Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-142

Az országgyűlés képviselőházának 1U2. láció a belügyminiszter úrhoz a Népszava árusítási engedélyének megtagadása tárgyában. Van-e tudomásai a belügyminiszter úrnak ! arról, hogy a sarkadi főszolgabíró azzal tagadta meg a Népszava árusítási engedélyének kiadását, hogy „a Népszava lap olyan politikai irány szolgálatában áll és olyan politikai eszmék terjesztője, amelyek a magyar nemzeti szellemben nevelt és ebben az eszmekörben élő falusi lakosság érzés- és gondolatvilágától távol állanak és a nemzeti érzés fejlesztésére és ápolására sem alkalmasak?» «Hajlandó-e a miniszter úr a sarkadi főszolgabíró elutasító végihatározatát hatályon kívül helyezni és a főszolgabíró ellen a fegyelmit megelőző vizsgálatot megindítani?» «Hajlandó-e a miniszter úr intézkedni, hogy a. közigazgatási hatóságok a Népszava árusítási engedélyének kiadását ne tagadják meg és az üldözés jellegével bíró pártpolitikai szempontokat ne érvényesítsenek az engedélyek megtagadásával?» (Az elnöki széket Bessenyey Zénó foglalja el.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Györki Imre: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) A Svájcban levő magyar mocsártól jöjjünk egy kicsit közelebb és nézzük meg a.zt a mocsárt, amely itt terjeszti bűzét Magyarországban s menjünk kicsit közelebb és utazzunk el Sarkadra, amely nem is ojyan nagy távolságban van és meg fogjuk látni, hogy nem kell Svájcba menni, hogy magyar botrányról és magyar mocsárról halljunk itt a Képviselőházban, ezt láttuk, ezt tapasztaljuk Bübiar vármegyében, Sarkadon is, j a különbség legfeljebb csak annyi, hogy míg Svájcban anyagi vonatkozásií mocsárról lehet I beszélni, addig Sarkadon csak politikai mocsárról tudunk csevegni. (Propper Sándor: Egyelőre, amíg ki nem sül valami!) T. Képviselőház! Nem egyszer tettük már szóvá ezekről a padokról a belügyminisztérium fennhatósága alá tartozó közegeknek azt az eljárását, amellyel a Népszava utcai terjesztését kezelik. Nem egyszer hivatkoztunk arra, hogy a tételes törvény rendelkezései ellenére is részben a főszolgabírák, részben pedig a rendőrközegek teljesen törvénytelen intézkedéseket foganatosítanak és minden hatalmi eszközükkel — nem törvényes, hatalmi eszközökkel — igyekeznek meggátolni azt, Ibogy a Népszava utcai terjesztésére vonatkozó engedély kiadassék- Annál inkább furcsa és szomorú ez, mert megállapíthatjuk, _ és azt hiszem, velem együtt még sokan vannak, akik igazolni tudják ezt — hogy kevés olyan ország van az egész világon, ahol annyit szavalnának a iosrrendról, a jogtiszteletről és a jog betartásáról, mint amennyit szavalnak, ebben az országban a kormány közeged, akik napról-napra, vagy hétről-hétre az. ország különböző városaiban megjelennek és mindenütt csak arról beszélnek, hogy milyen nagy konszolidáció van ebben az országban, hogy ebben a vonatkozásban mintaképei vagyunk a világ összes országainak es nálunk, a jogrend és törvénytisztelet első -helyen áll a kultúrállamok összességével szemben. Amikor azonban egy olyan minimális jog gyakorlásáról van szó, mint amilyen minimál'

