Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-154
446 Az országgyűlés képviselőházának 15 4, ülése '1933 március 1-én, szerdán. másul vennem, mert erkölcsi szempontból ] lehetetlen magam megalázni annyira, hogy egy ilyen válasszal beérhessem akkor, amikor tudom, hogy ön tisztában van vele, hogy Mezőkeresztesen korrekt választás lett volna, ha nem Borbély-Maczky Emil lett volna a főispán, és amikor tudom, hogy ön tisztában van azzal is, hogy ennél a két pártnál, amely egymással szemközt áll, ilyen jelentéktelen szálkácskák állják el az összefogás lehetőségét a közös munkában, a nemzet javáért folyó munkában. (Ügy van! balfelöl.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Ház! Nagyon kérem a t. képviselő urat és mindazokat a képviselő urakat, akiknek ebben a kérdésben panaszuk van, legyenek szívesek a történt visszaéléseket, bűncselekményeket, hamisításokat, petícióra okot adó dolgokat az illetékes hatóságok elé vinni. (Ügy van! jobb felől. — Kun Béla: Mehetünk a sóhivatalba!) Én nem avatkozhatom bele az illetékes hatóságok dolgába; döntsön el minden ügyet az a hatóság, amely elé a törvény utalja; én ^ nem fogok a törvény érvényesülésének útjába állani és le fogom vonni a konzekvenciákat minden vonalon. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nemi (Igen! Nem!) Akik a választ tudomásul veszik, méltóztassanak felállni. Megtörténik. (Felkiáltások balfelöl: Auf! Auf!) Többség. A Ház a választ tudomásul vette. Következik Ulain Ferenc képviselő úr interpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «Összeegyeztethetőnek tartja-e a miniszterelnök úr a törvénytisztelettel, az alkotmánnyal és a szabadságjogokkal azokat a visszaéléseket és törvénytelenségeket, amelyek a mezőkeresztesi választással kapcsolatosan a hatóságok által elkövettettek, és mit szándékozik cselekedni ennek a rendszernek a megszüntetése érdekében?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Ulain Ferenc: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! balfelől.) Amikor ezt az interpellációt elmondandó vagyok a miniszterelnök úrhoz, engedje meg a mélyen t. miniszterelnök úr ... (Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Ulain Ferenc: ...hogy a közelmúltból emlékezetébe idézzek önnek egy eseményt, amely az ön életében is tényezőként szerepel, csekélységem életében is és a nemzet életében különösen. Öt hónapja van annak, hogy ön itt ebben a teremben bemutatkozott. Emlékezik-e miniszterelnök úr, hogy akkor ön itt ünnepélyes hangulatban milyen kijelentéseket tett? Ha nem emlékeznék, akkor én eszébe juttatok egyet-kettőt-hármat. Ön akkor azi mondotta, miniszterelnök úr, hogy ön nem kívánja kormányzatát szuronyokra építeni. Ön azt mondotta, hogy ön nem tűr az ön kormányzata alatt lélektiprást. Azután a második napon egészen csodálatos megnyilatkozással a következő kijelentést tette az ellenzéki vezérek szavaira válaszként: Uraim, örülök, hogy megteremtettük a lelki koncentrációt. Miniszterelnök úr, ön is emlékezni fog reá, de mi is emlékezünk itt valamennyien, hogy végig ezeken a padsorokon mennyi melegség fogadta önt, (Ügy van! balfelől.) taps, öröm, ragyogtak az arcok és boldogok voltunk, miniszterelnök úr, hogy önben egy új embert, új yilágfelfogást, új erkölcsöt, új erőt fogunk találni. S elZ ti kis világ, amely itt ebben a teremben él és amely önt annyi melegséggel fogadta, megsokszorozódott: százezer és százezer, sőt talán azt, mondhatnám, millió ember volt ebben az országban, aki akkor várakozással nézett önre, (Berki Gyula: Ulain-líra!) az egyszerű emberre, aki alulról jött, aki nekünk hozta a polgári kormányzat, a polgári világfelfogás új tézisét. Néztük önt és vártuk önt, mélyen t. miniszterelnök vir. Sokat vártunk öntől. Mélyen t. miniszterelnök úr, ne vegye rossz néven, ha én önnek őszintéit, becsületesen most itt megmondom, hogy az az öt hónap, amely lezajlott, minket, fájdalom, csalódással töltött eh mi nem ezt vártuk. Mi öntől, miniszterelnök úr, azt vártuk, hogy ha ön, aki katona volt és büszke arra, hogy katona volt s akit én mint vezéremet egészen rendkívüli embernek tartottam hosszú éveken keresztül, kijelent egy szót, ez a szó olyan legyen mint az acél, amely nemcsak peng, de amely kitart, ha ég és föld összeomlik is. (Kun Béla: Ha belebukik is, akkor is állja a szavát!) Hát állíthatjuk mi szégyenkezés nélkül, hogy ön beváltotta szavát azok után, amit cselekedett?- Miniszterelnök űr, tudja ön azt, hogy rendelkezéseivel és azzal, ahogyan végzi az ország sorsának intézését, napról-napra idegeníti el magától a társadalomnak minden rétegét? Ezrével és tízezrével szívódnak és kapcsolódnak el öntől az emberek. Fájó szívvel mondom ezt, miniszterelnök úr, mert azoknak az ellentéteknek ellenére, amelyek a legutóbbi napokban közöttünk előállottak, óhajtanám, hogy ön megfussa azt a politikai pályát, amelyről ön annyit álmodott és amelyről mi is azt hittük, hogy büszkék leszünk arra, ha önt annak csillogásában, ragyogásában látjuk. Miniszterelnök úr, nem ez az út, amelyet a nemzet várt. Tudom, miniszterelnök úr, hogy nincs ember hiba nélkül s hogy amint mi hibázunk, ön is hibázhat. Tudom, hogy nincs államférfi, akinek élete pályáján ne lennének botlások. Engedje meg, hogy arra kérjem önt nyiltan, becsületesen, tegye rckonszideráció tárgyává azt a politikai irányt, amelynek vizein most elindult. Tegye meggondolás tárgyává miniszterelnök úr, hogy helyes-e az, amit tesz. Önt tőlünk, akik önnel szemben állunk, vajmi kevés választja el világnézeti felfogás dolgában és azt hiszem a nemzet iránti szeretet dolgában is. Nem szabad megtörténnie annak, hogy bármely részről előálló hiba folytán, mi, akik egészen közel állunk egymáshoz, ellenségek és ne ellenfelek legyünk. Nem ez a nemzet érdeke. Én önt sokszor kértem az elmúlt hónapokban arra, hogy tegyen félre minden olyan szempontot, amely elválaszthatja Önt bizonyos lehetőségektől. Most itt megint arra kérem, miniszterelnök úr, tegye rekonszideráeió tárgyává azt, ami most történik, ki tudja nem történelmi jelentősége lesz-e annak s hogy nem az egész nemzet fogja-e rettenetesen megsínyleni azt, ami most következik. Miniszterelnök úr, ha 1918-ban nincs gyűlölet Andrássy és Tisza István között, akkor ma nem itt állunk. Vigyázzon miniszterelnök úr, nehogy ön is felelős legyen ezért, mert nincs egyoldalú gyűlölet, nincs egyoldalú erőszak; vigyázzon, mert felelős lehet ön is a nem-