Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-137

Az országgyűlés képviselőházának 137. ülése 1932 december 15-én, csütörtökön. 297 még külön törvényjavaslattal kellett volna a Ház elé^ jönni, megvan és tartalékalapban ke­zelik, részint a Nemzeti Bankban, részint más pénzintézeteknél. Wekerle Sándor, az önök pénzügyminisz­tere, (Felkiáltások a jobboldalon: Az országé! — Felkiáltások a bal- és a szélsőbaloldalon: Nem, az önöké!) amikor bekövetkezett a nagy krach és Bethlen István látta, hogy az ő kon­szolidációs és parádés baldaehinja összeomlik a feje felett és rászakad, pártközi konferenciát hívott össze. Az ott megjelent képviselőtársaim jelenlétében Bethlen István azt kérdezte, hogy: hát odadobjam az uraknak a gyeplőket s mi azt feleltük, hogy a gyeplőket most már csak méltóztassék a saját kezében tartani, azonban kíváncsiak vagyunk arra, hogy tulajdonkép­pen hogyan állunk pénzügyileg. Én akkor meg­kértem Wekerle Sándort, hogy ebben a tragikus pillanatban legyenek szívesek végre megmon­dani az országnak, hogyan állunk adósságok tekintetében. A miniszter úr nem felelt. Erre én azt mondottam, hogy próbálok én taksálni: azok az adósságok és egyebek, amelyekről mi így hivatalosan nem tudunk, kitehetnek-e úgy vagy 150 milliót? Akkor ez még nekünk nagy összeg volt. (Mozgás.) Akkor Wekerle Sándor azt mondotta képviselőtársaim jelenlétében, úgy körülbelül eltalálta a képviselő úr a ház­számot. Bethlen István is azt mondotta, hogy tényleg körülbelül ennyi lehet. 150 millió pen­gős adósságot vallottak be a legkínosabb poli­tikai helyzetben. (Bródy Ernő: Akkor!) Ez az összeg aztóa^ a 33-as bizottságban felmászott fiOO millióra és ma már egymilliárdnál tartunk. Csak így lehet, hogy ma már a 2000 milliós államadósságig jutottunk el. (Fábián Béla: Kétezermillió pengő!) S ha még itt vége volna ennek a számlának! Hiszen sokszor kap az ember a magánéletben is^ egy számlát, amelynek az első oldalán lévő végösszegét nézi és azt hiszi, hogy ez a vég­leges összeg s ha megfordítja, akkor látja, hogy van még folytatása is. (Hegymegi Kiss Pál: Még forgalmi adó is van!) Még a forgalmi adó és egyéb, a luxusadó is hozzájárul. (Kun Béla: Az egységespárt, mint luxus!) Látom a zárszámadási kötetekből, hogy az egyes tárcák, az egyes miniszter urak, elkábítva a hágai és párizsi győzelemnek nagyszerű frazeológiájá­tól, hogy «visszakaptuk a pénzügyi szuvereni­tást» — gondolták magukban, hogy miért le­gyen csak az államnak pénzügyi szuvereni­tása? Leszek én is, mint miniszter szuverén, gondolták. Mindegyik önállósította magát, mindegyik tárca körül külön érdekcsoport, bankcsoport alakult ki. A miniszter urak vet­tek, eladtak, zálogosítottak, bankokat csinál­tak, bankokba behelyeztek pénzeket, bankáro­kat szanáltak, mindent csináltak, (Felkiáltások a baloldalon: Így van!) amit csak a könnyel­műség prototípusai engedhetnek meg maguk­nak. (Lázár Miklós: Közpénzekből! — Propper Sándor: Es Jánossy majdnem széttapsolta a tenyerét!) De nézzük meg, hova vitt ez a gazdálkodás. Higyjék el, még erről az oldalról is fájdalmas vájkálni ebben a dzsungelben. Higyjék el uraim, sokkal boldogabb volna az ellenzék is, ha ennek a tragédiának felszámolásánál nem kellene ezt a szomorú szerepet vállalnia. (Bródy Ernő: Az ellenzék csak most jut szóhoz!) Egy óra vagy félóra meghosszabbítást ké­rek tisztelettel. (Derültség. — Zaj. — Felkiáltá­sok a bal- és a szélsőbáloldalon: Ez a házsza­bály! — Kun Béla: Súlyos igazságok elmondá­sára nincs idő!) Elnök: A házszabályok értelmében csak 15 percnyi meghosszabbítást lehet kérni. