Képviselőházi napló, 1931. XIII. kötet • 1933. január 20. - 1931. március 02.

Ülésnapok - 1931-144

116 Az országgyűlés képviselőházának 1 költi az adófilléreket. Ezeknél az egyháztanácsi adókivetőknél még ez az eset sem áll fenn; senkit a világon meg nem kérdeznek. Megalakulnak, kezdik kivetni az adókat és az a szerencsétlen munkás csak akkor ébred annak tudatára, hogy ő egyházi adóalany, amikor letiltották a fizetését vagy amikor felírták a inotyóját. Ennél igazságtalanabb dolgot keveset tudok. Amikor a főváros megfizeti a lelkészt, megfizeti a káplánt, a zenekarvezetőt, az énekkarvezetőt, az énekkar tagjait és a sekrestyést, amikor minden kiadást fedez, azonfelül az egyházak, ezek az egyházközségek szednek be adókat és ezeket az adókat úgyszólván minden ellenőrzés nélkül költik el. Nem tudnám helyeselni, de valahogy még bele tudnék törődni abba, ha ezeket az így összegyűjtött pénzeket szociális célokra költenék el, de a központi sajtóalap támogatása egyáltalában nem szociális cél, azonkívül egyes elszegényedett középosztálybeli szegények támogatása sem lehet cél. Erre itt van a Kasselik-alapítvány, tessék ezeket abból támogatni. T. Képviselőház! Mire költik még el

r a pénzt? Ha bemegy az ember az egyházközségi irodába, meghökken, hogy mekkora adminisztrációt talál ott. Talán mégsem azért halt halált Jézus Krisztus a keresztfán, hogy az ő méltatlan utódai a szegény embereken bevasalt adókat eladminisztrálják és elköltsék olyan célokra, amelyek az egyházzal és a vallási kultusszal semmiféle vonatkozásban nincsenek? Ezen a téren rendet kell teremteni, mert nem tűrhető, hogy a mai viszonyok között a szegény emberekből adókat préseljenek ki és elköltsék olyan célokra, amelyek — mondom — távolesnek tőle, amelyek az ő gondolkozásától és eszmevilágától távolesnek, de nagyon távolesnek még az egyházi kultusztól is. T. Képviselőház! Szerettem volna a pénzügyminiszter úr válaszát kérni... Elnök: Lejárt a beszédideje, képviselő úr. Malasits Géza: Kögtön befejezem. Sajnos, nincs itt a pénzügyminiszter úr, de azt hiszem, hogy az én gyönge hangom innen a Házból kiárad, felrázza a közvéleményt s a közvéleményen keresztül az egyház vezetőit, ezeket r az egyházi tanácstagokat és adókivetőbizottságokat talán jobb belátásra bírja, ráveszi őket arra, hogy a nehéz gazdasági viszonyokat vegyék figyelembe és az adókat olyan mértékben állapítsák meg, amilyen mértékben azokat a dolgozó közönség megbírja. Egyébként pedig elvárom, hogy a pénzügyminiszter úr nem ad segédkezet olyan adók behajtására, amely adókból nem egyházi célokra, hanem luxuskiadásokra és teljesen felesleges adminisztrációra költik el a pénzt, (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláció kiadatik a pénzügyminiszter úrnak. Következik Peyer Károly képviselő^ úr interpellációja a belügyminiszterhez. Kérem az interpelláció felolvasását. Esztergályos János jegyző (olvassa); «Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy az Országos Társadalom'bizosító Intézet minden biztosított tagtól, aki az intézet orvosi rendelését igénybeveszi, minden esetben munkaadói igazolvány címén 20 fillért fizetteti Van-e tudomá Sűl ti miniszter úrnak arról, hogy a biztosított tag minden esetben, ha az orvos gyógyszert rendel, minden vényért gyógyszertárban 30 fillért, az Intézet házi gyógyszertárában 20 fillért köteles fizetni? ; b. ülése 1933 február 1-én, szerdán. Hajlandó-e a miniszter úr a rendelet sérelmezett intézkedéseit sürgősen hatályon kívül helyezni?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Peyer Károly- T. Képviselőház! Az Országos Társadalombiztosító ügye többízben foglalkoztatta már a közvéleményt. Legutóbb a kérdés egy kormányrendelettel nyert valamelyes módon rendezést. A gazdasági válság itt is nagy hiányt idézett elő s miután semmiféle törvényes intézkedés nem volt arra nézve, hogy az a hiány miképpen fedeztessék, a kormány rendeletileg intézkedett ennek a hiánynak pótlásáról. A hiány részben annak következménye, hogy az intézet taglétszáma körülbelül 150—160.000-rel csökkent, e mellett változatlanul megmaradt az az óriási nagy adminisztráció és megmaradt az a nagy orvoslétszám, amelyet • annak idején még a VassDréhr-féle rezsim idején helyeztek az intézetbe. Mindenki tudja ma már, hogy ezt az adminisztrációt az intézet nem tudja fenntartani, éppen úgy nem képes annyi orvost alkalmazni, mint amennyi ma az intézet szolgálatában van. Mégsem ezen a téren történtek radikálisabb intézkedések, hanem a kormányrendelet ismét azokhoz a szolgáiltatmányokhoz nyúlt hoziziá, amelyeket már az előző rendeletben lényegesen lefaragtak. A 8K millió deficit eltüntetése ügyében különböző intézkedések történtek. Ezek az intézkedések súlyosan érintik a biztosítottakat, akiknek változatlanul meg kell fizetniök a járulékot ugyanolyan összegben, •mint azelőtt, azzal a különbséggel, hogy a két év előtti időhöz viszonyítva a legmagasabb osztályban a segélyeknek körülbelül csak a felét kapják, azonkívül egy egész csomó más kedvezményt, mást szolgáltatmányt csökkentettek, illetve beszüntettek. A legsérelmesebb intézkedés azonban, amelyet a kormányrendelet életbeléptetett az, hogy akárhányszor valamelyik pénztári tag az orvoshoz fordul, annyiszor kell váltania munkaadói igazolványt, tehát egy nyomtatványt, (Farkas István: Ez is egy újabb adó!) amelyen a munkaadó igazolja azt, hogy az illetőnek mik a személyi adatai, mennyi a fizetése és hogy a munkaviszony tényleg fennáll. Ezért a munkaadói igazolványért a munkás, a biztosított tartozik 20 fillért fizetni. 20 fillért tartozik fizetni nemcsak egy esetben, hanem minden esetben, ahányszor orvosi szolgáltatást igénybevesz. Ha például megtörténik az, hogy valamelyik munkás úgy érzi, hogy beteg és elmegy a belgyógyászatra s ott megvizsgáltatja magát, munkaadói igazolványt kell váltania, mert csak ezzel rendel részére az orvos. Ha azonban a belgyógyász nem biztos abban, hogy mi baja van tényleg a munkásnak, és elküldi őt valamelyik specialista orvoshoz, akár a fülészetre, akár pedig a szemészetre vagy máshova, akkor újabb munkaadói igazolványt kell váltania és ha ott megállapítják azt, hogy az illetőnek azért, hogy baját pontosan meg lehessen állapítani, még valamely szakorvosnak tanácsát kell kikérnie, akkor még egy munkaadói igazolványt kell váltania. Ha megtörténik eset, hogy például egy munkás bemegy a Társadalombiztosító,Intézetbe azért, hogy szemüveget rendeljenek és megállapítsák, hogy milyen méretű vagy milyen számú szemüvegre van szüksége, akkor ezért szintén 20 fillért kell fizetnie. Ha ugyanakkor magával viszi a gyermekét, hogy annak