Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. 297 még külön törvényjavaslattal kellett volna a Ház elé^ jönni, megvan és tartalékalapban kezelik, részint a Nemzeti Bankban, részint más pénzintézeteknél. Wekerle Sándor, az önök pénzügyminisztere, (Felkiáltások a jobboldalon: Az országé! — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Nem, az önöké!) amikor bekövetkezett a nagy krach és Bethlen István látta, hogy az ő konszolidációs és parádés baldaehinja összeomlik a feje felett és rászakad, pártközi konferenciát hívott össze. Az ott megjelent képviselőtársaim jelenlétében Bethlen István azt kérdezte, hogy: hát odadobjam az uraknak a gyeplőket s mi azt feleltük, hogy a gyeplőket most már csak méltóztassék a saját kezében tartani, azonban kíváncsiak vagyunk arra, hogy tulajdonképpen hogyan állunk pénzügyileg. Én akkor megkértem Wekerle Sándort, hogy ebben a tragikus pillanatban legyenek szívesek végre megmondani az országnak, hogyan állunk adósságok tekintetében. A miniszter úr nem felelt. Erre én azt mondottam, hogy próbálok én taksálni: azok az adósságok és egyebek, amelyekről mi így hivatalosan nem tudunk, kitehetnek-e úgy vagy 150 milliót? Akkor ez még nekünk nagy összeg volt. (Mozgás.) Akkor Wekerle Sándor azt mondotta képviselőtársaim jelenlétében, úgy körülbelül eltalálta a képviselő úr a házszámot. Bethlen István is azt mondotta, hogy tényleg körülbelül ennyi lehet. 150 millió pengős adósságot vallottak be a legkínosabb politikai helyzetben. (Bródy Ernő: Akkor!) Ez az összeg aztóa^ a 33-as bizottságban felmászott fiOO millióra és ma már egymilliárdnál tartunk. Csak így lehet, hogy ma már a 2000 milliós államadósságig jutottunk el. (Fábián Béla: Kétezermillió pengő!) S ha még itt vége volna ennek a számlának! Hiszen sokszor kap az ember a magánéletben is^ egy számlát, amelynek az első oldalán lévő végösszegét nézi és azt hiszi, hogy ez a végleges összeg s ha megfordítja, akkor látja, hogy van még folytatása is. (Hegymegi Kiss Pál: Még forgalmi adó is van!) Még a forgalmi adó és egyéb, a luxusadó is hozzájárul. (Kun Béla: Az egységespárt, mint luxus!) Látom a zárszámadási kötetekből, hogy az egyes tárcák, az egyes miniszter urak, elkábítva a hágai és párizsi győzelemnek nagyszerű frazeológiájától, hogy «visszakaptuk a pénzügyi szuverenitást» — gondolták magukban, hogy miért legyen csak az államnak pénzügyi szuverenitása? Leszek én is, mint miniszter szuverén, gondolták. Mindegyik önállósította magát, mindegyik tárca körül külön érdekcsoport, bankcsoport alakult ki. A miniszter urak vettek, eladtak, zálogosítottak, bankokat csináltak, bankokba behelyeztek pénzeket, bankárokat szanáltak, mindent csináltak, (Felkiáltások a baloldalon: Így van!) amit csak a könnyelműség prototípusai engedhetnek meg maguknak. (Lázár Miklós: Közpénzekből! — Propper Sándor: Es Jánossy majdnem széttapsolta a tenyerét!) De nézzük meg, hova vitt ez a gazdálkodás. Higyjék el, még erről az oldalról is fájdalmas vájkálni ebben a dzsungelben. Higyjék el uraim, sokkal boldogabb volna az ellenzék is, ha ennek a tragédiának felszámolásánál nem kellene ezt a szomorú szerepet vállalnia. (Bródy Ernő: Az ellenzék csak most jut szóhoz!) Egy óra vagy félóra meghosszabbítást kérek tisztelettel. (Derültség. — Zaj. — Felkiáltások a bal- és a szélsőbáloldalon: Ez a házszabály! — Kun Béla: Súlyos igazságok elmondására nincs idő!) Elnök: A házszabályok értelmében csak 15 percnyi meghosszabbítást lehet kérni. