadandóknak fogják minősíteni ezeket a véghatározatokat. T. Ház! Ezzel körülbelül végeztem is az első fejezet lényeges részeivel, mert hiszen csak a lényegről beszélek. Az első! fejezetben még több részletkérdés van, de ezekkel nem akarom a t. Házat untatni, (Halljuk! Halljuk!) mert nem tartalmaznak különleges újításokat, hanem csak az 1929 : XXX. te. bevált rendelkezéseit kodifikálják és foglalják rendszerbe. Ezt már a gyakorlati élet is kipróbálta. Áttérhetek most már röviden a második fejezetre. (Jánossy Gábor: Még egy órát beszélhetsz, mert ez törvényjavaslat! — Erődi-Harrach Tihamér: Szívesen hallgatjuk a szakszerű felszólalást!) A második fejezet mindenekelőtt precizírozza az elsőfokú hatóság fogalmát és pedig helyesen, tisztán, félremagyarázatlanul. Ezt igazán üdvözölnöm kell, mert ez a szabatos meghatározás eddig hiányzott közigazgatási jogunkból. Azután félreértést kizáró módon, taxáció alapján megállapítja az első- és másodfokú hatóságokat. Ne méltóztassék ezt lekicsinyelni, mert ez nagyon fontos intézkedés. Ez ugyanis kizárja a zavart, nem okoz félreértést, nem okoz jogvitát és még arról is gondoskodás történt, hogy ha valamelyik fellebbviteli hatóság illetékességét az eddigi jogszabályok alapján nem lehetne megállapítani, ott mindenkor a törvényhatóság első tisztviselője az illetékes. Ezek azok az intézkedések, amelyek megállapodott, végleges intézkedést jelentenek. Mindig_ azt szeretném a törvényhozás figyelmébe ajánlani, — ha ez egyáltalában lehetséges volna — hogy olyan törvényeket hozzunk, amelyek nem adnak alkalmat jogvitára. Igaz, hogy akkor az ügyvéd urak megköveznének, (Derültsé- jobbfelől.) de azért ez volna az ideál. Persze, ez is olyan lehetetlenség, mint nagyon sok elképzelés a mai világban. Ez a három rész, amelyeket most kifejezésre juttattam, a második fejezet lényege, mert a többi részletkérdés; részletkérdés az is, hogy elvetjük azt a régi elvet, amelyet még az 1876. évi VI. törvénycikkből vettünk át, hogy közérdekű ügyekben és egyesek magánügyében konkrét ügyeket különböztettek meg és ezen megkülönböztetéshez szabták hozzá az egyes fórumokat. Most ez a megkülönböztetés eltűnik. A törvényjavaslat ezt eltünteti, mondván, hogy nehéz a határt megszabni és taxáció alapján felesleges is. Az előbb említettem a hatósági fokozatok beállítását. A taxáció alapján felesleges is, mert nehéz megállapítani, hogy egyesek magánügyében, amikor hatósági intézkedés vált szükségessé, hol súrolják a törvényt, vagy hol nevezhető az ügy tisztán és kizárólag magánérdeknek. A második fejezettel — ezt a részt megemlítvén, mert, mondom, csak azokra helyeztem súlyt, amelyek a fejezet lényegét alkotják — végeztem és most áttérhetek a Vegyes rendelkezésekre, amelyek a törvényjavaslat harmadik fejezetét alkotják. Itt, a harmadik fejezetben a törvényjavaslat részletesen, pontosan, világosan megállapítja a kisgyűlés feladatkörét, hatáskörét. Ez az 1929 : XXX. tc.