Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-151

Az országgyűlés képviselőházának 151 (Folytonos zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — í Jánossy Gábor: Halljuk az elnök urat! Már i reggel van! — Derültség. — Rassay Károly: • Most keltjük fel a miniszterelnök urat, hogy ) igen vagy nem! — Farkas István: Válaszoljon ! és nem tud válaszolni, pedig aludt már a miniszterelnök úr! — Zaj.) Csendet kérek! Kérdem, méltóztatnak-e tudomásul venni a miniszterelnök úr válaszát, igen vagy nemi (Iffení Nem!) Kérem azokat a képviselő urafcat, akik a választ tudomásul veszik, méltóztas- : sanak felállani. (Megtörténik.) Többség. A Ház ; a választ tudomásul veszi. Sorrend szerint következik Fábián Béla képviselő úr interpellációja a pénzügyminiszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Herczegh Béla jegyző (olvassa): «Interpelláció a pénzügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a^ pénzügyminiszter úrnak azokról az adóbehajtási módozatokról, amelyekkel az adóhatóságok a polgárok exiszten- í ciáját veszélyeztetik? 2. Hajlandó-e a pénzügyminiszter úr intézkedni az iránt, hogy a jegyzők és az adóügyi tanácsnokok büntetések útján nagyobb végrehajtási és transzferálási agilitásra való serkentése megszűnjék?» Elnök: Fábián Béla képviselő urat illeti a szó. Fábián Béla: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Végtelenül sajnálom, hogy a Háznak ebben a túlfűtött atmoszférájában (Rassay Károly: Nincs késő! Káérünk! — Elnök csenget. — Farkas István: Takarékoskodunk! Pazaroljuk a villanyt, meg a fűtőanyagot!) kénytelen vagyok olyan kérdésekkel fordulni a pénzügyminiszter úrhoz, amely kérdések az egyszerű, köznapi életet élő emberek részére a legnagyobb fontossággal bírnak. Tekintettel az idő előrehaladottságára, és tekintettel arra, hogy még néhány interpelláció előterjesztésre vár, törekszem ezeket a kérdéseket lehetőleg röviden előterjeszteni és röviden megindokolni. (Propper Sándor: Már csütörtök van, ez nem interpellációs nap! — Derültség half elől.) Törvények ék rendeletek vannak, amelyek szigorúan tiltják, hogy a kisiparosoknak és analógia útján a kiskereskedőknek keresetük folytatásához szükséges szerszámokat lefoglalják és transzferálják. En ebben a kérdésben nemcsak interpellációkat terjesztettem elő több alkalommal, hanem privát kérelemmel is fordultam a különféle pénzügyminiszter urakhoz és 1928-ban ebben a kérdésben a pénzügyminisztérium egy rendeletet bocsátott ki. Méjgis az történik, — és erre felhívom az egész Háznak nemcsak a figyelmet, hanem tanúságát is —; hogy ebben az országban a kisembereket, sőt — mondhatnám — a középembereket is akként védelmezi meg az adóvégrehajtó hatóság, hogy az utóbbi időben nemcsak a kisiparosok és kiskereskedők foglalkozásának üzéséhez szükséges szerszámokat és pultokat transzferálják és árverezik el, hanem a kisgazdáknak (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) foglalkozásukhoz szükséges szerszámait, (Esztergályos János: Az igásállatokat elviszik!) az Ökröket, a lovakat és a szekereket is elviszik és ezzel exisztenciájuktól fosztanak meg embereket, En tudom, hogy mire hivatkoznak vidéken az egyes adóhatóságok, amikor ezeket a szerszámokat, a kisgazdáktól pedig az ökröket, lovakat és szekereket elviszik, Azt mondják: ülése 1933 február 22-én, szerdán. 