Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.
Ülésnapok - 1931-146
Az országgyűlés képviselőházának 1.^6. tikai akcióban, minden parlamenti küzdelemből kivette a részét és példát adott e hosszú időn keresztül nekünk arra -nézve, hogy miként lehet és miként kell önzetlenül, áldozatokká] szolgálni ,a hazát. Hosszú, fáradságos munkában, amelyben sok csalódás is érte, tisztult meg államférfiúi lelke minden pártsalaktól és így lelke lassan-lassan felemelkedett a legmagasabb szférákba. Objektív lett a szónak leg j nemesebb értelmében, mert megértővé és ennélfogva megbocsátóyá vált. Így áll előttem ennek a kiváló nagyságú és páratlan sokoldalú férfiúnak képe, aki megmutatta, miként kell gyakorolni a szeretet erényét a közéletben, miként kell türelmesnek lenni a legellentétesebb felfogásokkal, véleményekkel és meggyőződésekkel szemben, de megmutatta azt is, miként kell intranzigensnek lenni akkor, amikor elvekről van szó. Ezt megmutatta nemcsak lefelé, hanem felfelé is és én merem állítani, t. •Képviselőház, hogy az ő lelkében élő mélységes vallásosság, párosulva végtelen honszerelmével, termelte ki lelkéből azt az egethódító optimizmust, amely őt nemcsak belsőleg megelégedetté és boldoggá, hanem kifelé is páratlanul tevékennyé tette utolsó lehelletéig. Ezt a szent aggastyánt, a munkának ezt a fanatikusát a munka mezejéről, a politikai porondról hívta magához az isteni Gondviselés, munkásságának arról a színteréről, amelyet soha egy pillanatra sem hagyott el hosszú évtizedeken keresztül. Olyan volt, mint a hős katona, aki az utolsó pillanatig a kezében tartja a zászlót. T.' Képviselőház! Vannak emberek, — s ezek a kiválasztottak — akik magukban hordják a halhatatlanságot. Gróf Apponyi Albert nem halt meg, mert nem halhat meg számunkra soha. Szelleme itt maradt velünk ebben a törvényhozási teremben is, hogy mindig merítsünk belőle magunknak, elsősorban mint törvényhozók, új erőt, lelkesedést, kitartást a munkára és önzetlen t honszerelmet, kölcsönös megértést a megpróbáltatások nehéz idejére, amely előttünk áll. Mert meggyőződésem, t. Képviselőház, hogy csak az ő szellemét követve juthatunk el a magyar feltámadáshoz. TTgy legyen! Elnök: Eckhardt Tibor képviselő úr kíván szólni. Eckhardt Tibor: T. Ház! A hála és kegyelet szavait t szeretném itt leróni az ellenzék összes pártjai nevében és megbízásából korunk kimagaslóan legnagyobb közéleti férfiával szemben. T. Ház! Gróf Apponyi Albert reprezentatív magyarja, reprezentatív egyénisége a magyar közéletnek, nem csupán a legutolsó 12 éven át, mióta Magyarországot tényleg reprezentálta kifelé a világ fórumain, mint egyetlen hatalmas óriás, perszonifikálta a magyar vágyakat, a magyar reményeket, hanem megtestesítette a magyar eszményeket már a világháború előtti időkben is, amikor tekintet nélkül arra, hogy 48-as vagy 67-es alapon szolgálta-e hazáját a magyar, mind a két táborban érezték, hogy a magyar eszményeknek és ideáloknak leghivatottabb letéteményese pártkülönbség nélkül már akkor, abban az időben gróf Apponyi Albert volt. ö volt a reprezentánsa a magyar géniusznak, a magyar pszihének, különösképpen azért, mert a magyar élet teljessé tételére, a 'magyar nemzet életének teljes kivirágoztatására törekedett., Kulturális téren, politikai téren, a szellem az értelem nainülése 1933 február 