Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

Àst országgyűlés képviselőházának 131. nagyon magas helyet foglalt el e tekintetben. Amikor 1924/25-hen ebből a szempontból összehasonlítást tettek, megállapították, hogy Ausztriában a nemzeti jövedelemnek 17'2%-a körülbelül az az összeg, amely a közterhekre igénybevétetik és megállapították, hogy az túlmagas. T. képviselőtársaim közül többen emlékeznek talán arra, hogy a Pester Lloyd ez évi május 12. számában a volt pénzügyminiszter úr — aki mindig azt mondta, hogy optimista — azt a kijelentést tette, hogy Magyarországon körülbelül 33%-ra tehető az az összeg, ami a nemzeti jövedelemből közterhek címén igény bevétetik. Voltak azután olyan megállapítások is, amelyek körülbelül 40%-ra teszik ezt. A kereskedelmi és iparkamara emlékiratában olvashatjuk, hogy Varga István munkájában körülbelül 40%-ra becsüli ezt a terhet. En csak azt kérdezem, hogy nem kellene-e már egyszer ezekről a kérdésekről sine ira et studio beszélni. En mindig azt vallottam, vallom most is, hogy a pénzügyi és gazdasági kérdéseket lehetőleg pártpolitika nélkül tárgyaljuk. A pártpolitika nélküli tárgyalás nem jelenti azt, hogy titkolódzzunk és ne beszéljünk őszintén, mert ha a bajokon segíteni akarunk, ha diagnózist akarunk csinálni, akkor az első feltétel a teljes őszinteség. (Dinnyés Lajos: Nagymosást kell itt csinálni! - Zaj.) Mindenesetre elsősorban ebből a szempontból óhajtom ezt a kérdést tárgyalni. Azt hiszem, hogy tulajdonképpen az információ tekintetében mindig van a pénzügyminisztérium és Mr. Tyler között bizonyos kapcsolat. Azt hiszem, hogy azokat a megállapításokat, amelyeket Magyarország gazdasági helyzetéről Mr. Tyler tett, valószínűleg nagyjában a pénzügyminiszter úr is magávé teszi, ö azt állapítja meg, hogy Magyarország gazdasági helyzete általában fokozatosan romlik. Ha a,z általános gazdasági helyzet fokozatos romlási tendenciát mutat, akkor, szerény véleményem szerint, mindenesetre a legnagyobb ( óvatosságra van szükség, minden intézkedés, minden pénzügyi intézkedés tekintetében f fokozottabb óvatosságra azért, mert egy általában szegényedő közgazdaság még kevésbbé bír el experimentumot és drága kezelést, mint esetleg kedvezőbb helyzetben levő közgazdaság. Azt a kijelentést kockáztatom meg, hogy ha a tőkeképződés a pénzügyi gazdálkodás folytán egyáltalában csökkent, ez sokkal súlyosabb és elítelendőbb szegény országban, mint gazdag országban. Ha valahol, úgy Magyarországon lett volna indokolt az, hogy a tőkeképződést helyezzük az első sorba és a tőkeképződés lehetővé tétele szempontjából irányítsuk általános gazdálkodásunkat és pénzügyi gazdálkodásunkat is. Mert igen szépen hangzik az, amit a nemzeti munkaprogramra mond, — nem tudom, a pénzügyminiszter úr írta-e vagy más segítőtársak — amikor azt mondja, hogy olcsó és bőséges hiteiről akar gondoskodni. (Derültség balfelöl.) Azt hiszem, hogy ennél jobb programmbeszédet egy demagóg képviselőjelölt r sem tudott volna mondani, mint hogy: olcsó és bőséges hitelt, amikor a másik oldalon az van, hogy inflációt nem, hanem az aranyfedezethez való ragaszkodást. Mindenesetre ez nagyon szép zsonglőrösködés lesz, ha meg lehet csinálni. Az általános pénzügyi elvek szerint nem tudok elképzelni reális hitelszaporítást és hitelbőséget úgy, hogy a másik oldalon restruktív intézkedéseket helyezünk előtérbe, amit meg tuKÉPVISELÖHÁZI