331 a ^minisztérium rendeletének, helyesebben a törvénynek értelmében csak bizonyos holdszámig — úgy tudom, 12 katasztrális holdig — van felmentve a kisgazda szekere és igásállatja a transzferálás és árverés alól. Kérdem: mit csináljon egy 13, 14 vagy 15 holdas gazda, ha az adó elviszi az ökrét, ha az adó elviszi szekerét, mivel tudja az az ember elvégezni a tavaszi munkálatokat, és mi legyen ennek az embernek az exisztenciája? Nagyon jól tudom, — hiszen a pénzügyi államtitkár úr volt szíves engem egy alkalommal felvilágosítani, amikor szíves volt fogadni — hogy a kereskedőkre vonatkozólag nincs olyan rendelkezés, mint az iparosokra nézve, hogy tudniillik a pultjukat ne lenne szabad elvinni. De nekem mégis az a felfogásom, — és higyje el ezt nekem a t. Képviselőház, — hogy minden, embernek, akinek ebben az országban szent az állam érdekének jövője, kétségbeeséssel kellene néznie a magyar polgári társadalom határőrvidékén élő kispolgári társadalomnak azt a szörnyű pusztulását, amilyen szörnyű pusztulást látunk az utóbbi időben exisztenciájukfenn nem tarthatásában. Hiszen egész tömegével láttam azokat az embereket, akik 15 és 20 pengős adóhátralékban vannak, tehát nem notórius adónemfizetők, nem olyanok, akik esztendők óta vannak adóhátralékban, hanem olyanok^ akiknek a múlt esztendei adójukból csak 15 vagy 20 pengő hátralékuk van, hogy azokkal szemben is ilyen szörnyűségesen működik az a transzferáló gépezet, amelynél rettenetesebbet és kétségbeejtőbbet nem láttam. Ezáltal adófizetési kötelezettségeiket az állammal szemben 20—30 esztendő óta becsületesen teljesítő emberek exisztenciáját teszik tönkre, anélkül, hogy az államnak bárminemű haszna volna belőle. Bocsánatot kérek, nem először említem meg, de mégis kénytelen vagyok megemlíteni: mi haszna van az államnak abból, ha egy szegény kisembernek — nem trópus az, amit mondok, Imnem tényleg igazság, — elviszik a párnákat és ha Macska János négy párnáját 80 fillérért elárverezik? Ki kap abból a pénzből, abból a 80 fillérből, és Macska János négy párnáját mégis elviszik. Vagy mi történik abban az esetben, ha olyan helyen, ahol 15 vagy 16 fillérért veszik a bort, és 6 fillérért árverezik el, vagy ott, ahol már elvitték annak a szegény nyomorultnak az íróasztalát, vagy szekrényét és 2 pengőért a hiénák megvásárolják? (Ügy van! Ügy van! a báloldalon.) A két pengőért megvásárolt bútort a hiénák valami módon rendbehozzák és ezzel még a legális kereskedelmet is tönkreteszik, tönkreteszik azért, mert ki bolond bútort vásárolni legális kereskedőnél, akkor, amikor a városban egymásután nyílnak üzletek, amelyekre rá van írva, hogy itt árverésen vásárolt bútor kapható, T. államtitkár úr, ha nem méltóztatnék ezt tudni, akkor figyelmébe ajánlom, hogy méltóztassék Budapesten végigsétálni, és méltóztatik ilven üzleteket találni. (Esztergályos János: A Népszinház-utcában!) Nemcsak ott, hanem az egész városban vannak hasonló üzletek. Méltóztassék megállapítani azt, hogy általában az eszközölt transzferálásokból kifolyólag az államnak haszna nincs, csak kára van, mert a transzferálások költsége állítom, hogy több, mint az árverésen befolyó összeg. Ezt azért állítom, mert megvizsgáltam például Budapest székesfővárosban a transzferálási raktárokba beszállított áruk szállítási költségeit és azoknak elárverezését, és láttam, hogy ezek a transzferált tárgyak olyan potom rongy áron vásárol48*