Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-154
Az országgyűlés képviselőházának 154. magyar ifjúságért, amelyen fog felépülni az a bizonyos jövő Magyarország, amelynek nyomai ia 95 pontban is benne vannak. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek. Dinnyés Lajos: T. Ház! Az elhelyezkedési lehetőségek tekintetében most speciálisan az okleveles gazdák helyzetéről beszélek. Itt van elsősorban a bírósági szakértők kérdése. Semmiféle akadálya nincs annak, hogy kimondassák egy rendelettel, hogy szakkérdésekben bírósági szakértőkül igenis elsősorban az okleveles gazdákat tessék meghallgatni. Csekély díjak azok, amelyeket ott esetenként kapnak, de mégis jelentenek valamit ebben .a nagy nyomorúságban. Itt van a zárgondnokságok kérdése. Jobbra-balra különböző protekciók révén kapnak zárgondnokságot olyanok, akiknek egyáltalában fogalmuk sincs arról, hogy mi az a gazdaság. Vágy itt van a földmívelésügyi minisztérium. Tessék törvénybe iktatni, hogy oda is elsősorban egyetemet végzett, okleveles, dip-» lomás gazdákat kell felvenni, mert ha tovább folytatódik a bürokrácia túltengése a földmívelésügyi minisztériumban, nem tudom, hová fog az vezetni. Aktákkal ma nem lehet gazdálkodni. Itt van a mezőgazdasági kamaráik intézménye; ide is elsősorban okleveles gazdákat méltóztassék betenni, nem úgy, mint a múltban volt, amire nézve szomorú tapasztalataink vannak. (Szabóky Jenő: Mi lesz a szegény jogászokkal 1 ?) Engem mint okleveles gazdát, egy ügyvéd ügyvédbojtárnak nem fogadna fel, hogyan jövünk tehát hozzá, hogy a mezőgazdasági kérdéseket csupa jogászemberek intézzék a mezőgazdasági kamarákban és a minisztériumokban. Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urat. hogy beszédideje lejárt. Dinnyés Lajos: Befejezem ós nem is kérek meghosszabbítást, mert tudom, hogy úgysem adja meg ia Ház. Felemlítem még a városi birtokok gazdáit is, akiket öt évre választanak nagyon sok helyen. Tessék kimondani, Ihogy ezek a városi birtokok gazdái is csak okleveles gazdák legyenek. Tiszteletteljes kérésem az, — és ez az interpellációm anyaga — hogy szándékozik-e valamit tenni a földmívelésügyi miniszter úr, illetve odahatni, hogy az 1900 : XXVII. teikk — a gazdatiszt-törvény — a mai időknek megfelelően minél előbb átalakíttassék, hogy az ezen a téren is meglevő szociális nyomort megszüntessük, vagy legalább is enyhítsük, és ennek a 4000 okleveles magyar mezőgazdának valami kenyeret tudjunk juttatni. (Helyeslés) Elnök: Az interpelláció kiadatik a földmívelésügyi miniszter úrnak. Sorrend szerint következik Tobler János képviselő úr 13. számú interpellációja a kereskedelemügyi, miniszter tarhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. (Gr. Hunyady Ferenc: Az egységespárt érdeklődik, de ellene szavaz!) Hunyady képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni. Héjj Imre jegyző (olvassa): «Interpelláció a m. kir. kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Ismeretes-e a miniszter úr előtt az a nagy felháborodás, amit a kenyér- és süteményárak felemelése a kisemberek, tisztviselők és mun>kások táborában előidézett! Mit óhajt a miniszter úr tenni a kenyérárak leszállítása ügyében? Tobler János képviselő s. k.» (Felkiáltások a jobboldalon: Nincs ellemékt,— Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, (Sziaülése 1933 március 1-én, szerdán. 