Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-149

Àz országgyűlés képviselőházának 11*9. egymaga hét gépen dolgozik. Nem a vámvédelem tehát az egyedüli, amely a munkanélküliséget fokozza. Fokozza a munkanélküliséget egyfelől a kapitalista vállalatoknak szűklátókörű kapzsisága, hogy mindig az önköltségen van a szemük és azon törik a fejüket, hogy hol lehet embereket megtakarítani; másfelől fokozza az a technikai forradalom, amelyre az előbbi pár mondatban talán kissé rapszodikus módon voltam bátor rámutatni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy mi nem vagyunk védővámosok és protekcionisták, ellenben annyit meg kell tennünk a magyar ipar érdekében, amennyi fennmaradása és továbbfejlődése érdekében feltétlenül szükséges. Enynyit meg kell tennünk, mert különben öngyilkosságot követünk el. (Éber Antal: Nagyobb öngyilkosság nem kell

; mint az eddigi vámvédelem! — Sándor Pál: A legrosszabb, amit tehetünk! — Fenyő Miksa: 1930-ig kitűnő volt! — Sándor Pál: Ezt megmondtuk akkor, amikor megcsinálták!) Méltóztassanak megfigyelni a következőket. Matolcsy tanár az agrár-munkanélküliségről írt egy tanulmányt, amely tanulmányban azt írja, hogy az agrárfoglalkozású lakosság munkaereje 471 millió munkanapot jelent, viszont a mezőgazdasági területek megművelésére és az állatállomány kezelésére csak 360 millió munkanap szükséges: így azután agrárnépességünk 76% erejéig van foglalkoztatva, a törpebirtokosok és a napszámosok foglalkoztatása 66%-ot tesz ki, ennélfogva a legnépesebb foglalkozási csoportban 34%-os a munkanélküliség. Ez a mezőgazdaság helyzete. Hiába jövünk mi ide és ajánljuk a kormánynak, hogy szállítsa le a munkaidőt a mezőgazdaságban heti 40 órára, nem hiszem, hogy e javaslatunk számára többséget kapnánk a Ház mai összetételében. Már most kérdem, mit méltóztatnak csinálni a rengeteg embertömeggel, amely évről évre növekszik, amely csendesen, de mégis hatványozódik. Ha nem fogja az ipar felszívni a felesleget, miután kivándorlási lehetőség nincs, olyan súlyos katasztrófa fog beállani, amelyért nem tudom ki meri vállalni a felelősséget. Nem értek ezalatt társadalmi katasztrófát, mert sajnos, úgy van megszervezve az államhatalom gépfegyverekkel, gyilkos gáztartalmú bombákkal és repülőgépekkel, hogy annak a szegény földmunkásnak nem igen juthat eszébe az ellenállás, ha csak a tíz körmével nem akar ellentállni. Ellenben bekövetkezhetik tömeges éhhalál, valami pusztító betegség. Az a megdöbbentő eset, amely Sándorfalván történt, ahol pár deci pálinkától hat ember meghalt, igen szomorú képe a földmunkásság testi lezüllöttségének és ellenállóereje csökkenésének. Amit mi, szociáldemokraták akarunk és a javaslatainkkal követelünk, nem egyéb, mint a magyar iparnak olyan mérvű védelme, amelynél fogva képes legyen magát fenntartani és a mezőgazdasági munkásság feleslegeit felfogni. Ennyire vagyunk mi protekcionisták és ha ez Éber képviselő úr szerint beleütközik a szabadkereskedelem elveibe, kénytelenek vagyunk azt a vádat viselni, hogy protekcionisták vagyunk. De élni kell. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Gr. Festetics Sándor! Gr. Festetics Sándor: T. Ház! 1932 december 21-én a magyar kormány megkötötte az osztrák kormánnyal azt a kereskedelmi szerZőülése 1933 február 16-án, csütörtökön. 