Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

34 Az országgyűlés képviselőházának 131. ülése 1982 november 30-án, szerdán. dések történnek, hogy új hitel egyáltalán nincs, akkor ez annak jele, hogy a gazdasági helyzet beteg és hogy itt a beteg gazdasági helyzetet máskép kell kezelni, mint egy normális gazdasági helyzetet. Mert azáltal, hogy ha most a pénzügyi igazgatás az adóbehajtások révén túlzásokba megy, — és azt hiszem, néhány példával illusztrálták már képviselőtársaim is, én is fogom illusztrálni, r hogy máris túlzásokba ment — fokozza az általános árcsökkentő tendenciát. Azt hiszem, ehhez magyarázat nem szükséges, mert hogyha mesterségesen dobnak piacra olyan tárgyakat, amelyek egyébként nem kerülnének oda, azok ára lemegy. (Sauerborn Károly: 4 pengős tengeri!) Négy pengős tehenek is vannak. (Ulain Ferenc: Tengerivel fűtenek! — (Egy hang a baloldalon: A koksznak konkurense a tengeri!) Nagyon egyoldalú felfogást vallana az, aki azt mondaná, hogy csak a mezőgazdaságnak van baja az adóbehajtás terén

v Megtörténik, hogy elviszik az ipar folytatásához szükséges tárgyakat. Felhozok egy példát, nem nevezem meg a neveket, nem rekriminálni akarok. Egy hétgyermekes özvegy kocsmárosné kocsmájából elvitték az összes székeket, asztalokat és a sört. (Rassay Károly: A pultot!) Egyáltalában mindent elvittek, úgy, hogy megmozdulni nem tudott. (Ulain Ferenc: Törvény szerint az ilyen tárgyak mentesek a lefoglalás alól. — Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Farkas Tibor: Amikor azután látjuk azt (Dinnyés Lajos: Svájci borház!), hogy kocsik hordják az egyes tárgyakat és most nem mezőgazdasági tárgyakról beszélek, most a városokról beszélek, ahol hordják a bútorokat, a legszükségesebb házi berendezési cikkeket, akkor igazán a magyar nép türelmének és humorának jeiét látom abban, hogy amikor ezek a kocsik rendőri fedezettel elmentek egy vidéki városban, akkor megjegyezte egy szemlélő, aki hozzá még köztisztviselő volt, hogy: Gömbös hurcolkodik. (Derültség a baloldalon.) Hogy aj népnek még ilyen humora van, az örvendetes. (Dinnyés Lajos: Vigyázzunk a parasztra!) Tíz perc meghosszabbítást kérek. Elnök: Méltóztatnak a tíz perc meghoszszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghoszszabbítást megadja. (Andaházi-Kasnya Béla: Gyula fiam, vigyázz a parasztra!) Farkas Tibor: Aggályok merülnek fel a tekintetben, hogy itt talán nem is annyira a kivitel módszerében van a hiba, hanem hiba van az elgondolás alapjában. Mert nem tartom bölcs dolognak, ha valaki lehetetlent akar. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Annyit hallottunk már az utóbbi két hónapban a sztratégiáról. Azt hiszem, hogy a sztratégiának legelső kelléke az, hogy számol az erőviszonyokkal. Egyik kiváló német katonai író — azt hiszem Bauer ezredes — Konrádról megemlékezvén azt mondja, hogy hiszen zseniális tervei voltak, az volt azonban a baj, hogy nagyon sokszor nem volt tisztában az erőviszonyokkal, ö a távolból látta, mi a közelből éreztük nagyon sokan kint a helyszínén, hogy az elgondolások sokszor már alapjukban véve hibásak voltak. (Sauerborn Károly: Ez a mi költségvetésünk is úgy néz ki! Nincs tisztában az erőviszonyokkal!) Gazdasági téren is elhibázottnak tartok minden olyan intézkedést, — még ha a legjobb Szándékból