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a 15 perc meghosszabbítást megadta. (Folytonos zaj.) Friedrich István: Az 1928/29. évi zárszámadás szerint a tárcák és üzemek adósságai öszszesen csak 39 millió pengőt tettek ki. Ez két évvel ezelőtt volt. Annyit beszéltünk ez idő alatt az üzemek racionalizálásáról, annyit szónokoltak a kormányok az üzemi racionalizálásáról, leépítéséről, átorganizálásáról, átépítéséről. Es tudják, t. képviselőtársam, mi lett a vége ennek a nagy tornának? Nézzék meg az 1930/31. évi zárszámadási kimutatást. Ott azt látják, hogy ez a 39 millió 333 millióra emelkedett fel. (Mozgás' a baloldalon.) TJgy racionalizáltak, hogy ez az adósság két év alatt a nyolcszorosára emelkedett. (Zaj és felkiáltások a baloldalon: Hallatlan!) Kijöttek lassan a bűnök, ahogy lassan az egyes fedeleket hol az ellenzék, hol a sajtó felemelte, — kijött a pára, a 10—20—30 millió képében. Kijött a 333 millió. Majdnem háromszor annyi, mint amekkora öszszeghe most belebukott a francia kormány. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Kállay Tibor barátom tegnap felemlítette azt is, hogy a régi időben, még a szegény Nagy-Magyarország idejében minden 10.000 forinton felüli túlkiadásról (Felkiáltások a baloldalon: Húszezer!) — húszezer korona egyenlő tízezer forinttal — külön kellett a királynak jelentést tenni. Kérdezem és joggal kérdezhetem, tudott-e az államfő ezekről a dolgokról, tett-e a kormány jelentést ezekről a horribilis túlkiadásokról? (Fábián Béla: Bécsbe kellett jelentést tenni, Pestre nem!) Fel kell tételeznem, hogy az államfő ezekről a dolgokról nem tudott. A túloldal folyton azt mondoitta, hogy .ők ezekről a dolgokról nem tudtak semmit. (Derültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) A kereszténypárt azt mondja: mi a felelősséget csak azért vállaljuk, amiről tudomásunk volt. Az ellenzék csak sokat sejtett. Néha-néha eltaláltuk. De ha felállottunk valamivel, önök voltak azok, akik kaini gyűlölettel velünk szemben azt kívánták, hogy bizonyítsunk, aktát hozzunk ide. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Fábián Béla: A népjóléti minisztérium ügyéhen is! Peyert mentelmi elé utasították! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Emlékezzenek csak vissza, — igaza van közbeszóló t. képviselőtársamnak — mennyit kellett nekünk a népjóléti (minisztérium kérdésében _ (Fábián Béla: Azt mondották, hogy ezért majd bocsánatot kérhetek, vagy ha nem, elmehetek!) ezekből az adatokból idehozni, amíg a tragédia tényleg bekövetkezett. (Propper Sándor: Es a gyalázat kitört!) Engedelmet kérek, honnan meríthette akkor ez a kormány a bátorságot, az erkölcsi erőt, hogy felhatalmazás nélkül, (Bródy Ernő: Törvény ellenére! — Kun Béla: A törvény kijátszásával!) törvény ellenére ezt a sok százmilliós adósságot zúdítsa rá erre a szerencsétlen nemzetre. (Dinnyés Lajos: A párt!) Megmondom, és ezért a túloldal nagyrészének is felelősséget kell vállalnia. Önök mindig valami tanba, valami teóriába, valami elvbe kapaszkodnak. Önök produkálták, mint vezérlő akaratot, Bethlen Istvánt. Bethlen István volt a világ szemefénye. Hazafiatlan volt az, aki erről az oldal-