Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

458 Az országgyűlés képviselőházának 15 ssett. Ennek a mai súlyos helyzetnek több oka van. A legnagyobb hibát abban látom, hogy a mezőgazdasági szakoktatási politikánk nagyon helytelen volt. Itt is túlzásokba mentünk, mint egész kultúrpolitikánkban és mint minden téren. Azt hittük, hogy nem csonka ország vagyunk, hanem: beleképzeltük magunkat NagyMagyarország helyzetébe, amelynek öt gazdasági akadémiája évente 150 oklevelet, diplomát adott ki és 150 okleveles gazdát küldött ki az életbe. Mai megcsonkítottságunk, leromlottságunk mellett három akadémiánk s a közgazdasági egyetem mezőgazdasági szaka körülbelül 450 oklevelet ad ki évente. Ezek a számok világosan mutatják, hogy itt is túltermelést csináltunk és hivatalos helyekről is • elhangzott az, hogy ne adjuk a fiatalságot lateiner pályákra, hanem adjuk produktív pályákra, elsősorban pedig — mivel agrárállam vagyunk — adjuk agrároknak, küldjük a gazj dasági akadémiákra, íhogy ott gazdatisztekké képezzék ki magukat. Ennek az eredménye volt az, hogy körülbelül tíz esztendő alatt létrejött ez a bizonyos horribilis és fantasztikus szám és megtörténhetett az, hogy Magyarországon, ebben az agrárállamban négyezer okleveles mezőgazda, négyezer okleveles ember van ma kenyér nélkül, akik nem tudják, hogy mit hoz a holnap. A rossz kiképzés is hozzájárult ahhoz, hogy az érdekeltek bizonyos averzióval, bizonyosfokú bizalmatlansággal viseltetnek az okleveles gazdatisztekkel, az okleveles gazdákkal szemben. Bizonyos mértékben elismerem ennek létjogosultságát, mert, sajnos, Serényi óta a magyar mezőgazdasági szakoktatás olyan egészen elvont fogalommá fajult, hogy nem tudja senki, hogy hová tartozik. Kállay földmívelésügyi miniszter úr legutóbb Debrecenben olyan kijelentést tett, hogy a debreceni egyetembe be fogják olvasztani az ottani gazdasági aka>démiát. Ezt abszolúte nem tartom indokoltnak, sőt nagyon eihibázottnak tartom, hogy az egye tem, a kultuszminisztérium alá helyezzék gazdasági szakoktatásunkat. Úgyis az a baja a mezőgazdasági szakoktatásnak, hogy el van bürokratizálódva, hogy a gazdasági akadémiákon bürokratákat nevelnek, akiket hozzászoktatnak, hogy ne józan magyar paraszti ésszel gondolkozzanak, hanem különböző paragrafusok, különböző magas elvont fogalmak szerint dolgozzák és műveltessék meg a földet. A miniszter úrnak ez a kijelentése egyáltalában nem fogja ezt a bizalmatlanságot, ezt az averziót megszüntetni. Mindenképpen szakértelemre van szükség mindenütt. Tisztelettel kérdem azt, hogy miképpen állhat elő Magyarországon azaz eset, hogy egy doktor juris ma Magyarországon minden lehet. Az okleveles gazdatiszt, az okleveles gazda, aki szakpályára ment, aki kiképezte magát ezen a sza kon, még a földmívelésügyi minisztériumba sem igen tud bekerülni, mert tudomásom szerint a földmívelésügyi minisztériumban az okleveles, a diplomás gazdák száma csak körül helül tíz vagy tizenegy. Ezzel szemben azt látjuk, hogy a különböző jószágfelügyelők, vagyonkezelők és jószágigazgatók egész bátran minden további nélkül lehetnek Magyarországon jogászok, holott már az 1900 : XXVII. te. világosan kimondja, hogy címbitorlás fogalma alá esik, ha nem okleveles gazda tölt be ilyen állásokat. Odavezetett ennek a felfogásnak eredménye, hogy nem alkalmazunk gazdatiszteket és a meglevő gazdatiszti törvényt