Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-151

Az országgyűlés képviselőházának 151 telettel kérem a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősség kimondását. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps Ö jobboldalon és a középen. — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: 60 fillér! — Kozma Jenő: Ez sem tetszik? — Esztergályos János: Ügylátszik, hogy olajat öntenek a háborgó tengerre! — Propper Sándor: Várjuk meg, hogy mi van benne!) Elnök: Tessék csendben lenni, akkor hamarább meg tudja a képviselő úr, hogy mi van benne. (Derültség és helyeslés jobb felől.) A benyújtott tör vény javaslatot^ a Ház kinyomatja, szétosztatja, előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadja a miniszterelnök úr által javasolt bizottságoknak. A miniszterelnök úr a törvényjavaslat tárgyalására a sürgősség kimondását is kérte. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) Megállapítom, hogy a Ház a sürgősség kimondásához hozzájárult. (Propper Sándor: Olyan sürgős, hogy már 10 évvel ezelőtt kellett volna megcsinálni ! — Kun Béla : A túloldal felelős azért, hogy 10 éven keresztül semmit sem csináltak, csak alamizsnákat osztottak a hadirokkantaknak! — Farkas István: Most is úgy lesz, most sem kapnak semmit!) Csendet kérek, képviselő urak! Rá kell térnünk a napirend második pontjának tárgyalására és pedig a gazdasági munkaszerződéseken alapuló követelések védelmére szükséges rendelkezésekről szóló törvényjavaslat tárgyalására. Az előadó Rubinek István képviselő úr, őt illeti a szó. (Dinich Ödön: Amellett verik a csendőrök a parasztot!) Rubinek István előadó: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! jobb felől) A gazdasági élet fejlődésével új problémák és új jogviszonyok vetődtek fel, amelyek természetszerűleg ezeknek a jogviszonyoknak törvényes rendezését teszik szükségessé.. A magyar jogfejlődés mindenkor figyelemmel volt a gazdasági életnek erre a fejlődésére és ha néha talán kissé késve is, de minden esetben igyekezett ezeket a jogviszonyokat rendezni, törvényes formába Önteni. A magyar törvényhozást ebben a munkában különösen az elmúlt évtizedek során mindenkor a legmegértöbb szociális érzés jellemezte. A gazdasági életben felmerült problémák elintézésénél, törvényes rendezésénél mindenkor a gyengébb, a védelemre jobban rászoruló félnek fokozott védelmét tartotta szem előtt, s e téren sokszor új, magát a külföldet is megelőző kezdeményező lépéseket tett. Mindannyian nagyon jól ismerjük azt a gazdasági szokást, amely különösen a háború előtti időkben volt közismert, hogy az egyes gazdaságokban az ország* távolabbi, sokszor legtávolabbi részéről jelentek meg és szerződtek le munkások a gazdaságokban szükséges munkálatok elvégzése céljából. Ezek a munkások rendszerint csoportokká, a gazdasági életben úgynevezett bandákká alakulva, a maguk részére csoportvezetőt, bandagazdát, vagy bandavezért választottak, aki azután őket, az ő érdekeiket, különösen a bérfizetés tekintetében ji munkaadóval szemben képviselte. Ez a szokás állandó jellegűvé válván, gyakorlattá fejlődvén, szükségesnek mutatkozott ennek a gyakorlattá lett szokásnak jogi formába öntése, törvényes rendezése. Ez az érdekvédelem kétirányú volt. Szükség volt elsősorban magára a munkaszerződlés védelmére a munkások kiuzsorázásának megaka. ülése 1933 február 22-én, szerdán. 285 dályozása céljából, másodsorban szükség volt a jogviszony szabályozására a banda, a csoport és a csoportvezető között a csoporttagok ibérkovetelésének a csoportvezetővel szembeni megvéclelmezése céljából. Egymásután születtek meg a vonatkozó törvények, amelyek ezt a jogviszonyt szabályozták, így az 1898 : II. tcikk a munkaadó és a mezőgazdasági munkások közti jogviszony szabályozásáról rendelkezik, az 1899. évi XLI. to. a vízimunkálatoknál, az út- és vasútépítésnél alkalmazott napszámosokról és munkásokról, az 1899:XLII. te. a gazdasági munkavállalkozókról és a segédmunkásokról rendelkezik, az 1900:XXVIII, te. az erdőmunkásokról, az 1900:XXIX. te. a dohánytermelők és dohánykertészek közti jogviszony szabályozásáról és végül az 1907 : XLV. te. a gazda és a gazdasági cseléd közti jogviszony szabályozásáról. Mindezek a törvények egyrészt szabályozták — miként az előbb is említettem — magát a munkaszerződést, annak mikénti létrejöttét, megállapítván azt, hogy a munkaszerződés csak abban az esetben érvényes és érvényesíthető a hatóságok előtt, ha az a községi elöljáróság előtt köttetett meg, másrészt pedig védelmet nyújtottak és védelmet biztosítottak a munkabér tekintetében is. A munkabér tekintetében való ez a védelem ismét kettős. Először általános, midőn kimondják ezek a törvények azt, hogy a munkásoknak a munkaszerződésből eredő követelése sem a kincstár, sem a törvényhatóság*, sem a község, sem a magánosok követelései fejében le nem foglalható. Ezen általános rendelkezések és védelem mellett másrészt speciális rendelkezéseket .is tartalmaznak, midőn megállapítják a munkásvállalkozóval, a csoportvezérrel szemben, hogy a gazdaságban alkalmazott ilyen csoportmunkásoknák munkabérkövetelésük erejéig a csoportvezető illetményeire, •_ járandóságaira, munkaeszközeire és óvadékára törvényes zálogjoga van. Ezek a rendelkezések foglaltatnak az 1898:11. te. 43. $-áJian. az 1899:XLI. te. 21. §-á^an az 1900. évi XXVIII. te. 19. §-ában és az 1899 : XLII. te. 10— 14—17. faiban, Ez^ a védelem a gazdasági fejlődésnek azon a fokán, amelyen ezeket a törvényeket meghozták, tényleg elegendő is volt. A gazdasági helyzet romlása és különösen az erkölcsi érzésnek ezzel kapcsolatos lazulása következtében azonban, sajnos, ez a törvényes védelem, amelyet ezek a törvények nyújtottak, többé elegendőnek nem bizonyultak. A múltban a munkást a munkaadó gazda részéről veszély nem fenyegette. Ha szórványosan előfordult is, hogy a gazda a gazdasági t cselédjének vagy a gazdasági alkalmazottjának a bérét nem szolgáltatta ki, ez a szórványos eset törvényes rendezésre, különös rendelkezésre okul egyáltalán nem szolgált. A magyar gazda mintegy tágabb családtagnak tekintette a nála alkalmazott munkást; annak béréről, ellátásáról gondoskodni atyai kötelessége. A gazdasági cselédről és munkásról való gondoskodás, annak a felismerése, hogy gazdasági cselédnek és munkásnak meg kell adni a maga törvényes járandóságát, mintegy nemzeti sajátosság volt, amely nem annyira az írott jogszabályokban, mint inkább a becsületérzésben és az erkölcsi felfogásban gyökeredzett. A múlt idők patriarkális gondolkozásával azonban — sajnos — ez a gondolkozás is eltűnt, és ez a változás — sajnos *— elkerülhetetlenné tette ezeknek a jogviszonyoknak újabb