Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-139

390 Az országgyűlés képviselőházának 139. ülése 1932 december 21-én, szerdán. nek a kérdésnenk ideiglenes rendezésére kormányzati intézkedés is. Különösen hálával kell megemlékezniük az ilyen terményjárandóságú tanítóságnak Karafiáth Jenő volt kultuszminiszter úr intézkedéséről, aki ezt a kérdést a kezébe vette és két ankéten át próbált olyan megoldást létesíteni, amellyel ezeket a legkiáltóbb igazságtalanságokat kiküszöbölte volna. Karafiáth miniszter úr a tanítóság" körében örök hálát vívott ki magának ezzel a ténykedésével és nem rajta múlott az, hogy a kérdés alapos és gyökeres megoldása be nem következett, hanem azon múlik egyelőre, hogy a miniszter úr kénytelen volt tárcájától megválni, ahol rá etekintetben még nagyon fontos szerep várt volna. A mai modern világban az, hogy egy tanítónak, egy papnak vagy bármilyen közfunkcionáriusnak terményben való járandóságai legyenek és az ő fizetése, az ő javadalma attól függjön, hogy a terményeknek milyen az ára és hogy ő a hívektől, illetőleg az iskolába járó gyermekek szüleitől terményjárandóságokat szedjen be, ez olyan megalázó és a mai korba nem való fizetési mód, hogy ennek gyökeres és alapos kiküszöbölésére nemcsak profilaktikus eszközökkel, hanem organikus intézkedésekkel is sorompóba kell lépni, A kultuszminiszter úr egy rendelettel összeiratta azokat a terményjárandóságú tanítókat, akiknek nagyobb mennyiségű, úgy tudom 200 pengőn felüli hátralékuk van az iskolafenntartóikkal szemben és az így összeírt mennyiség, vagyis az az összeg, amelyről szó volt, 400.000 pengőt tett ki. A terményjárandóságú tanítók közül tehát azok, akiket jobban igénybe vettek ebben a tekintetben, 400.000 pengőt hiteleztek már eddig a közoktatásügy terén ,^ a költségeket viselni tartozó iskolafenntartóikkal szemben. 400-000 pengő szegény tanítók fizetéséből elvonva, égbekiáltóan magas összeg és ezt a magas összeget sem tudta a kultuszminiszter úr teljes egészében kártalanítani, hanem az ő rendeletében mindössze 200.000 pengőt tudott rendelkezésre bocsátani abból az alapból, amelyet az elemi iskolai tanulók az év elején kulturális célokra mint tandíjat befizettek. Ez. a Klebelsberg miniszter úr idején behezott és általunk akkor is helytelenített tandíjpengő. Ebből csak 200.000 pengőt tudott erre a célra rendelkezésre bocsátani. Itt megállok egy pillanatra és szememet ismét arra fordítom, hogy 200.000 pengőkről itt a törvényhozás termében igen könnyen szoktunk rendelkezni. Most nem akarok a zárszámadásokra rámutatni, amelyeknél 200-000 pengőt messze felülhaladó intézkedések felett egy pillanat alatt napirendre tértünk. (Weltner Jakab: Pedig az is érdekes!) Nem akarok az Opera szubvenciójára célozni, amelynél 200.000 pengős tételt egészen természetesnek találtak, de célozok éppen az előbb napirenden lévő tárgyra, a Ház éjjeli üléseinek tárgyára, amely nem 200.000 pengőbe, hanem ennél sokkal többe fog kerülni. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a .szélsőbaloldalon.) Erre találunk fedezetet és pénzt, de a iszegény terményjárandóságú tanítók járandóságainak a kiutalására nem tudunk csak 50 százalékban és erre is^ osiak kölesönképpen vállalkozni. Mert ne méltóztassék azt hinni, hogy ezt a 200.000 pengős segélyt segélyképpen adta a kultuszminiszter úr. Nem! csak előlegképpen, illetőleg csak Ikölcsönképpen adta az iskolafenntartóknak, akiknek majd ezt a 200.000 pengőt vissza kell fizetniök. Kérdezem; ha az az iskolafenntartó eddig nem tudott tanítójának rendes fizetést adni, hogyan fogja tudni majd az így felvett kölcsönt visszafizetni? En azt hiszem, hogy ezen a a téren sok nehézség lesz, mert imagának ennek a terményjárandóságnak közigazgatási munkája többe kerül az országnak 200.000 pengőnél. Méltóztatnak tudni, hogy a tanítónak terményjárandóságait sohasem príma dolgokban szokták megadni, s hogy a tanítóknak ebből kifolyólag a közigazgatási hatóságok egész sorozatán kell végigmenniök, míg igazukat megkapják. Ha például a tanító a fájával nincs megelégedve, akkor először az iskolaszéknek tesz jelentést, az iskolaszéktől a főszolgabíróhoz megy az^ ügy, a főszolgabírótól a vármegyéhez, a vármegyétől a kultuszminiszterhez, s a kultuszminisztertől még mindig a közigazgatási bírósághoz lehet ebben a kérdésben fellebbezni. Egy ilyen termény járandósági kérdéssel tehát akkora közigazgatási apparátust lehet megmozgatni, hogy annak költségei messze felülmúlják azt az értéket, amelyről itt szó van. Ezt csak annak dokumentálására hoztam fel, hogy nem segéllyel, nem kölcsönnel, hanem organikusan kell ezeken a bajokon segíteni és ennek az organikus segítésnek a módja egy új iskolatörvény meghozatala, amelyet már annyiszor sürgettünk a kultusztárca tárgyalásánál; olyan új törvény meghozatala, amely a holland iskolarendszer elvi alapján állva kimondja, hogy minden tanító a fizetését közpénztárból kapja és minden iskola a dologi kiadásait községi pénztárból fedezi. En annak idején bebizonyítottam r és ezt ma is állom., hogy a mai költségvetés keretein belül egyetlen fillér új költség felvétele nélkül ez a kérdés anyagilag is megoldható abban a pillanatban, amikor ezt az elvet keresztül visszük- Ezzel megszűnnének azok az igazságtalanságok, amelyek az államsegélyes tanítók fizetésének államsegély differenciái között, s az állami iskolák és a hitvallásos iskolák terhei között fennállanak. Ha mindenki egyformán vesz részt az iskolák fenntartási költségeiben, ha a kötelező iskoláztatás terhe mindenkire egyenlően hárul, akkor egy fillér költségtöbblet nélkül megoldható ez a kérdés, csak nem lesznek elsőosztályú privilegizált községek és nem lesznek ötödosztályú megnyomorított községek. Ma ugyanis^ az a helyzet, hogy iskolaterhekkel az a község van a legkevésbbé megterhelve, amelynek állami iskolái vannak s annak a községnek a terhei a legnagyobbak, amelyben hitvallásos iskoláik vannak. Mintha az államhatalom a hitvallásos iskolához való ragaszkodást egyenesen büntetné s egyenesen anyagilag is megfizettetné, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy a gyermekeik hitvallásos iskolában, hitvallásos szellemben neveltessenek, ellenben honorálja azt, ha a községek állami, közömbös iskolákat akarnak fenntartani. Ott a tanítóság ma is megkapja, bár lecsökkentett;, de teljes fizetését, míg a hitvallásos iskoláknál a ma tanítója állami segélyét lecsökkentett mértékben, helyi járandóságát pedig egyáltalában nem kapja meg. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon és a középen.) Ezen organikusan és intézményesen kell segíteni és én azt szeretném indítványozni, bár azt hiszem, hogy a házszabályokba ütközik, hogy a Ház ezt a kérvényt adja ki a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrnak, azon-