Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

29'ô Az országgyűlés képviselőházának 137. Farkas Tibor: A parlamentnek még meg kellene ragadnia az alkalmat arra, hogy legalább mentse, ami menthető és biztosítsa, hogy az a pénz, amelyet az ország adózóközönsége kiizzad, olyan célokra fordíttassák, amelyekre fordítani annakidején a törvényhozás elhatározta. Erre vonatkozóan nagyon kívánatos volna, ha a többség mea culpát mondana és elfogadná az ellenzék álláspontját. (Helyeslés half elől.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Friedrich István! Friedrich István: T. Képviselőház! (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsőbaloldalon) Azzal kezdem, hogy nem értem, hogy itten tulajdonképpen mi folyik. (Mozgás a baloldalon.) Az igen t. túloldal, az uralkodó rendszer benyújtotta működéséről a számlát. Most ezt a számlát mi kissé revideálni akarjuk, meg is. tesszük észrevételeinket, foglalkozunk vele és az igen t. túloldal nem kel a számla védelmére. Nem akarok a túloldalnak szemrehányást tenni, de igazán elvárhattuk volna innen az ellenzéki oldalról, hogy most az igen t. képviselő urak velünk szemben kiállnak a gátra és megvédik ezeket a zárszámadásokat. Ha elgondolom, micsoda tekintélyek voltak itt. Nyugodjék békében, szegény Vass József, amikor felállt, szinte elnémult az egységespárt. Avagy amikor Bethlen István, az önök vezérlő akarata cézári gőggel végigsuhantott rajtunk, a baromorvosokon, a gyomorsavas p-eszszimistákon, akkor önök felállottak, lelkesedtek, tapsoltak, ö volt az argonauta, aki minden külföldi útjáról Pesthy Pál kíséretében a pályaudvartól befelé talicskán hozta az aranyat. Ö hozta az arany borjút, bevonult a Pester Lloyd palotájába és elhangzottak az elbűvölő szavak: pénz, pénz, pénz! Hát itt a számla: a pénz, pénz, pénzről. Es most az volna az urak kötelessége, — legalább én úgy tenném, ha Bethlen Istvánt szolgáltam volna tizenkét esztendeig, mint ahogy meggyőződésből harcoltam ellene — én bizony ott most felkelnék és védeném őt teljes becsülettel és kitartással. (Fábián Béla: Na ja! — Elénk derültség.) Meg sem tudom érteni ezt a hihetetlen letargiát, amellyel ezt a számlát, ezt az elszámolást a magyar közvélemény figyeli, illetőleg nem figyeli. Hogy az igen t. kormány nincs jelen, ezen sem csodálkozom. (Jánossy Gábor: Tanácskozik!) Lassanként leszokik az ember arról, hogy csodálkozzék. Hogy az egységespárt nincs itt, ennek is van egy nagy oka. (Jánossy Gábor: Itt vagyunk! — Zaj.) Ennek az oka abban van, hogy a képviselők megszűntek törvényhozók lenni. {Úgy van! Ügy van! a baloldalon. — Bródy Ernő: Statiszták!) Aktatáskával szaladgáló ügynökei lettek kerületeiknek. (Jánossy Gábor: Ebben van valami!) Ez szomorú dolog. Szomorú dolog, hogy a képviselő nem itt keres babérokat, hanem aktatáskával szaladgál, elismerem, önzetlenül és fáradságos munkával, hogy holmi kis egyéni szívességekkel maga melléj állítsa az igen t. választóközönséget, mert a képviselő urak nem érnek rá törvényhozói működést kifejteni, azért néz így ki a parlament. (Ügy van! Úgy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) És mi mindennek az oka? Az, hogy nyilvános választójogra épült fel a mi törvényhozásunk. (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Bródy Ernő: A nyilvános választójog a demokrácia halála. — Buchinger Manó: Nyilvános választójog és titkos üzlet.) ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. Minek foglalkozzam én ennek a számlának egyes számszerű tételeivel. Nem érdemes. Elég, ha az ember pár nagy számot kap ki belőle. Az 1928/29. évi zárszámadásban, ahogy ezt már Esterházy Móric gróf t. barátom elmondta, az államadósságok 1489 millió pengővel vannak kimutatva. Nézzük meg, hogy ebből a számból mi lett az 1930/31. évi zárszámadásban: 1894 millió pengő, vagyis három év alatt, mialatt annyit beszéltünk itt a takarékoskodásról, mialatt mi 200 millióval letornásztattuk az államháztartást, az állami adósságok 405 millióval szaporodtak. Hogyan szaporodtak! Tessék megnézni: Helyesbbítés százmillió, többlet százmillió, gyarapodás százmillió, előre nem látottak százmillió, summa summárum 405 millió. (Bródy Ernő: Kocsiköltség.) Tessék megnézni ezt a magyar törvényhozást, hogy ki izgul itt 405 millió pengőért. Nem vagyunk mi Franciaország, vagy Párizs, ahol egy Herriot belebukik 114 millió pengőbe, vagyis egy 20 millió dolláros részletbe, ahol a _ francia parlament fellázad, megbuktat, (Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) ahol a mi kulcsunk szerint 20 millió dollárt nem óhajtanak New-Yorkban lefizetni. (Fábián Béla: Az egy megcsonkított kis ország.) Mi, a gazdag Magyarország 100 milliókon sem tudunk izgulni. 400 millió! Mi az Magyarországon! Annyi sem, hogy az igen t. túloldal felállana és megmagyarázná nekünk ezeket a rébuszokat. Anglia most Amerika részére 20 millió fontot, vagyis a mi hivatalos kulcsunk szerint 360 millió pengőt fizet. Világproblémává lett Anglia részlettörlesztése Amerika részére. Mi Magyarországon 400 millió pengő! Az semmi, mert hiszen most az 1930/31. évi zárszámadás 1894 milliós saldot mutat ki. Hát azt hiszik, hogy azok után, amiket én ebben a Házban 12 éven át átéltem, elhiszem, hogy ez az igazi saldo! En nem hiszek már semmit. 1928/29^ben, tehát két évvel ezelőtt kimutattak 1489 milliót, két évre rá ugyanezt a tételt kimutatják ^ 1894 milliós summa képében. Engedelmet kérek, azt állítom, hogy ebben az összegben nincsenek benne az összes adósságok. (Ügy van! Ügy van! a bal és a szélsőbaloldalon.) Ez az összeg megint felfelé főig mászni, (Ügy van! a bal- 'és a szélsőbaloldalon.) mert nincsenek benne azok a kötelezettségek, amelyek erre a szerencsétlen államkincstárra különböző szavatosságokból még rá fognak hárulni. (Strausz István: Milliók és milliók! — Kun Béla: Jánossy t. képviselőtársam bevesz ilyen slendriánságot!) Amit ma mint szavatosságot mutatnak ki, az rövidesen majd ezen a saldon meg fog jelenni, mint rendes adósság. Meglátják, ha Isten így együtt éltet bennünket, a legközelebbi zárszámadásnál ez az összeg hol lesz majd a két milliárdon felül. Kissé kuszált még mindig ez a kép, melyet én egyre nagyobb bizalmatlansággal nézek, mert szerénységemnek ehhez joga van. En 1930 májusában, a választások előtt, itt a Ház plénuma előtt megkérdeztem az akkori pénzügyminiszter urat, Wekerle Sándort, az önök pénzügyminiszterét, hogy mi van azzal a 3 millió fonttal, amit önök kölcsönképpen vettek fel, hol van ez a pénz, mit csináltak vele. Erre a pénzügyminiszter úr felállott és Bethlen István miniszterelnök úr jelenlétében felelőssége tudatában az egész Háznak kijelentette, hogy ez a 3 millió font, amelyet kizárólag hidak építésére és beruházásokra vettek fel és amelynek felhasználására