223 dést, amely ma előttünk fekszik. Attól a pillanattól kezdve, e Ház falain kívül, a társadalomban, láthatatlan forrásokból kiindulva megindult egy aknamunka, amelynek célja az volt, hogy mindenkivel elhitesse, hogy ennek a kereskedelmi szerződésnek a megkötése helytelen volt, úgy politikai, mint közgazdasági szempontból. Hamar végzek a politikai érvvel, mert hiszen nincs itt ebben a Házban olyan képviselőtársam, aki ne értene velem teljesen egyet, amikor azt mondom, hogy politikai szempontból a magyar állam vitális érdekeibe ütközött volna ennek a szerződésnek a megkötését elhalasztani, mert hiszen a mi vitális érdekeink követelik azt, hogy a szomszédos Ausztriával a lehető legjobb, legbarátságosabb viszonyban éljünk. Ami azután ennek az aknamunkának közgazdasági érveit illeti, nem kívánok a magam részéről arra a térre lépni, amelyre azok léptek, akik tételről-tételre haladva igyekeznek kimutatni az állítólagos hátrányokat, amelyek szerintük ebből a szerződésből származnak. Ennek nem sok értelme van. Hiszen nem létezik a világon olyan kereskedelmi szerződés, amelyről ilyen kritikával ne lehetne hátrányokat kimutatni, mert hiszen minden szerződésben szükségképpen csak iigy érhetünk el eredményeket, ha az eredményekkel szemben engedményeket teszünk. Ezeket az engedményeket úgy beállítani, hogy azok nagy hátrányokat képeznek, ehhez nem szükséges semmiféle különös .közgazdasági tudás. A magam részéről más utat szeretnék követni, mert attól félek, hogyha elmélyedünk a részletekbe, akkor úgy járunk, mint az az ember, aki a fától nem látja az erdőt. Eltereljük a közvélemény figyelmét a dolog lényegétől, ennek a szerződésnek mint egésznek az értékéről, arról az értékről, amelylyel ez a szerződés nemcsak a magyar állam, hanem Ausztria, sőt bátran merem mondani, a világ többi államai szempontjából is bír. Én éppen ezt a magasabb értéket szeretném levezetni és minden kétséget kizáróan megállapítani. Azt hiszem igen t. Ház, hogy e kereskedelmi szerződés elfogulatlan értékeléséhez csak úgy tudunk jutni, hogyha előbb egy kissé áttekintjük az általános közgazdasági helyzetet és különösen a magyar közgazdasági helyzetet. Először a külkereskedelmi forgalommal kezdem. Mit mutat a külkereskedelmi forgalom*? Az 1931-es esztendőnek első tíz hónapjában kivitelünk 461 millió pengőt tett ki. A múlt esztendő első tíz hónapjában ez a kivitel 461 millióról 263 millióra szállt le, az érték szempontjából tehát több, mint 42%-os csökkenéssel állunk szemben. De még érdekesebb, hogyha a kivitelt mennyiség szempontjából vizsgáljuk, mert akkor kiderül, hogy az 1931-ben kiszállított 9 millió métermázsával szemben a múlt esztendőben csupán hét millió métermázsát szállítottunk ki, tehát látjuk, hogy a süllyedés nemcsak értékben áll fenn, hanem az áruk mennyisége szempontjából is és ebből kifolyólag nem lehet azt mondani, hogy kivitelünk süllyedése az általános árszínvonal süllyedésére vezethető vissza egyedül. Nyilvánvaló, hogy itt más tényezőnek is kellett közreműködnie és én éppen erre a másik tényezőre szeretném a t. Ház figyelmét felhívni. Ha a külkereskedelmi forgalom beviteli részét tekintjük, szintén azt látjuk, hogy óriási csökkenés állott be, amely a 42%-ot meghaladja. Természetes, hogy a kivitel és bevitel ezen csökkenésének óriási hátrányai vannak közgazdasági szempontból, hiszen ha nem tudunk kivinni, akkor nem tudunk ter-