s jog gyakorlását jelenti az, ha valaki egy napilap, mondjuk a Népszava utcai terjesztésére akar engedélyt szerezni, akkor azt látjuk, hogy a kormány közegei olyan akadályokat KÉPVISELŐHÁZI NAPXö XIII. ülése 1933 január 25-én, szerdán. 33 gördítenek az elé az ember elé, aki ilyen kérelemmel fordul a hatóságokhoz^ amilyeneket egyéb vonatkozásokban alig találunk s ha t. képviselőtársaim végighallgatták, hogyan prédálták el a százezreket és százezreket az állami bevételekből a nélkül, hogy a kormány közegei meggyőződést szereztek volna a Laskaiakkal szemben, akkor azt kell látnunk, hogy a Népszava utcai terjesztésével szemben a legkönyörtelenebb és legkérlelhetetlenebb magatartást tanúsítják. T. Képviselőház! Az imént elmondott interpellációból láttuk azt, hogy kineveztek kormányfőtanácsosnak valakit és nem nézték meg az előéletét és nem tartották szükségesnek azt, hogy a keresztlevelét és egyéb okmányait is megnézzék és

1 az előéletét kikutassák, ellenben annak a szerencsétlen embernek, aki a kenyerét úgy akarja megkeresni, hogy vállalkozik a Nénszava utcai terjesztésére,, a hatóságok kikutatják az előéletét, sőt nemcsak az övét, hanem egész környezetének előéletét is megvizsgálják és szekérderékra való irományt hordatnak vele össze, csak azért, hogy ezeknek az okmányoknak öszehordása által nehezítsék, gátolják, vagy akadályozzák meg, ha rövidebb időre is, de meggátolják a Népszavai utcai terjesztésének lehetőségét. Szóltunk már róla és a belügyminiszter úr figyelmébe ajánlottuk azt, hogy teljesen szabálytalan és a sajtótörvény végrehajtási utasításával, ellentétes, annak szellemével szemben, álló gyakorlatot honosítanak meg az utóbbi időben éppen a belügyminiszter úr minisztersége idején. Ez a törvénytelen rendelkezés azzal van kapcsolatban, hogy a sajtótörvény végrehajtási utasítása valóban foglal magában olyan intézkedést., amely lehetővé teszi a rendőrségi közegeknek, hogy valamely lapnak, akár a Népszavának, akár bármely lapnak, az utcai terjesztésre vonatkozó jogát a város egy bizonyos részére korlátozhassák. Meg is mondja a rendelet, — szerintem is nagyon helyesen — hogy azért kell ezt a korlátozó intézkedést megtenni, nehogy az utcán, a forgalmas pontokon, ugyanazon a helyen különféle árusok legyenek és a közönséget zaklassák. A rendelet intencióiból azonban kétségkívül kitűnik, hogy a rendelet ilyen irányú intézkedése csak Budapestre és a nagyobb városokra alkalmazható, ellenben a rendelet kiadásakor szó sem volt arról és senki sem gondolt arra, hogy valamelyik vidéki megkergült rendőrkapitánynak eszébe jut, hogy egy egészen kis helyre, egy falunak csak bizonyos pontjára szorítsa a Népszava utcai terjesztésének jogát. Ha a miniszter úr érdeklődik minisztériumában ^ és veszi magának azt a fáradságot, hogy utánanéz a Népszava utcai terjesztése dolgának, akkor láthatja, hogy a panaszoknak egész tömege fekszik a minisztériumban. Mert ha •— amint az előbb mondottam — valaki a Népszava utcai terjesztésére akar engedélyt kérni, akkor az okmányok egész tömegét kell beszereznie. Anynyi bizonyítványt kell beszereznie, hogy azok felbélyegzésére 16 pengőt kell előteremtenie, ami a mai viszonyok között a falusi embereket tekintve, egyébként is horribilis összeg, de mondjuk, hogy ha az a szerencsétlen ember hosszú utánjárás után megszerezte ezeket az iratokat és beadja azokat, mit méltóztatnak gondolni, mi történik? A főszolgabíró vagy a rendőrkapitány maga elé citálja az illetőt s igyekszik eltanácsolni. Ha nem megy az eltanácsol ás, megfenyítéssel igyekszik eltiltani, ha még ez sem basznál, akkor kiadja az ügyet a 5