Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-147

Az országgyűlés képviselőházának lJf.7. Kétszer nyolc, napi terminust ad a javaslat, amely határidőn belül azután ebben a kérdésben végérvényesen dönteni kell. Viszont, ha valaki komolyan fordul ilyen kérelemmel az iparhatósághoz és az Iparkamara véleménye alapján ezt az árusítási engedélyt meg is kapja, olyan hosszú határidő biztosíttatik neki, — hiszen a kétszeri egyhónapi meghosszabbítást alapul véve összesen tényleg öt hónapig árusíthatja áruit — hogy effektive eleget tehet kiárusítási kívánságának. A törvényjavaslat e fejezetében foglalt intézkedések során csak egy rendelkezésre kívánom felhívni a t. Ház figyelmét. Nevezetesen a törvényjavaslat 12. %-& általában ideiglenes intézkedések lehetőségét állapítja meg és éppen az ideiglenes intézkedéseik gyorsabb elbírálása szempontjából lehetővé teszi egy-egy kijelölt bíró alkalmazásával azt, hogy ezek a kérdések soron kívül, gyorsan intéztessenek el. Van egy álláspont, amely szakkörökben is megvitatást nyert és ez az, hogy vájjon nem lenne-e helyesebb, ha ép úgy, mint a bűnügyekben soros vizsgálóbíró dönt a törvény által megállapított kérdésekben, itt is soros bíró végezné a döntést ezekben a kérdésekben. Én azonban ezt az álláspontot nem fogadom el és helyesebbnek tartom a törvényjavaslat intézkedését, mert ha egy bíró bízatik meg* az igazságügyminiszter kijelölése alapján az ideiglenes intézkedések megtételével, akkor a gyakorlat egységesebb lesz és kevésbbé kell aggódnunk és tartanunk annak lehetőséére hol, hogy itt esetleg elnézések, vagy egyéb hibák folytán elhamarkodott intézkedések történhessenek. A magam részéről is osztom azt, hogy nagy súlya van a végrehajtási rendeletnek s örülök, hogy a bizottság módosító döntése folytán itt egyenesen, mint útmutatás van belevéve az, hogy a 18. §. értelmében pénzbeli biztosíték adásától tehető függővé az ideiglenes intézkedés kérelme. Ez tényleg nagyon veszélyes matéria, amelyet csak a bírói judicium, bölcseség és megbízhatóság tud helyes mederbe terelni, mert hiszen egy-egy kereskedőnek, életbevágóan fontos kérdésében esetleg nagyobb veszedelmet jelentene egy-egy ilyen ideiglenes intézkedés megtétele. Visszatérve még e fejezetnél az engedélyek kiadásának kérdésére, a magam részéről is osztom azt a felfogást, hogy éppen az egyöntetű gyakorlat szempontjából és tekintettol arra, hogy igen nagyszámú elsőfokú iparhatóság fog ezekben a kérdésekben dönteni és talán nem lesz mindenütt az a kereskedelmi érzék, amely e kérdések eldöntéséhez feltétlenül megkívántatik, helyes az, Iha egy generális utasítás adatik, illetőleg a végrehajtási utasítás során precízen megállapíttatik, hogy melyek azok az esetek, amelyekben azután az iparhatóság köteles ezeket az engedélyeket kiadni a hirdetések közlésére vonatkozólag. Mert ha ezek az utasítások egészen pontosan és precízen tartalmazzák pozitív irányban, hogy mikor kell az engedélyeket kiadni, akkor a vitás kérdéseknek nasy tömege eliimináltatik és ezekben az esetekben semmi differencia, semmi eltérés nem történhetik. A közgazdasági életnek régi kívánalma volt az, hogy az 1884:XVII. tc.-nek. az ipartörvénynek 51. és 52. §-a ilyen irányban módosíttassák és éppen ezért köszönet illeti mese a kereskedelemügyi miniszter urat, hoa-y a közgazdasági élet kívánalmainak ilyen értelemben eleget tett. ülése 1933 február 9-én, csütörtökön. 137 Áttérve most az alaptörvénynek, az 1923 :V. tc.-nek szorosabban vett módosításaira, egy-két szóval meg kell emlékeznem a 19. §-ról, amely szintén a jogi ós közgazdasági életnek ártörvény végrehajtása során felmerült kívánságát honorálta. Nevezetesen egész perzuhatag állhatott elő abból, hogy egy-egy kereskedőt több érdekelt kereskedő támadott meg abbahagyási keresettel s így bekövetkezhetett az, — amire különben a javaslat indokolása is utal — hogy egyegy kereskedő rendkívül nehéz helyzetbe került, a perköltségek tömege helyrehozhatatlan károkat okozott neki és esetleg a romlását js előidézte, annak ellenére, hogy a kereskedőt nem is rosszhiszeműség vezette abban a tényében, amely végeredményben a bíróság intézkedését vonta maga után, hanem a kereskedelmi szokásoknak nemtudása. A törvényjavaslat a kérdésnek ezt a részét is megfelelően, helyes irányban oldotta meg. A 20. §, amely a törvényjavaslatnak nagyon helyes intézkedése, egységesen pönalizálja a szalíirodalomban «dénigrement» szakkifejezéssel illetett, magyarul befeketítésnek mondott viszszaélést, amely úgy az egyéni életben, mint a kereskedők életében bizony lényegesen kártokozó lehet. Tudjuk, hogy mit árthat egy kereskedő a másik kereskedőnek, ha az ő üzleti tevékenységét — bár nem is sértő módon, talán nem is valótlan kifejezésekkel, de olyan mindent sejtető, mindent jelentő, mindenre következtetést engedő kifejeziés