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e ehhez hozzájárulni? (Igen!) A Ház a 15 perc meghosszabbítást meg­adta. (Folytonos zaj.) Friedrich István: Az 1928/29. évi zárszám­adás szerint a tárcák és üzemek adósságai ösz­szesen csak 39 millió pengőt tettek ki. Ez két évvel ezelőtt volt. Annyit beszéltünk ez idő alatt az üzemek racionalizálásáról, annyit szó­nokoltak a kormányok az üzemi racionalizá­lásáról, leépítéséről, átorganizálásáról, átépí­téséről. Es tudják, t. képviselőtársam, mi lett a vége ennek a nagy tornának? Nézzék meg az 1930/31. évi zárszámadási kimutatást. Ott azt látják, hogy ez a 39 millió 333 millióra emelkedett fel. (Mozgás' a baloldalon.) TJgy ra­cionalizáltak, hogy ez az adósság két év alatt a nyolcszorosára emelkedett. (Zaj és felkiáltá­sok a baloldalon: Hallatlan!) Kijöttek lassan a bűnök, ahogy lassan az egyes fedeleket hol az ellenzék, hol a sajtó felemelte, — kijött a pára, a 10—20—30 millió képében. Kijött a 333 millió. Majdnem háromszor annyi, mint amekkora ösz­szeghe most belebukott a francia kormány. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Kállay Tibor barátom tegnap felemlítette azt is, hogy a régi időben, még a szegény Nagy-Magyarország idejében minden 10.000 forinton felüli túlkiadásról (Felkiáltások a bal­oldalon: Húszezer!) — húszezer korona egyenlő tízezer forinttal — külön kellett a királynak je­lentést tenni. Kérdezem és joggal kérdezhetem, tudott-e az államfő ezekről a dolgokról, tett-e a kormány jelentést ezekről a horribilis túl­kiadásokról? (Fábián Béla: Bécsbe kellett je­lentést tenni, Pestre nem!) Fel kell tételeznem, hogy az államfő ezekről a dolgokról nem tudott. A túloldal folyton azt mondoitta, hogy .ők ezekről a dolgokról nem tudtak semmit. (De­rültség a bal- és a szélsőbaloldalon.) A keresz­ténypárt azt mondja: mi a felelősséget csak azért vállaljuk, amiről tudomásunk volt. Az ellenzék csak sokat sejtett. Néha-néha eltalál­tuk. De ha felállottunk valamivel, önök voltak azok, akik kaini gyűlölettel velünk szemben azt kívánták, hogy bizonyítsunk, aktát hozzunk ide. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon. — Fá­bián Béla: A népjóléti minisztérium ügyéhen is! Peyert mentelmi elé utasították! — Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Emlékezze­nek csak vissza, — igaza van közbeszóló t. képviselőtársamnak — mennyit kellett nekünk a népjóléti (minisztérium kérdésében _ (Fábián Béla: Azt mondották, hogy ezért majd bocsá­natot kérhetek, vagy ha nem, elmehetek!) ezekből az adatokból idehozni, amíg a tragé­dia tényleg bekövetkezett. (Propper Sándor: Es a gyalázat kitört!) Engedelmet kérek, hon­nan meríthette akkor ez a kormány a bátor­ságot, az erkölcsi erőt, hogy felhatalmazás nélkül, (Bródy Ernő: Törvény ellenére! — Kun Béla: A törvény kijátszásával!) törvény elle­nére ezt a sok százmilliós adósságot zúdítsa rá erre a szerencsétlen nemzetre. (Dinnyés Lajos: A párt!) Megmondom, és ezért a túloldal nagy­részének is felelősséget kell vállalnia. Önök mindig valami tanba, valami teóriába, valami elvbe kapaszkodnak. Önök produkálták, mint vezérlő akaratot, Bethlen Istvánt. Bethlen István volt a világ szeme­fénye. Hazafiatlan volt az, aki erről az oldal-

Next

/
Thumbnails
Contents