Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-148

196 Az országgyűlés képviselőházának 1.4 8. ülése 1933 február 15-én, szerdán. nyék tekintélyes részére vonatkozóan meg­szüntették az esküdtbírósági rendszert és a Schöffen-bíróság intézményét hozták be. Köz­tudomású, hogy Ausztriában milyen ítéleteket hoztak az esküdtbíróságok, úgyhogy a legsú­lyosabb bűncselekmények, gyilkosságok egész tömege, büntetlen maradt. Ausztria ezért az esküdtbíróságoknak ezekre a bűncselekmé­nyekre vonatkozólag eltörlését hozza javas­latba. (Helyeslés balfelől.) Nagyon érdekes en­nek a javaslatnak az indokolása, mert így iszol. (Olvassa): «Ilyen igazságszolgáltatás nem al­kalmas arra, hogy emelje a büntetéstől való félelmet, hanem aláássa a jogrendet és a tör­vényből gúnyt űz. Hogy ily körülmények kö­zött a gyilkosságok állandóan szaporodnak, a felett természetesen nem lehet csodálkozni. Első és legsürgősebb feladata ennélfogva a tör­vényhozásnak, hogy a jogszolgáltatást a helyes mederbe terelje s az esküdtbíráskodást az em­lített súlyos bűncselekmények tekintetében ha­tályon kívül helyezze.» Igen t. Képviselőház! Arravonatkozóan, hogy a Schöffen-bíróság Magyarországon al­kalmaztassék-e, vagy sem, nagyon célszerű lesz bevárni ennek az intézménynek tanulságait, amelyeket rövid időn belül, pár éven belül le fogunk vonhatni. (Rassay Károly: Azt lessük, hogy ott mi lesz?) Igen. (Rassay Károly: Az előbb ütött a miniszterelnök az asztalra, hogy Magyarországon vagyunk!) Azért mi mindig úgy vagyunk, hogy tanulságokat megfigyelni, amelyek más nemzetek törvényeinek alkalma­zásából származnak, sohasem improduktív do­log. (Vázsonyi János: Például Jugoszláviában internálják az ellenzéket! Azt is helyes volna behozni?) Én most nem politikai, hanem igazságszol­gáltatási kérdésekről beszélek. Azzal vagyok bátor befejezni beszédemet, hogy méltóztassék meggyőződve lenni arról, hogy ha az igazság­ügymiiniszternek az az ambíciója,'hogy a tör­vények végrehajtását igyekezzek figyelemmel kisérni, ez talán kevés babért terem, talán túl nagy fáradsággal járó munka, de mindenesetre .olyan munka, amire ma fokozottabban szükség van. Kérem, méltóztassék válaszomat tudomá­sul venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő urat meg­illeti a viszonválasz joga. Gál Jenő: T. Képviselőház! Ne vegye rossz néven a miniszter úr, de kénytelen vagyok is­mét a mélyen t. miniszter úr hivatali elődjére hivatkozni és neki elégtételt szolgáltatni. A mélyen t. volt igazságügyminiszter úr, amikor a rehabilitációs törvényjavaslatról volt szó, felállott ezen a helyen és azt mondotta: legelső kötelességeim egyikének tartom, hogy ezt a modern intézményt minél hamarabb megvaló­sítsuk és _létrehozzuk v Most pedig, idejön a mé­lyen t. miniszter úr és szép mesét mond el ne­keni a francia Codenak azokról a kondemnáló kijelentéseiről, amelyek már a jogtörténelemé. Ezekre ne méltóztassék hivatkozni. Nem tu­dom, melyik referense ásta ki a miniszter úr számára. (Derültség.) Nem ez a rehabilitációs törvényjavaslatok, vagy törvények célja, hogy élethossziglani jogvesztést statuáljanak, amelyről Csemegi annakidején azt a nagy ta­nulmányt írta és gyönyörűen kifejtette, hogy ezek már csak elméletek, nem élnek sehol, és ezért az ordoneancok világába valók voltak. Azt nézze meg a mélyen tisztelt miniszter úr, hogy mi van Ausztriában, Romániában, Belgiumban, mi van mindenütt, ahol modern