-kel szemben azt az eltérést mutatja, hogy az 1929 : XXX. te. a közgyűlés hatáskörét állapította meg és az azon kívül eső részt utalta a kisgyűlés hatáskörébe, ez a javaslat pedig megfordítja a dolgot, a kisgyűlés hatáskörét taxáció, felsorolás alapján megállapítván, a többi részt a közgyűlésnek hagyja. Ez nem lényeg, a fontos az, hogy a kisgyűlés hatásköre pontosan meg van állapítva és ennélfogva meg van állapítva a közgyűlésé is. De mi, akik folyton azt hangoztatjuk, azt hirdetjük, hogy majdan ezeket a szétágazó törvényalkotásokat kodifikálni kell, — mert minden szervezésre képes ember előtt az ideál a kódex — azt mondjuk, hogy kódexben kell megállapítani a nagygyűlés és a kisgyűlés hatáskörét is. Nagyon érdekes és értékes ennek ;a szakasznak az a része, amely tisztázza: azt a kérdést, hogy a jogszabályokban kikötött felsőbb jóváhagyást mely hatóság illetékes eszközölni. Ebben a tekintetben is annyi volt a jogvita és ezzel m jogvitával, ezzel a pepecseléssel, ezzel a f elter jesztgetéssel és visszatérj esztgetéssel annyi idő telt el, ebből annyi akta származott, hogy én ezt szintén nagyon fontosnak tartom, sőt fontos annak az, általános elvnek a felállítása, hogy felsőbb jóváhagyásra mindig ara a hatóság hivatott, amely fellebbvitel' esetén érdemben jogosult határozni. Azokat a rendelkezéseket, amelyeket novelláris módosításként állít be a törvényjavaslat, a haladó élet és Iháromévi tapasztalat diktálta, tehát ezek is helyes és okos intézkedések. Ilyen intézkedés például iaz, hogy a kerületi főkapitányságok megszűntével gondoskodni kellett arról, hogy a szakszerűség sorában támadt rés pótoltassék, továbbá azt már az élet mutatta meg, mert arra rájöhettünk volna már az 1929. évi XXX. te. megalkotásánál is, hogy erdőigazgatóság és az erdőigazgatóságnak vezetője nincsen mindéin székhelyen. Ezt most pótolni kell azzal, hogy ai helybeli erdőfelügyelő iktattassák be olyan helyen, ahol az általaim említett vezető nincsen meg. Azt is természetesnek találjuk, hogy a legtöbb adót fizetők névjegyzékének összeállításánál az időközben életrehívott vármegyei pótadót is természetszerűleg számításba kell venni. Mondom, ezek mind olyan részletek, amelyek teljessé teszik a fejezetet, de nagyon fontos és vitát kizáró intézkedések. Most jövök rá ia gyakorlati vizsgára vonatkozó részre. Ötvenéves kötelességet teljesítünk most, hogy a gyakorlati szakvizsgát életbeléptetjük. Hiszen méltóztatnak tudni, az 1883 : I. te. tette kötelességévé a kormánynak, Ihogy záros határidőn belül a gyakorlati szakvizsgát illetőleg javaslatot terjesszen elő. (Jánossy Gábor: A záros határidő ötven év volt. Meg is csinálta!) Megkaptuk a gyakorlati szakvizsgát, de elrémítően téves vágányokra tévedt. Anynyira kizárólag elméleti alapokon nyugodott és olyan szédítő anyagot ölelt fel, {Ügy van! Ügy van! — Jánossy Gábor: Ügy van! Egyetemes lángelméket kívánt!) hogy én egyenesen kétségbe voltaim esve, hogy ennek a szabályzatnak atyja, aki maga is egyetemi professzor, miért tartja szükségesnek, hogy az egyetem által kiállított doktori diplomával rendelkező és_ azzal minősített fiatalságot vizsgáljuk felül, ö nem tartja elégnek azt az elméleti képességet? A gyakorlati vizsgának fogalma különben is kizárja azt a nagy elméleti anyagot. Rakovszky Tibor t. képviselőtársam foglalkozott itt ezzel a kérdéssel, akit akkor támogattam. Ne méltóztassék tehát azt mondani, hogy mert ellenzéki, nem támogatunk valakit. Ha igaza van annak az ellenzéki képviselőnek, támogatjuk, ezt méltóztassék elhinni (Rakovszky Tibor: Köszönettel vettem tudomásul!) Ebben a kérdésben igenis à legnagyobb mértékben támogattam a képviselő urat, amikor kifogásolta azt a szédületes — bocsánat a kife-