Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-147
136 Az országgyűlés képviselőházának l.k dezését, mélyen az áron alul. Az a jóhiszemű fogyasztó elmegy, megjelenik a hirdetett címen és megállapítja, hogy igen, kissé használt bútor az. Az eladó azt mondja: alig használtuk, nagyon vigyáztunk a bútorra. A vevő megveszi azt a bútorberendezést és azt hiszi, hogy nagyon előnyös, nagyon alacsony áron jutott hozzá» pedig ha utánanézne, megállapíthatná, hogy egy bútorkereskedőnek állandó lerakata van ott, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) aki ilyen címen hívja és vonja oda a fogyasztót, és drágább, magasabb áron adja el neki azt a bútort, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) mintha • az elmenne akármelyik bútorraktárba. Ez is a hirdetések egyik kinövése. Természetes, hogy itt is mindig a középutat, a bölcseséget kell magunk előtt követelményként felállítanunk, mert természetes, hogy a hirdetésre viszont a közönségnek szüksége van. A közönség figyelme hirdetés útján hivatik fel, és ha a közönség figyelmét nem hívják fel, akkor nincs meg az az útbaigazítás, nincs meg az az irányítás, amely szükséges ahhoz, hogy azután szükségleteinek megfelelő kielégítéséről gondoskodni tudjon. A hirdetésre szükség van, a hirdetésekkel űzött visszaélésekre azonban nincs szükség. Ezért azt vizsgáltam a jelen törvényjavaslat áttanulmányozása során, hogy vájjon figyelembe veszi-e ez a törvényjavaslat ezeket a szempontokat és azt láttam, hogy a törvényjavaslat igenis liberális, igenis megengedi a hirdetést, a hirdetéseknek kárt nem okoz, ellenben a fogyasztók és a tisztességes, becsületes kereskedelem érdekében lenyirbálni igyekszik azokat a visszaéléseket, amelyek a kereskedelem^ fejlődését megakadályozni alkalmasak. Magának a kereskedelemnek is szüksége van a tisztességre, a becsületre, az erkölcsi, etikai motívumokra, hiszen látjuk, hogy ma, amikor az egész gazdasági élet szövevénye a nemzet határain túl is érvényesül, csak akkor biztosítható egy ország kereskedelmének élete, különösen nemzetközi relációkban, ha annak a kereskedelemnek megvan a becsülete, megvan a hírneve, megvan a tisztessége. Külföldi utazásaim során sajnálatosan kellett tapasztalnom, hogy nem kereskedők, hanem egyes alkalmi eladók, rossz, silány áruk odadobásával, azoknak a külföldi vevőre való rávarrásával milyen mérhetetlen károkat okoztak a becsületes magyar kereskedelemnek, mennyire diszkreditálták annak hírnevét. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) A jelen törvényjavaslat első fejezetében korlátozza az üzleti hirdetéseket, de — mint előbb voltam bátor szerény megállapításom szerint előterjeszteni — nem gátolja meg a hirdetéseket, hanem csakis a visszaéléseket, a túlzásokat akadályozza meg. Ha végigmegyünk Budapest utcáin, akkor látjuk meg ennek a törvényjavaslatnak igazi motívumát, indokát és szükségességét. (Ügy van! Ügy van! jopbfelől.) Ma Budapesten minden üzlet álhirdetéssel, valótlan adatok közlésével (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) igyekszik a csekély vásárlóközönséget magához vonzani. {Kóródi Katona János: A vidékieket félrevezetik tudatosan!) Minden üzlet azt híreszteli magáról, hogy feloszlik, minden üzlet végkiárusítást hirdet, minden üzlet azt mondja, hogy csődtömegből, árverésből vásárolt árukat, és ezek a hirdetések éveken keresztül állandóan láthatók ugyanazon a cégen. Egyszóval valótlan motívumokkal, valótlan, hangzatos kitételekkel igyekeznek