459 bóky Jenő: Érdeklődéssel hallgattuk meg Dinnyés képviselő úr interpellációját, mert nagyon helyesen beszélt! — Dinnyés Lajos: De nem fognak csinálni semmit!) Az interpelláló képviselő urat illeti meg kizárólag a szó. Tobler János: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy a borvitát megakasszam és a kenyérre térjek át. A főváros fogyasztóközönségét az elmúlt vasárnap nagy és nem is igen kellemes meglepetés érte. Mint tegnap itt a napirendi vita során az egyik képviselőtársunk jelentette is már, a négyes lisztből készült félfehér kenyér árát kilogrammonként 44 fillérre, a íbarnakenyér árát 38 fillérre, a sütemény árát nagyban Öt, kicsinyben pedig hat fillérre emelte a főváros pékipara. Ennél a kérdésnél 12 órakor éjszaka röviden két tárgyra szeretnék rámutatni, illetőleg a tárgyat két szempontból megítélni. Vájjon fogyasztoközönségiink bírja-e ezt az újabb áremelkedést, ez az első; a második pedig az, hogy indokolt-e egyáltalában a sütemény és a kenyér árának emelése. Itt két nagyon szomorú dátum esik egymás mellé. Az egyik mái^ cius elseje, amikor — sajnos — százezrek fizetését redukáltuk újból, amikor a magyar közalkalmazottak óriási nagy tábora 1 újabb fizetéscsökkentésnek szenvedő hőse. Ez az egyik. A másik az, hogy a statisztika szerint a magyar lakosság tápláléka 85%-ban növényi és csak 15%-ban állati, így tehát egészen természetes, hogy elsősorban a munkástömegeket érdekli és érinti a kenyér árának emelése. Ha a munkabérek statisztikáját figyelem, azt kell megállapítanom, hogy ma Magyarországon a dolgozó -^társadalom 70%-a körülbelül havi 60—80 pengőt keres. Ha viszont az órabér-statisztikát veszem elő, akkor azt kell megállapítanom, hogy Magyarországon a dolgozó társadalomi 80%-a nem tud óránkint 1 kilogramm kenyeret megkeresni. Elérkeztünk tehát ahhoz az időponthoz, amikor őszintén és nyiltan ki kell jelenteni, hogy a magyar dolgozótársadalom ezt az újabb emelést nem bírja el. Annak a dolgozó embernek, akinek heti keresete 10—12 pen erőt tesz ki és akinek családja van, nem mindesT az. hogy a kenyérnek ára, amelyből 2—3 kilogrammot foa-yaszt el naponta családjával együtt- 5—6 fillérrel drágább-e vagy nem. Nem mindegy a kenyér árának emelése az állami és a városi közalkalmazottakra, a vasúti, a postai és a villamos-alkalmazottakra sem. Figyelembe véve mindazokat, amiket balról is, jobbról is hallottunk, mindezek bizonyítják, hogy a kenyér árának emelése indokolatlan. Indokolatlan, mert már az utóbbi időben bizonyos tőzsdei manőver révén a liszt ára emelkedett, de viszont tény, Ihogy a főváros pékipara hónapokon keresztül élvezte az alacsony gabona- és lisztár nagy előnyeit, amivel szemben a főváros közönsége, a fővárosban lakó közalkalmazottak, magánalkalmazottak és dolgozótársad alom nemi élvezhette az olcsóbb kenyér és az olcsóbb sütemény előnyeit. Arra sem > lehet hivatkozni, hogy más egyéb okok teszik indokolttá a kenyér árának emelését, mert hiszen köztudomású és a gyakorlatból tudjuk, hogy a fővárosban a pékiparban dolgozó emiberek leginkább kisegítő munkások. Nem lehet tehát árra hivatkozni, hogy esetleg a termelési költségek emelkedése tette szükségessé az emelést, mert hiszen a kisegítő munkaerő egyike a legolcsóbb munkaerőknek és az is biztos, hogy a nékiparban az inasképzés igen magas fokon áll 66*