sel, kitétellel — olyan színben tünteti fel, hogy annak konzekvenciájaképpen azután a fogyasztóközönség otthagyja azt a céget és más helyre megy. (Folytonos zaj és mozgás balfélől. — Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Elnök : Csendet kérek ! Erődi-Harrach Tihamér: Maga az illető kereskedő gyakran nem is tudja, nem is érti, hogy miért hagyják ott a fogyasztók és csak akkor jön rá erre, amikor már mérhetetlen kára származott s amikor a fülébe jut, hogy róla a hitelképességét, üzleti becsületességét és tisztességét terhelőén olyan kitételeket használnak, amelyek végeredményben az anyagi romlását idézik elő. Mikor a nemzetgyűlés az 1923 : V. te. javaslatát tárgyalta, akkor utólagosan a büntetési tételek felemelésével állott elő ez a hiány, mert hiszen akkor a becsületes védelemről szóló törvényjavaslat rendelkezései intézkedtek erről a deliktumról; miután azonban ez csak hathónapi, illetőleg nyolc hónaptól egy évig terjedhető fogházzal pönallzáltatik, ennekfolytán egy ellentét került bele a törvény szerkesztésébe. Ez a kérdés most a deliktum súlyának is megfelelően és az egész büntetési rendszer felépítése szempontjából rendeztetik. Egy kérdéssé! kívánok még foglalkozni, t. Ház! (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nevezetesen utalok az- 1928. évi jogászgyülés niutnkálataira

s amely (munkálatok során Lakatos Gyula t. képviselőt ársunk, mint az egyik kijelölt előadó, véleményében, melyet a választott bíróság kérdésében terjesztett elő, 'foglakozott a tisztességtelen versenyből folyó kérdések elintézésére kijelölt úgynevezett választott bíróság problémájával is és megállapította azt, amit aizutám a jogászgyülés bizottsága, majd az egész

1 plénuma Is magáévá tett. hogy végeredményben ez a választott bíróságnak nevezett különbíróság fltiem tisztái választott híróság, hanem, mint azt a német szakirodalom mondja: Zwangsschiedsgericht, amelynek köteles magát alávetni az alperes és köteles a 'bíróság ítéletét, amely egyfokú, elfogadni. Nem szólok a semmiségi kére-