Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-144

118 Az országgyűlés képviselőházának 1 veszi'k azokat igénybe. Tömegével vannak olyanok, akik éveken keresztül fizetik járulékaikat, a nélkül^ hogy valaha is igénybe vették volna az intézet szolgáltatásait. Hogy jön az a tag ahhoz, hogy ha Ő egyszer igénybeveszi az intézet szolgáltatmányait, akkor azért, mert egy cettlit kapott a munakadótól, amelylyel azt igazolja, hogy ő tag, fizessen^ 20 fillért, s 'ha aztán elmegy a gyógyszertárba és kap egy aszpirint, vagy két szaliciilp ort, azért fizessen 30 fillért, aminek értéke talán 40 fillér összesen, ha pedig íretaksáltáik a receptet és levonták annak az értékéből az intézetnek járó 20% kedvezményt, még többet fizessen, mint amennyit az intézet maga fizetett. A deficit okát egész másutt kell (keresnünk. Én rámutattam már arra, hogy az intézetdeficitje abból áll elő, hogy ma 150.000 taggal van kevesebb, mint azelőtt volt, és e mellett az osztályokban is lényeges lecsúszás történt. Sokkal kevesebb tag van a. nyolcadik osztályban biztosítva, mint pár évvel ezelőtt volt, mert a munkabérek lényegesen lejjebb szállottak. Az is tény, azok után, hogy akik biztosítva vannak és be vannak jelentve, a járulékokat nem fizetik be úgy, mint ahogy az előző években befizették. Igen kívánatos volna, ha ezen a téren is radikálisabb intézkedés történnék. Kérnék öt percnyi meghosszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta. Peyer Károly: De Magyarországon, ahol nincs munkanélküliségi biztosítás, ahol az állam szociális téren semmiféle szolgáltatást nem ad az ország lakosságának, joggal meg lehet követelni azt, hogy az állam ezen a téren teljesítse a kötelességét. Ha arra méltóztatik hivatkozni, hogy Németországban és más államokban a biztosítási idő és a szolgáltatmányok terjedelme kisebb, akkor előre is legyen szabad rámutatnom arra, hogy egyáltalában nem hasonlítható össze az, ami Magyarországon van, azzal, ami például Németországban van, ahol tényleg vannak egyes kerületi pénztárak, ahol csak 26 hétig kapja az illető a táppénzt s a családtagok orvosi és egyéb szolgáltatása szintén korlátozva van. En ezt elismerem, de méltóztassék megnézni ugyanakkor, hogy milyen más állami és városi berendezések vannak ott, amikor lejár az illetőnek a 26 hete a társadalombiztosító intézetekben, ugyanakkor átveszi az illetőt valamely egyéb intézmény, folyósítja részére a segélyeket, gondoskodik az illető gyógykezeltetéséről, köz- és magángyógyintézmények állanak rendelkezésére, úgyhogy nem történik meg az, ami nálunk, hogy ha egy év után a táppénzes beteg ideje lejárt, semmiféle intézkedés sem történik a tekintetben, hogy további gyógykezeltetésével mi történjék. Nem lehet tehát itt a német példára hivatkozni, niert^ Németországban a munkanélküliek segélyezése következtében az intézet mentesül sok tehertől, nálunk viszont az a helyzet, — és ezt nyíltan be kell ismerni — hogy miután az emberek nagyrésze beteg, nagyon sok ember akkor is eljár dolgozni, ha beteg és nem egy tüdővészes ember jár munkába, mert szüksége van arra a keresetre, amit így meg tud magának szerezni, viszont, ha a munkából elbocsátják, akkor gyógykezelteti magát és akkor elmegy az intézethez, amely kénytelen őt elfogadni, mert orvosi szempontból tényleg munkaképtelen, orhU. ülése 1933 február 1-én, szerdán. vosi szempontból tényleg beteg és gyógykezeltetésre szorul. Az intézetre rázúdul a háború egész szenvedése, a háborús nyomorúságok, a háború utáni idők egészségtelen életmódjának következtében tönkrement egész generációnak ápolását végzi ez az intézmény, nemcsak azokat a betegségeket kezelteti, amelyek szorosan reátartoznak. Ilyen körülmények között tehát joggal ellehet várni azt, hogy az állam járuljon hozzá ezekben az abnormális időkben ennek az intézménynek támogatásához. Ha lehet az eladósodott földbirtokosok támogatására külön adót kivetni a takarékbetétek kamataira, akkor mennyivel indokoltabb és menynyivel jogosultabb volna az, ha ezeket a jövedelmeket elsősorban is a legszegényebb lakosság segélyezésére fordítanák és nem késztetnék ezt a szegény lakosságot arra, hogy keservesen megkeresett heti keresetéből 20 filléreket, 30 filléreket áldozzon ennek az intézménynek fenntartására és ebből kívánjon az intézmény egymillió pengőnél több bevételt szerezni a deficit fedezésére. Én ezt az egész rendelkezést elhibázottnak, antiszociálisnak és igazságtalannak tartom. Ha van egy ilyen deficit, amelyet fedezni kell és amelyet más módon nem lehet fedezni, akkor az államnak kötelessége a mai rendkívüli viszonyok közepette hozzájárulni ezen közegészségügyi intézmény költségeinek fedezéséhez és átmenetileg viselnie kell ezt a deficitet, amíg az intézmény ismét abba a helyzetbe kerül, hogy a maga erejéből teljesíteni tudja mindazokat a feladatokat, amelyekre vállalkozott és amelyeket la törvény reá kirótt. Éppen azért, mert ez az ország egészségügyi szempontjából is veszedelmet jelent, a munkásságot és a biztosítottakat ok nélkül megterheli és rémsok zaklatásnak teszi ki, kérem, hogy a miniszter úr a kiadott rendeletnek ezt a részét sürgősen helyezze hatályon kívül. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: A belügyminiszter úr kíván szólni. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A képviselő úr interpellációja a december végén kiadott rendeletnek arra a rendelkezésére vonatkozik, amely elrendelte, jhogy a munkaadói igazolványokért és a receptekért bizonyos illetékek fizettessenek a biztosítottak részéről. Ha hozzá méltóztatnak járulni, én nem kívánok most a képviselő úr által felvetett többi kérdéssel foglalkozni, egyedül az interpelláció tulajdonképpeni tárgyát képező kérdésre fogok szorítkozni. Sajnálom, de ebben a pillanatban nem áll módomban az, hogy ezt a rendeletet, illetőleg ezt a rendelkezést hatályon kívül helyezzem. Én alapos megfontolás után voltam kénytelen ehhez az, elismerem, fájdalmas eszközhöz nyúlni azért, hogy a Társadalombiztosító mérlegében egyensúlyt tudjak teremteni. Mentem, elismerem, a német példa után, és pedig azért választottam ezt a német példát, mert egy, ott évek óta, hosszabb -idői óta bevált intézkedésről volt szó, (Malasits Géza: A választójog dolgában sem ártana a német példát követni!) és megvolt a reményem arra, hogy ez az intézmény nálunk is el fogja érni ugyanazokat a hatásokat, amelyeket Németországban elért. Annak idején éppen a képviselő urak előtt, az autonómiában helyet foglaló képviselő urak előtt kijelentettem, hogy nem tekintem ezeket az intézkedéseket véglegeseknek, mert mihelyt a helyzet olyan lesz, hogy más oldalon tudom az egyensúlyt helyreállítani, hajlandó leszek