Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-154

Az országgyűlés képviselőházának 154, ülése 1933 március 1-én, szerdán. 415 Kelenföld, a XIV. és XI. közigazgatási kerületek lakosságának száma már az év elején tartott népszámlálás szerint túlhaladta a 80.000-es lélekszámot, Angyalföld lélekszáma is 70.000-nél tart és még a Hegyvidék lélekszáma is a 60.000-es létszámot éri el. És ilyen 60—70^80 ezres lélekszámú városrészeknek, amelyek akkorák, mint az ország legnagyobb városai, ma sincs elsőfokú közigazgatásuk, hanem csak kölcsönkapják a szomszéd kerületekét, olyasformán, mintha Nagykőrös közigazgatását Kecskemét látná el. (F. Szabó Géza: Még csak ez hiányzik!) Budapesten tényleg megvan az, hogy Zugló közigazgatását Erzsébetváros látja el és Kelenföld közigazgatását à Vár látja el. A kelenföldi polgárnak egy órát kell gyalogolnia egy egyszerű anyakönyvi ügyben, mig a Várba ér, vagy az Öv-utcai lakosnak két kilométert kell gyalogolnia egy szegénységi bizonyítványért a kerületi elöljáróságra. (Jánossy Gábor: Végre kell hajtani az 1930. évi törvényt!) Ilyen körülmények között a tisztviselők nem egyebek, mint aláírógépek, és legközelebb már csakugyan be kell vezetni az aláírógépeket, mert az elöljáró nem lesz képes három helyettesével együtt sem aláírni az aktákat és így gépet kell beszerezni az aláírásokra. Annál kevésbbé képes az ügyek érdemébe behatolni és az ügyek érdemét vizsgálni. Ez nem a közigazgatás érdeke, és én végtelenül örültem annak, amikor a belügyminiszter úr a kerületi választmányok szabályzatának jóváhagyásával kapcsolatosan azt a leiratot intézte a (székesfővároshoz, hogy gondoskodjék ezen új kerületek felállításáról, legalább is a legsürgőseb esetekben. Mi megelégednénk azzal, ha ebben a két legnagyobb kerületben egyelőre egy-egy olyan expozitura létesíttetnék, amelv csak a szegényügyet, csak az anyakönyvi ügyeket intézné, hogy ezekben a legsürgősebb dolgokban a betegeknek ne kelljen bét kilométeres utat megtenniök, hogy a szegényeknek a segélyért ne kelljen hét kilométert gyalogolniok a Városba és hogy anyakönvvi ügyekben ne kelljen ilyen óriási utakat megtenniök. Necsak az adóhivatalokat decentralizálják, — mert az adóhivatalok már decentralizálva vannak, azok kimennek a kerületbe — hanem decentralizálják a kerületi igazgatást is az életnek, a haladásnak megfelelően. Ezért nagyon kérem a miniszter urat, hogy azt a 200.000 pengőt, amit a székesfőváros törvényhatósági bizottsága a költségvetésben ezen exooziturák létesítésének céliaira felvett, ne méltóztassék a költségvetésből törölni, ha nemi méltóztassék lehetővé tenni, hogy legalább ezeket az expoziturákat a főváros felállíthassa. (Helyeslés jobbfelől.) T. Ház! A törvényjavaslatnak 3 olyan pontja van, amely a főváros érdekeivel ellentétbenállóan azt a rendszert folytatja, hogy újabb állami terheket ró a főváros igazgatására. Ha én fővárosról beszélek, ebben a többi városok érdekei is benne vannak. Elsősorban á 19. § az, amely a cselédügyeket, — amelyeket eddig az, államrendőrség látott el, tehát állami szerv — most átteszi a közigazgatási hatóság elintézése körébe, a budapesti kerület} elöljáróságokhoz. Ez az intézkedés a fővárost érinti legsúlyosabban, mert ,a fővárosban van a legtöbb házicseléd és a fővárosban, fordulnak elő lejginkább azok a viszályok, amelyeknek elintézése eddig a