jogszolgáltatás van ezen a téren. Ott minde­nütt megcsinálták ... (östör József: Nézze meg, mi van Romániában!) Romániában meg­csinálták a rehabilitációs törvényt, nagysze­rűen csinálták meg. (Lázár Andor igazságügy­miniszter: Ott szükség volt rá!) Azt mondotta a miniszterelnök úr, hogy most nem politizál, most igazságszolgáltatásról beszél, östör t. képviselőtársam haragszik a románokra; most azt hagyja, mert én jogszolgáltatási kérdések­ről beszélek és igenis konstatálom, hogy ott nagyszerű rehabilitációs törvényt hoztak, egé­szen olyan kitűnő törvényt, mint Belgiumban. Mi ennek a célja? Mélyen t. miniszter úr, ne gondoljon itt azokra a nagy állásokra, amelye­ket nem lehet elérni, csak igazán nagy intakt­sággal. Azok, akik rehabilitáció után vágya­koznak, nem akarnak koronaőrök, zászlósurak lenni, csak élni akarnak és azt a kis erkölcsi bizonyítványt akarják megszerezni, amelyet így nem áll módjukban megszerezni. Nagyon kérem a miniszter urat, ne méltóztassék ezt olyan nagy dolognak tekinteni, ez kis dolog, a kisembernek égető» élet, égető igazságszolgál­tatási szükséglete. Itt van azután az, amit az esküdtszékről -mond az igen t. miniszter úr! Nagyon jól tudja, hogy valamennyien az ellen emeltünk szót, hogy abban a formában fcell feltámasztani az esküdtszéket) amelyben bizonyos excessu­sokra adott alkalmat, de amilyen tekintetben szükség van rá, abban a tekintetben ne halo­gassa. Képzelje el, ha egy alispán, vagy főszolgabíró, vagy főispán megkötöztet és szu­ronyok elé állít egy képviselőt és megírja azt az újság, hogyan lehet ezt másutt, mint nép­bíróság útján megtorolni? Ez az egész világon mindenütt így van és ne késlekedjék ezzel, mert nem lehet mindenre azt mondani, hogy erre ráérünk,. Most nem olyan idők vannak. Most ön gazdaságilag akarja kiszolgálni a többi miniszter urakat. — Mit jelent az, gaz­daságilag? — Engedje meg a miniszter úr, ta­lán arra gondol, hogy itt a pénzügyminiszter úr javára kreál, vagy csináltat egy külön valutarendőrséget, ahol külön nyomozzák eze- ' ket a szörnyű bűncselekményeket? (Rassay Károly: A magánosoknak ebből több haszna lesz, mint a pénzügyminiszternek!) Ha szabad evvel a kérdéssel még pár percig foglalkoznom, elmondom azt, hogy ez a gazdasági kiszolgálás milyen veszélyes ezen a területen. A devízakérdést és az ezekkel szemben űzött visszaélések kérdését én nem rendőrökre bíznám, hanem azokra bíznám, akik a másik két miniszter úr közegei. Ezt a jogpolitikai tendenciát, amely a devízakérdés kezelésében kereskedelmi szempontból mutat­kozik, nem helyeslem, de erről majd következő interpellációmban lesz szó. En a miniszter úr jószándékában és elgon­dolásainak jóhiszeműségében nem kételkedem, de engedje meg, a németnek van egy jó kife­jezése: Sie sind nicht gewachsen dazu! (Fel­kiáltások jobbfelől: Magyarul!) Ne tessék meg­sértődni, de ez a helyes. Higyje el a minisz­ter úr: annak, aki az igazságügyet vezeti, első kötelessége törvényt alkotni, ami előbbre viszi a jogot. Ez az egész világon így van. A miniszter úr azt mondja, hogy ő úgy is tud miniszter lenni, hogy a törvényalkotás neki hekuba. Jó, chacun à son goût, ebbe nem szólok bele, de higyje el a miniszter úr, sem •a hírák, sem a jogkereső közönség nem fogják ezt fejcsóválás nélkül olvani. Ne higyje, hogy ezzel meg lehet elégedni. Ezzel nem lehet meg­elégedni. Ez a legkomolyabb tárcák egyike>

Next

/
Thumbnails
Contents