más, becsületes, a küzdelemnek ilyen fegyverével nem élő kereskedő becsületes '. ülése 1933 február 9-én, csütörtökön. vásárlóit magukhoz vonni azért, hogy igen gyakran silány és selejtes áruikat sózzák rá a íogyasztóközönségre. Alkalomszerű vásárlási lehetőségek hirdetése a törvényjavaslat rendelkezése szerint tilalmas. Nagyon érdekes, hogy ez a motívum mennyire visszatér a tisztességtelen verseny elleni küzdelemben már évszázadok óta. A Westminster News 1859. évi egyik számában, — amint az egyik szakkönyvben olvasható, — panaszkodik amiatt, ihogy a kereskedők milyen hamis hirdetéseket tesznek közzé végeladásra. és önkéntes árverésre vonattkozólag és kérd ez a szaklap, hogy ez ellen maguk a kereskedők szólaljanak fel és igyekezzenek ezek ellen a visszaélések ellen intézkedéseket kezdeményezni. A törvényjavaslat naigy bölcseséggel megállapítja annak lehetőségét, hogy a generális szabály alól kivételek létesüljenek és megengedi azt, hogy ha az ipairihatóság megállapítja, hogy ezeknek a hirdetéseknek szövege tényleg megfelel a valóságnak, a tényeknek, akkor ezeknek a kereskedőknek ilyen hirdetés közzétételére engedély adassék. Én itt a magam részéről csak helyesléssel tudom fogadni a törvényjavaslatnak azt a rendelkezését — és e tekintetben osztozom Pellner Pál képviselőtársam felfogásában iis, — amely a kivételesi engedélyek f megadását nem — amint egyes oldalakról kívántatott — a kereskedelmi és iparkamara hatáskörébe oi-talta, hanem az iparthatóság engedélyezéshez köti. (Kóródi Katona János: Nagyon helyes! Az iparkamara elfogult!) Az; iparhatóságnak közvetlenebb összeköttetésié van a kereskedőkkel, különösen iái vidéken. Hiszen az iparkamara igen messze van az egyes kisebb kereskedelmi pontoktól, falvaktól, községektől, kisebb városoktól, míg az az iparhatóság jobban meg tudjai állapítani azt, hogy tényleg megfelelnek-e a tényeknek azok az adatok, amelyek a előterjesztésben foglaltatnak, ihogy szükséges-e, indokolt-e a fogyasztóközönség érdekében az, hogy ilyen hirdetések alkalmaztassanak és hogy nem árt-e az ilyen hirdetések közzététele a .becsületes, tisztességes, rendes kereskedelemnek. (Östör József: Az iparhatóságok függetlenebbek ! ) De fel kell hívnom a figyelmet arra a körülményre és ki kell emelnem azt, hogy a kereskedelmi és ipairkamara véleménye egyenesen döntő bizonyos esetekben. Mert például ha a kereskedelmi és iparkamara véleménye negativ, tehát nem véleményezi az engedély megadását és ennek alapulvételével az iparhatóság első fokon megtiltja az ilyen hirdetmény közzétételét, akkor ez ellen már jogorvoslat sincs. Jogorvoslat csak iáikkor van, ha negativ vélemény ellenére megadatik az engedély, vagy ha igenlő vélemény ellenére • megtagadtatik. Ilyenkor élhet ez ellen ia döntés ellen az iparkamara vagy pedig az egyén, a kereskedő jogorvoslattal, amikor is másodfokon végérvényesen eldöntik a kérdésit. Ezért én az iparkamarák szempontjából is jelentősnek tartom ezt a hatáskörbiztosítást, amelyet a törvényjavaslat számukra nyújt. Az egyéb kivételeknek, amelyek az egyes hirdetések tekintetében nyújthatók, engedélyezésénél is, az iparkamaráknak egészen kivételes és kiterjedt hatáskört biztosít a javaslat. Éppen ezért nem tartom aggályosnak a törvényjavaslatnak ezt a rendelkezését és azt a kifogást sem tartom felhozhatónak, hogy ez hosszadalmassá teszi az eljárást, mert hiszen a javaslat 4. §-a gondoskodik arról, hogy az engedély megadásának kérdése soron kívül intéztessék el*