rendőrség hatáskörében volt. De ezt az intézkedést nem tartom az eljárás egyszerűsítésével és olesóbbításával összhangbanállónak sem, mert azt a cselédet, akivel szemben ilyen jogvita támad, — miután a vitás ügyek legnagyobb része mindig a cseléd hibájából áll elő, — elő kell állítani, azt a cselédet ki kell kutatni és esetleges megbüntetésénél ismét őrizetbe kell venni. Ezt a feladatot nem teljesíthetik a közigazgatási hatóságok, tehát kénytelenek ismét az államrendőrség segítségét igénybevenni, vagyis a cselédügyekkel a nyomozás és az előkészítés stádiumában ezentúl is az államrendőrség kell hogy foglalkozzék, és csak az érdemi elintézés kerül a kerületi elöljáróságok hatáskörébe, ami a két hatósági szerv között további újabb levelezéseket, iratváltásokat tesz szükségessé és az ügyek elhúzódását eredményezi; ez költségeket jelent. Nemcsak az történik tehát, hogy a rendőrségi költségek egyrésze ismét átháríttatik a székesfővárosra, hanem előáll az is, hogy az ügyek az eljárással nem gyorsíttatnak és az intézkedés nem a racionalizálás céliait szolgálja, hanem inkább az eddigi egyöntetűség megbontását és két hatóságra való ruházását. A másik a 27. §. A 27. §-ban azt kívánja a miniszter úr, hogy a kihágási ügyekben ne legyen kétfokú fellebbezés, ott kivételkép megtart] háromfokú fellebbezést. Amennyire helyesnek tartom az egyszerűsítésnek általánosságban való keresztülvitelét a közigazgatási ügyekben, éppúgy nem tartom helyesnek a harmadik foknak kikapcsolását a rendőri büntetőbírói ügyekben. Itt is vannak olyan ügyek, amelyek nem érdemlik meg, hogy három fokon át foglalkozzanak vele. Hányszor előfordult például az, hogy a rendőri büntetőbíró kihágásért elítélt valakit 5 pengő pénzbírságra, azért, mert például az utcán illetéktelenül árusított és elkobozta tőle azt az utcán árusított egy kiló almát, vagy két darab citromot. Egy ilyen ötpengős bírságnak az ügye, egy ilyen csekély elkobzással, tehát bűnjellel kapcsolatos ügy ezentúl tehát három hatóság elé kerülhet, holott itt is lehetne egyszerűsíteni a kérdést úgy, hogy ezek az ügyek is egy bizonyos értékhatáron alul ne járjanak három instanciát és ne drágítsák a közigazgatást és ne vigye ezeket az ügyeket három hatóság. A harmadik a kézbesítés kérdése. Lojálisán megvallom, hogy a miniszter úr engem a bizottságban ebben a kérdésben teljesen megnyugtatott. Mindennek ellenére szeretném, ha azok a megnyugtató kijelentések nemcsak a nemnyilvános bizottságban, hanem az ország nyilvánossága előtt, a Képviselőházban is elhangzanának. Arról van tudniillik szó, hogy a miniszter úr nagyszabású felhatalmazást kér a Képviselőháztól, amelyben a Képviselőház módot ad neki arra, hogy az állam és autonóm szervek kézbesítési ügyeit a saját belátása 'szerint rendeletileg szabályozza, illetőleg, hogy felállítson egy központi kézbesítőszervet, amely egyöntetűen és egységesen látná el az összes hivatalok kézbesítését és ez főként Budapesten rendkívül nagy apparátust jelentene. Azt hiszem és attól félünk, ez a mi aggodalmunk, — ez az, amire nézve kérem a miniszter urat, hogy ezt szintén cáfolja meg — hogy ennek az egyesített hivatalnak a vezetésével ismét a fővárost akarják megbízni, hogy ismét a fővárosra akarják hárítani ezeket a terheket azzal a gondolattal, hogy a költségeket majd felosztják az egyes hivatalok között, amit mi már nagyon