XAPLÓ XII. ülése 1932 november 30-án, szerdán. M dok érteni akkor, ha valaki például arra az álláspontra helyezkedik, hogy a pengő értékét minden körülmények között tartom, az inflációtól minden körülmények között tartózkodom. Hiszen ez az álláspont elhangzott a német birodalmi bank egy volt vezetője, dr. Schacht részéről, aki azt mondta, hogy ha kell, az utolsó bankjegyet is kivonja a forgalomból. Mindenesetre ezek a ténykedések nem olyanok, amelyekkel a gazdasági életen szerény véleményem szerint segíteni lehet. Mert ha az egyik oldalon az árakat lenyomjuk, — ez is akceptálható — akkor feltétlenül le kell nyomni a köztartozásokat is. (Bródy Ernő: Ez a lényeg!) Máskép ezt a kérdést megoldani nem lehet és itt gyökeresen kell hozzányúlni a dologhoz. Egyszer már őszinte szót szeretnék hallani vezető helyről, abban a tekintetben, hogy becsüljük meg, körülbelül milyen Magyarország gazdasági 'helyzete, a nélkül, hogy megtámadjuk az állagot, mert arra utazni és xígy gazdálkodni, hogy éljünk a tőkéből, szerény véleményem szerint úgy az egynénnél, mint az államnál nem volna bölcs dolog. Hiszen el lehet fogyasztani a kész vagyont* de ez még talán a legszélsőségesebb szocialista szempontból sem kívánatos, mert hiszen végtére termelést tőke nélkül folytatni nem lehet. Én tehát elsősorban azt az elvet szeretném megvalósulva látni gazdaságunkban. (Halljuk! Halljuk!) hogy a pénzügyi intézkedések olyanok legyenek» amelyek általában nem járnak tőkerombolással. Nem akarom ezzel azt állítani, mert íbiszen ez teljes naivitás volna és nem illenék az ügy komolyságához, hogy pénzügyi gazdálkodást lehet kényszerítő eszközök nélkül is véghezvinni. Kétségtelen, hogy annyira ideális állapotokat egyelőre nem teremthetünk és nincs kii átás arra, hogy teremthessünk, sean itt, sem máshol, hogy ne akadjanak egyes egyének, akiket bizony kissé jobban meg kell szorítani, mert tisztességérzetük, szolidaritásuk, önzetlenségük nem éri el azt a mértéket, amely általában felállítható. Azt látjuk általában, hogy ez áll nemcsak a mezőgazdaságra, de áll az iparra, áll a kereskedelemre, áll a szabadfoglalkozásúakra általában és legkevésbé áll a fixjövedelműekre, mert hiszen ha mindenkinek fix jövedelme volna nagyon egyszerű művelet volna az adóztatást csökkenteni. Egyszerűen ennyivel és ennyivel emelni, vagy csökkenteni kellene a fizetéseket és akkor meg van az egyensúly. A magángazdasági életben mindenesetre az egyik legnehezebb kérdés mobilizálni a vagyonrészeket és a jövedelemnek egy részét ugyanakkor, amikor annak a mobilizálásnak sokszor az egész vonalon áthidalhatatlan akadályai vannak. Normális időkben ezzel szemben az adótartozások befizetésének nagyon rendszeresen igénybevett segédeszköze volt, hogy elment az illető és magánhitelét kimerítve szerzett valahonnan pénzt, hogy a köztartozásokat fedezze. Ennek a helyzetnek változása következett el azzal, hogy magasabb intézŐkörök olyan részletintézk édeseket léptettek életbe, amelyek a hitelnyújtást megnehezítették. Célzok arra, hogy a gazdamoratóriumnak és a gazdát állítólag megsegítő intézkedéseknek nagyon sok esetben káros hatásai is voltak, különösen abban a tekintetben, hogy azáltal, hogy meghosszabbították olyan exisztenciák életét, akiken segíteni semmiféle operáció nem tud, megakadályozták egészséges exisztenciák hitelhezjutását. Mindenesetre, ha magasabb pénzügyi helyről olyan intézke5