kijátszottuk, U. ülése 1933 március 1-én, szerdán. hogy Vucskics akadémiai tanár adatai szerint a vezető gazdatisztek közül oklevele csak 35%-Hak van, 8 középiskolát végzett 20%, négy középiskolát 34%, elemit végzett — ilyenek is vannak a jószágfelügyelők között, nem is egy és nem is kettő — 9%. Amikor ezeket látjuk, önkéntelenül felvetődik előttünk az a kérdés, hogy tulajdonképpen az egész magyar mezőgazdaság — sajnos — nagyrészt azért van ma ebben a szomorú állapotban, mert hiányzik ebből a magyar agrárius társadalomból a helyes vezetés, ami odáig megy, hogy néha még azt sem tudják, hogy mi az extenzitás és mi az intenzitás. Ez annak következménye, hogy a magyar agrártársadalom és a magyar birtokososztály nagyrésze, az előbb említett okokat figyelembevéve, idegenkedett az okleveles gazdatisztek tői és olyan hozzá nem értő embereket alkalmazott, akik kevesebb dotációért is elvállalták ezt a munkát, úgy, hogy azután lesüllyed tünk arra a nívóra, amelyben ma vagyunk. Pedig Kenéz volt kereskedelemügyi miniszter úr adatai szerint Magyarországon a földbirtokokon nincsen elegendő számban okleyeles gazda foglalkoztatva. Intenzív gazdálkodás mellett, amint Kenéz volt miniszter úr kifejti, körülbelül 600 hektár az a terület, amelyet egy szakember el tud vezetni. Hol vagyunk mi, amikor ma. nálunk egy gazdasági tisztviselőre, aki nem okleveles gazda, a nagybirtokon átlagban 1727 katasztrális hold föld esik. ugyanakkor pedig Németországban egy gazdasági tisztviselőre átlagban csak 360 katasztrális hold föld esik. A középbirtokokon nálunk még szomorúbbak az állaootok. Egy gazdasági tisztviselőre nálunk 2129 katasztrális hold, németországban pedig csak 422 katasz trális hold föld esik és így tovább. . Az 1900:XXVII. te. világosan kimondta azt, hogy akinek 3000 koronát meghaladó földadót kell fizetni, az mindenképpen köteles okleveles gazdát alkalmazná; azonfelül kötelezte a törvényhatóságokat és a közületeket is arra. hogy a törvény életbeléptetésétől számított öt eszendő alatt, vagyis 1905-ig bezárólag okleveles mezőgazdát alkalmazzanak gazdaságaik vezetésére. Ezt a rendelkezést — sajnos — nem tartották be. Eljutottunk ahhoz a ponthoz, araire az előhb is rámutattam, hogy ebben az agrárországfoan, ahol a lakosság háromnegyedrésze közvetlenül földhöz van kötve, 4000 becsületes magyar fiatalember, aki tanult, küszködött és dolgozni akar a magyar feltámadásért, ma a legnagyobb bizonytalanságban van és a legnagyobb kétségbeeséssel néz a jövő elé. Mit lehetne itt csinálni? Mik volnának a teendők, amelyekkel az ezen a téren való állásnélküliség kérdését meg lehetne oldani? Nagyon könnyű a felelet. Egy-két kormányintézkedést kell érje hozni és ha teljes mértékben nem is lehetne megszüntetni ezt az állásnélküliséget, de mérsékelni igenis lehetne. (Szabóky Jenő: Halljuk! Halljuk! Nagyon helyes!) Végtelenül örülök annak, hogy helyesel a képviselő úr. (Szabóky Jenő: Hol van az ön partial! — Azt, úgy látszik, nem érdeklik ezek a kérdések! — Zaj a baloldalon.) Csak arra kérem a képviselő urat, hogy legyen szíves annak a kormáynak, amelyet olyan nagy hévvel szokott támogatni, megmondani, hogy hozzon .intézkedést ebben a tekintetben. Necsak folyton helyeseljen t. képviselőtársam, mert agrárhangokból elég van, tessék agrárcselekedetekre is rákényszeríteni a kormányt, hogy igenis tegyen valamit, éspedig elsőisorban a