Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-149

222 Az országgyűlés képviselőházának 149, ülése 1933 február 16-án, csütörtökön. Lajos képviselőtársam beszédére célozva, úgy állította be a dolgot, mintha mi szociáldemokraták protekcionisták lennénk és a magas vámfalakat még magasabbra akarnók emelni azon a címen, hogy ez által a munkanélküliség valamiképpen enyhíttessék. Nem habozom kijelenteni, hogy mi, szociáldemokraták, soha protekcionisták nem voltunk, sohasem voltunk egyoldalúan beállítva a vámkérdéseket illetően. A mi szempontunkból mindennél f ontosabb ' volt a magyar ipar védelme és fontosabb volt az, hogy olyan vámtételeket állítsunk fel, amelyek egyfelől nem akadályozzák az exportot, másfelől mégis valamennyire megvédik a magyar ipart és a magyar iparban foglalkoztatott munkásságot. T. Képviselőház! Ha mi Magyarországon az összes vámfalakat lerombolnók, ha egyetlen fillér értékű vámot sem létesítenénk, atckor is megítélésem szerint nem sokkal, hanem csak alig valamivel többet vihetnénk ki mezőgazdasági termékekből, mint ma. A mezőgazda ságon magán tehát nem segítenénk, ellenben agyonvernők az egész magyar ipart. Mert a fejlett és tőkeerősebb, sokkal olcsóbb tőkével dolgozó német és osztrák ipar mindazokat a készítményeket, amelyeket otthon védett vámterületen nem tud eladni, dömping-áron rázúdítaná erre az országra és egyfelől tönkretenné magát az ipart, másfelől a munkásságot olyan krudélis helyzetbe juttatná, amelynél borzasztóbb helyzetet el sem tudok képzelni. A mi törekvésünk tehát csupán arra irányul, hogy olyan vámtételeket állapítsunk meg, amelyek a magyar ipart a lehetőség határán belül védelmezik. Természetesen, amilyen mértékben erősödik az ipar és amilyen mértékben erősödnek egyes iparágak, olyan mértékben tartjuk mi is szükségesnek a vámvédelem megszüntetését. Olyan iparágaknál azonban, mint amelyekre éppen Kabók Lajos képviselőtársam célzott, amelyek nagyon is rászo rulnak a vámvédelemre, a vámvédelem lefaragása egyértelmű volna az illető iparág teljes pusztulásával. Itt van a lexttilipar. Késégtelen, hogy a textilipar ma különlegesen jó helyzetben v

an. Van vámvédelem, valutavédelem, sok mindenféle védelem. Viszont ezek mellett a nagy hátrányok és nagy költségek mellett, amelyekbe a textilipar fenntartása kerül, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy rengeteg munkaerőt szív fel a textilipar a mezőgazdasági munkásságból. Majd egy másik napirendi pontnál leszek bátor rámutatni arra, hogy évről-évre nagyobb és nagyobb az a munkásfelesleg, amely a mezőgazdaságban elhelyezést nem talál. Ha csak nem akarjuk ezeket a szegény embereket lassú éhhalállal kipusztítani, miután kivándorlási lehetőség nincs, akarva, nem akarva, kénytelenek vagyunk valahol munkalehetőséget találni számukra. Ezeket kizárólag az ipar tudja felszívni. Mert nagyon szép a kereskedelem szabadságáról való megállapítás, szépen tudott Éber Antal t. képviselőtársam arról beszélni, hogy a magyar intellektuális ifjúság elhelyezkedése a kereskedelemben milyen bámulaos jó kilátást nyújt, (Kabók Lajos: Ha nem dolgoznak, kinek adnak el?) én ezt mind elhiszem, én ezt mind elfogadom, magam is tisztában vagyok a kereskedelem értékével és jelentőségével, de kételkedem abban, hogy a kereskedelem fel tudna szívni annyi embert, mint amennyit az ipar felszív. És bármilyen fájdalmas, bármilyen nehéz és bármilyen keserves is az az ipari fejlődés, jobban mondva az a vergődés, amelyet Magyarországon az ipar terén tapasztalunk, kénytelenek vagyunk vele, mert emberfeleslegünket másképpen nem tudjuk elhelyezni, Éber Antal igen t. képviselőtársam azt mondja, hogy nem lehet a munkanélküliséggel indokolni a vámvédelmet, mert a vámvédelem maga még nem enyhíti a munkanélküliséget. (Éber Antal: Ellenkezőleg, fokozza!) Ellenkezőleg, fokozza. Igen t. Képviselőház és Éber igen t. képviselő úr

