Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

Az országgyűlés képviselőházának 131. Pénzintézeti Központ kiküldött szakértője többízben megvizsgálta a Mávag-ot, ez a szakértő ja deficitet és veszteséget egyrészt pontosan és határozottan megállapítani nem tudta, másrészt a számszerűleg is felállított veszteségnek Diósgyőrre eső részét különválasztani a budapesti telep veszteségétől szintén nem tudta. Ha azonban a hozzáértők becslése szerint 30% esik ebből a 20—25 millió pengőre tett évi veszteségből Diósgyőrre és 70% esik Budapestre,^ akkor azt látjuk, hogy a budapesti telep leállítása esetén, de ennek az előbb említett 3,875.000 pengőnek továbbfizetése mellett is még mindig 10—11 millió pengő megtakarítása volna az állami költségvetésnek egyedül a budapesti telep leállítása folytán. (Élénk helyeslés a báloldalon és a középen.) újra hozzá kell azonban ehhez tennem a kép teljessége kedvéért, hogy ez a megtakarítás és a tőketartozások egy része is még jelentékenyen^ csökkenhetne, ha a magániparral megfelelő megoldást lehetne létesíteni. Mindenki tudja, hogy úgy, mint igen isok esetben, ez esetben is elmulasztották az «átkelést», — mint mondani szokták —• mert amikor néhány esztendővel ezelőtt sokkal kedvezőbb viszonyok között igen megfelelő külföldi ajánlatot kaptak az Állami Vasművek átvételére, — amely megfelelő külföldi ajánlatban a Mávag. budapesti telepének rendkívül magas értékben való átvétele is szerepelt, — ezt egy jobb ajánlat reményében elutasították, illetőleg a válaszadást elodázták addig, amíg végül a külföldi ajánlatok mindegyikét visszavonták. {Hallatlan! a szélsőbaloldalon.) Ma természetesen arról álmodni sem lehet, hogy akár a magyar magánipar, akár a külföldi tőke abban a helyzetben volna, hogy egy nagyobbszabású készpénzbeli megváltással lépjen a kormány elé, mint ajánlatot tevő fél. Szó lehet azonban arról,^ hogy — mindig a diósgyőri üzem fenntartása mellett — igyekezzünk a budapesti gyár készenléti leállítása esetén először is értékesíteni a budapesti gyárból mindazt, ami a készenléti leállítás mellett értékesítendő. Ertem alatta a készgyártmányokat, az anyagot, esetleg a modelleket is,^ amelyeket lassan értékesíteni kell, éppúgy az értékes telkek egy részét. Az ebből befolyó összegből pedig igyekezzünk a 80 millió pengős tőketartozást törleszteni. A másik út pedig, amely az előbb említett 3,800.000 pengős, éveken át még fennmaradó tehertétel csökkentésére szolgálna, volna az érdekelt magániparral létesítendő olyan megegyezés, amelynek értelmében az a magánipar, amely átveszi a MÁVAG egyes ágait, az átvételből származó többlettermelés plusz jövedelméből a megállapítandó kvóta szerint az államot, illetve a kincstárt részesítené. E plusz jövedelem idővel előbb említett 3,800.000 pengő deficit teljes megszüntetését eredményezhetné. T. Képviselőház! Legyünk tisztában azzal, hogy a mai viszonyok között, sőt a jövőben várható fellendülés esetén sem lesznek hosszú ideig a Mávag.-nak és a magániparnak olyan kilátásai, amelyek lehetővé tennék, hogy mindkettő rentábilisan termelhessen tovább. Ennek következtében a kormánynak meg kell alkudnia avval a kérlelhetetlenül parancsoló szóval, amely az idők változása, a ^magyar ipar fejlődése és a viszonyok nyomása folytán arra kényszerít, hogy egy racionalizálási elv alapján a kettő összevonását eszközöljük, ülése 1932 november 30-án, szerdán, 21 (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon és a \ középen.) Elnök: A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólani. Fabinyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! Kétségtelenül igaza van a t. interpelláló képviselő úrnak abban, hogy úgy budget-szempontból, mint az ipar helyzete szempontjából egyike a legfontosabb kérdéseknek az Állami Gépgyár kérdése. Ma csak anynyit mondhatok, hogy részletekbe menően kidolgozott teljes tervem van, amellyel a kormány a legközelebbi napokban foglalkozik és amely rövid idő alatt közöltetni fog és végre is fog hajtatni. Megnyugtathatom a t. képviselő urat arra nézve is, hogy ez a terv számol az összes tekintetbe jöhető szempontokkal. Hogy röviden érintsem ezeket a szempontokat, számol azzal, hogy a deficit, melynek összegéről itt nem akarok most nyilatkozni — nagyobb, mint amit elviselni tudunk és megszüntetése a lehetőség keretei között sürgős feladat. Egy másik szempont az, hogy tekintetbe kell venni a magánipar helyzetét és bizonyos megegyezésekre kell törekedni. (Helyeslés jobbfelöl.) A képviselő úr, aki a gazdasági életben mozgó tapasztalt ember, egyet fog érteni velem abban, hogy még ha ez a terv már megnyerte volna is a kormány teljes jóváhagyását, akkor sem lehetnék abban a helyzetben, hogy a nyilvánosságot azokról a tervekről, kívánságokról tájékoztassam, amelyek alapján az üzleti ellenféllel tárgyalni akarunk. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és a baloldalon.) Ez az elemi okosságba ütköznék és azért ezekről a kérdésekről természetszerűen nem nyilatkozhatom. Megnyugtathatom azonban a nyilvánosságot, hogy ez a szempont szerepel ebben a tervben. A kérdésnek ezen a vonalon v aló megoldása, sajnos, sokkal, de sokkal nehezebb, mint ahogyan azt képviselő úr interpellációjában — egyébként igen helyes eszmék előterjesztésével — feltüntette. Egy további szempont az, hogy nem szabad szociális téren nagy bajokat okozni a leépítéssel, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon. — Gr. Hunyady Ferenc: Meg lehetne oldani!) mert a teljes likvidálás vagy a teljes hidegreállítás, amit sok oldalról követelnek, azt jelentené, hogy annak ellenére» hogy a tisztviselők nagy része nyugdíjban, s a munkások nagy része nyugbérben részesül, volna a 850-nél több tisztviselő közül 350 órabéres, aki egy fillért sem kapna, volna azonkívül még 200 tisztviselő, aki még nem nyugdíjjogosult s volna a 7000 munkás közül talán 3500 munkás, aki nyugbér nélkül utcára kerülne. Ilyen megoldáshoz én soha semmi körülmények között hozzájárulni nem tudok. (Helyeslés a baloldalon és a középen. — Gr. Hunyady Ferenc: Konkrét javaslatot teszek a jövő héten arra nézve, hogy meg lehet oldani!) Meg lehet oldani a kérdést, de nem a teljes leállítás útján és örömmel konstatálom azt, hogy az interpelláló képviselő úr sem ezen a vonalon halad, hanem a megoldást ott találja, hogy a budapesti gyárnál^ megfelelő megoldásra törekedjünk. (Helyeslés.) Leszek bátor majd az egész kérdés-komplexumra kiterjedő megoldást előterjeszteni. Csak a szempontok tekintetében akarok még rámutatni, hogy igenis, szükség van arra, hogy a modern kor követelményeinek és a kommerciális életnek megfelelő könyvelés és mérlegkészítés vezettessék he, (Gr. Hunyady Ferenc: Nagyon