történt is — amely végeredményben olyan célt szolgál, amely cél el nem érhető. Mert én — sajnos, hogy ezt kell mondanom — abban az elgondolásban vagyok, hogy nincs az a bűvész, aki megoldja azt a kérdést, hogy Magyarország mai gazdasági helyzetében ebből az országból annyit présel ki, mint amennyi a költségvetésben elő van irányozva, (Ügy van! Ügy van! balfelől.) sőt továbbmegyek, többet, mint amennyi elő van irányozva, mert ma már százmilliós túllépések napirenden vannak. (Sauerborn Károly; Az semmiség!) Mindenesetre szeretném és a realitás szempontjából kívánnám, hogy itt egyszer már halljunk valamit. Néha ugyan elhangzik olyan kijelentés, hogy a kormány tisztában van azzal, hogy a közterhek súlyosak, hogy a közterheken majd enyhíteni kell, ez kenetteljes kijelentés, de ebben én realitást nem látok. Én azt látnám reálisnak, ha őszintén megmondanák azok, akiknek elsősorban ismerniük kell Magyarország pénzügyi és gazdasági helyzetét, hogy ennyit és ennyit ebből az országból nyugodt lelkiismerettel, komolysággal ki lehet venni, (Ulain Ferenc: Maximum hatszáz milliót!) anélkül, hogy abból súlyos bajok származnának. (Rassay Károly: Az üzemeket is le kell bontani!) Mindenesetre nem elég még az, ha megállapítjuk, hogy ennyit és ennyit ki lehet venni a lakosságból, (Ulain Ferenc: 1800 millió körül van minden együtt! — Elnök csenget.) hanem szükséges még az is, hogy a kivitel és a kivevés módja lehetőleg olyan legyen, hogy a legkevesebb fájdalmat és kárt okozza. Semmi esetre sem tartom megengedhetőnek azt, hogy ma termelőágakat — áll ez a mezőgazdaságra, áll ez az iparra és áll ez többékevésbbé a szabad kereseti pályákra is (Ügy van! Ügy van! balfelől.) — tönkretegyünk egy olyan cél érdekében, amely célt reális számítással amúgy sem lehet igazolni. (Rassay Károly: így van! Ez az igaz!) így látom én a helyzetet és megerősítve látom elgondolásomat egyfelől abban, amit külföldi szakemberek állapítottak meg a tekintetben, hogy mi a mi teherbíróképességünknek elviselhető maximuma, másfelől abban is, amit az államtitkár úr mondott, aki itt a Házban megállapította a közelmúltban, hogy ma már ott tartunk, hogy — maga is elismeri — nagyon sok esetben lehetetlen az adót a jövedelemből kifizetni. Számszerűleg mutatta ki ezt. Ma már tulajdonképpen ott tartunk, hogy őszintébb volna megmondani, hogy vagyonelkobzást csinálunk. Mindenesetre nagyon sok esetben ez áll és áll ez különösen az olyan mezőgazdasági és ipari üzemeknél, ahol az árcsökkenés folytán a vagyonnak nagy része elveszett. Pénzügyi szempontból — mint méltóztatnak tudni — ezt a pénzügyi igazgatás a legtöbb esetben nem veszi figyelembe. Pedig normális gazdálkodásnál jövedelemről beszélni addig, amíg a tőkének status quo-ja helyreállítva nincs, nem igen lehet. Ma úgy áll a helyzet, hogy a hozadéki adók nagy része és a hozadéki adók sallangjának nagy része is nagyon sok esetben teljesen felemészti a mezőgazdaság és az ipar keresetét. Ezek a kérdések szerintem semmiesetre sem olyan egyszerűek, hogy néhány perc vagy néhány félóra alatt el lehetne őket intézni; mindenesetre olyanok, hogy velük szerény véleményem szerint a magyar Képviselőháznak nemcsak illenék, hanem kötelessége is volna foglalkozni. Kötelessége volna foglalkozni velük fokozottabb mértékben ennek a Háznak