s a munkanélküliségnek nem egyedül a vámvédelem az oka. Nem a vámvédelem okoziza a munkanélküliséget, hanem egészen más körülmények. Engedje meg az igen t. képviselő űr, hogy a sokból két körülményt ajánljak figyelmébe. Az egyik a kapitalista gazdálkodási rendszernek egyik velejárója: a kapitalista vállalatoknak és azok vezetőinek állandó törekvése az önköltségek leszorítására. Ez náluk valóságos fétis. Ha jól megy az üzlet, ha nagyszerűen megy a termelés, akkor azért kell lecsökkenteni az önköltségeket és elsősorban azért kell minden feleslegesnek látszó munkást és alkalmazottat elbocsátani, hogy még jobban ki lehessen aknázni a helyzetet; amikor pedig rosszul megy, amikor rossz a konjunktúra, amikor nem lehet az árut a piacon elhelyezni, akkor meg azért törekednek az önköltségek leszorítására, mert rosszul megy az üzlet és akkor állandóan azt kutatják, azt keresik, hol és milyen eszközökkel lehet az önköltségen takarékoskodni. Elbocsátják a feleslegesnek látszó munkásokat, elbocsátják a feleslegesnek látszó alkalmazottakat, gépkönyvelést vezetnek be. racionalizálják az irodát, racionalizálják a műhelyt, igyekeznek mindenkit kiszorítani az üzemből, hogy csak olcsóbban termeljenek, hogy a piacon a konkurrenst annál gyorsabban és biztosabban tudják legyilkolni. Igen t. képviselő úr, a kapitalistáknak ez a törekvése nagy mértékben oka a munkanélküliségnek, ez azonban természetesen együtt jár a fogyasztás csökkenésével is, mert minden munkás, minden tislztviselő, minden alkalmazott, akit az üzletből kiracionalizálnak, egyszerre megszűnt mint fogyasztói is, különösen Magyarországon, ahol a munkanélküli semmiféle szociális védelemben nem részesül, ahol sem munkanélküli segélyt, sem egyéb segéilyt nem kap. Így tehát megszűnik fogyasztó lenni s amilyen mértékben racionalizálnak, amilyen mértékben szanálnak és amilyen mértékben igyekeznek az önköltséget az embereken megtakarítani, olyan mértékben csökken a fogyasztás. Ez egyik oka a munkanélküliségnek. Másik oka a munkanélküliségnek a géptechnikai fejlődése, igen t. Képviselőház. Egy második ipari forradalomban vagyunk. Az első ipari forradalom akkor indult meg, amikor 1757-ben Heargraves feltalálta a «Spinning Jenny »-t. Ez a textiliparban már akkor forradalmat idézett élő és a szövő-, fonó- és posztócsapómunkások tízezreit tette tönkre. Ekkor indult meg ez az ipari forradalom, amely a 80-as évek végién állt meg. Most benne vagyunk egy második ipari forradalomban, az önműködő gépek ipari forradalmában. A fotocellának az iparban való alkalmazása hallatlan nagyszámú munkást tett munkanélkülivé. Már voltam bátor rámutatni arra, hogy míg ezelőtt 4 évvel egy munkás két -gépet kezelt, addig a mai termelési rendszer mellett, egy munkásnő hét gépet kezel; a munkást kiszanálták azért, mert az önköltséget csökkenteni kell, s helyébe beállítottak egy 14 éves leányt, aki a fotocellás kapcsolót kezeli és