8-án, szerdán. Î29 den mezején naggyá, egésszé, széppé, teljessé, európaivá akarta tenni a magyar életet. Igen t. Ház! En ennek a nagy egyéniségnek bűvkörébe már csak a háború utáni időben jutottam, amikor, mint egy egészen más, fiatal magyar generáció tagja a békeelőkészítés munkálatainak kapcsán kerültem az ő közelébe, így visszagondolva az első benyomásokra, — amelyek talán mindig a legigazabbak szoktak lenni — az én lelkembe az a benyomás idegződött bele a legerősebben, már akkor azt csodáltam a legjobban Apponyi Albert grófban, hogy 70 éves, élemedett, öreg kora ellenére senki közülünk olyan hittel, olyan fanatizmussal, a jobb magyar jövőben, egy sötét jelen megváltoztatásának biztosságában nem hitt, mint Apponyi Albert gróf. Minden egyéb kvalitása úgyszólván csak ornamentika, csak dísz volt az ő egyéniségén, ezzel a hallatlan erős hittel szemben, amely lényegét képezte egyéniségének, amely ott Neuillyben, amikor egy kis hotelszobába bezárva, úgyszólván foglyokként képviselték még először a magyar érdekeket Párizsban, már tiszteletet biztosított számára az akkori ellenségek szemében is és azután a békekonferencia során is, azokkal a hajthatatlan ellenfelekkel szemben. Clemenceau rideg magábazárkózásával szemben Apponyi Albert gróf nem tört meg, nem hajolt meg, egy pillanatig sem tágított lelkileg. Es én úgy érzem, hogy Apponyi Albert gróf életének legnagyobb teljesítménye az voít. hogy ezekben a katasztrofálisan súlyos időkben a nemzetnek saját életébe és jövőjébe vetett hitét ébren tartotta és ezáltal a kétségbeesés politikájától tartotta vissza a. nemzetet. Ezekben az időkben valamennyiünknek az volt az érzése: nem veszhet el minden, nem veszhet el ez a nemzet, nem pusztulhat el ez az ország, ha Apponyi Albert gróf képvisel minket. Ügy éreztük, hogy az a puszta tény, hogy van egy Apponyink, elég ahhoz, hogy megmentse a nemzetet a pusztulástól. Igen t. Ház! Az ő hatalmas munkája, amelyet a békeszerződések megkötése óta a nemzet érdekében folytatott, közismert, nincs arról mit beszélni. En azonban úgy érzem, hogy az ő élete munkája, amelyet a háború utáni időkben folytatott, nem egyéb, mint folytatása annak az egyenes vonalban futó elgondolásnak és politikai egyéniségnek, amit Apponyi Albert gróf már a háború előtti időkben jelentett. Most is a magyar élet teljessé tételéért, most is annak a formailag meglévő, de tényleg hiányzó nemzeti függetlenségnek a teljessé tételéért harcolt, dolgozott és küzdött minden vonatkozásban és a trianoni parancsban foglalt nemzetközi előítéletekkel szemben egy igazságos és minket megillető ítélet kiharcolását és kiverekedését tekintette élete legfőbb céljának. Apponyi Albert gróf ebben a külföldi munkájában teljesen elvonatkozott a magyar belpolitikától. Hosszú éveken keresztül, azt hiszem, valamennyien nemcsak pártonkívülinek, hanem a pártok felett állónak tekintettük őt, de mégis, ha szavát hallatta a magyar belpolitikában, úgy azt csak egészen kivételes, fontos érdekek védelmében — mint például a magyar alkotmányos jogok védelmében, egy más, megfelelőbb választójogi rendszernek, a titkos szavazásnak megvalósítása érdekében — tette, amikor itt, ebben a megürült padban minden alkalommal, midőn erről a kérdésről alkalma volt szólani, a leghatározottabb és legvilágosabb útmutatással jelölte meg a magyar nem19*
