Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-131

là Àz országgyűlés képviselőházának 131. pengő volt az ára. Ez elvette a gazdától a lehetőséget, hogy tengeriből rekompenzálja a búzánál elmaradt hasznát. Mindezek következtében tehát nemcsak a gazda, hanem az ő foglalkozásából, az ő költekezéséből élő kiskereskedő és kisiparos is ma abban a helyzetben van, hogy pénze nincsen és hogy nem is tud pénzért semmit sem értékesíteni. (Ügy van! balfelöl.) Valamennyi szónok elismeri azt, hogy adót fizetni keli. Ez már szinte stereotippé váló mondás. Egészen természetes dolog, hogy adót fizetni kell, hiszen az államnak fizetnie kell az adminisztráció kiadásait és amellett a szociális igazgatás terheit. Ezt az ellentétet azonban, amely jogos ellentétnek látszik, valamilyen módon ki kell egyenlíteni. (Fábián Béla: Leszállítani a közterheket!) Én elmegyek egészen odáig, hogy az állampolgároknak a teljesítőképesség maximumáig teljesíteniök kell a közterhek iránti kötelezettségüket, t ezzel szemben azonban az államtól, a kormánytól meg kell kívánnunk azt, hogy ne menjen túl a teljesítőképesség eme maximumán, mert a teljesítőképesség maximumán való túlmenés azt jelenti, hogy abban az esetben nem csupán az állampolgárok megélhetését, létfenntartási szükségleteit, hanem saját magának érdekeit, az államháztartásnak legjobban felfogott érdekeit is veszélyezteti. (Dinich Ödön: Ugy van!) Ezáltal ugyanis a termelés elől elvonjuk az ahhoz szükséges összegeket. Azt gondolnám, hogy talán még általános rendezés, sőt ilyen partikuláris kivételes kedvezmény sem volna szükséges ahhoz, hogy az adókérdésben közmegnyugvásra tudjunk intézkedni. (Lázár Miklós: Mezőgazdasági terményekkel és borral is lehessen adót fizetni.) Elég, de egyben feltétlenül szükséges volna, ha az adókérdéseket egyénenként tennék elbírálás tárgyává, egyénenként néznék meg (Eckhardt Tibor: Nem pártok szerint!), hogy tényleg tud-e valaki fizetni vagy sem, és ahol megállapítják, hogy az illető tényleg képtelen fizetni, ott ne kelljen hosszadalmas kérvényezési eljáráshoz fordulni, hanem fel kellene jogosítani az alsófokú hatóságokat arra, hogy ezeknek hivatalból adjanak méltányos halasztást. Szükséges volna ezenkívül az adózók érdekeinek megvédésére az, hogy árveréseknél az a legkisebb érték, amelyen az ingóságokat el lehet árverezni, precízebben és magasabban állapíttatnék meg. (Helyeslés balfelől.) Ezidőszerint mint érdeklődtem, a becsérték 40%-áig mennek le a pénzügyi hatóságok, amikor tulajdonképpen azoknak az ingóságoknak becsértéke minél kevesebb. Méltóztassék elképzelni, mi következik abból, ha 40%-ig lemennek? így teljesen érthető, ha arról hall az ember, hogy 30 pengőért árvereznek el egy tehenet, mert hiszen a rendes magánforgalom piacán sem ér többet 120 pengőnél a parasztember kis tehene. (Dinich Ödön: Ugy van!) Ebben a vonatkozásban tehát azt tartanám szükségesnek, hogy a pénzügyi kormányzat állapítaná meg azt a legkisebb mértéket, éppen úgy, mint ahogy a magánjogi, vagy bírói árverésnél a 6300-as rendelet ezt elhatározta. (Lang Lénárd: Elég rossz rendelet volt.) Ezzel a 6300-as rendelettel a kormány módot adott arra, hogy maga a végrehajtást szenvedő is egészen az árverésig kérheti annak a becsértéknek helyesebb megállapítását. Mindenesetre egészen, másképpen festene ülése 1932 november 30-án, szer dart. a dolog, mint amikor a végrehajtást szenvedő azt sem tudja, mennyire becsülték az ő ingóságát és még azt a becsértéket is annak 40%-áig leszállítják. Ezek a kérdések, mélyen t. Képviselőház, nem lehetnek pártkérdések (Ugy van! Ugy van! a jobb és a baloldalon.) és egész bizonyos az is, hogy nem ellenkezik ezeknek felhozása Gömbös miniszterelnök úr nemzeti munkatervével sem (Dinich Ödön: Hát akkor mi lesz?), aki azt mondotta, hogy a konok és nemfizető adósokat nem hajlandó kedvezményezni. En nem is kérek és mi nem is kérünk ilyent. Aki konok, megátalkodott és csökönyös, azon verjék végig a port, (Dinich Ödön: Rendben van!) de aki nem tehet róla, aki fizetésképtelen, akit a viszonyok, a körülmények tettek fizetésképtelenné, az megérdemli a kivételes elbánást is, (Helyeslés.) Az elnök úr napirendi indítványát fogadom el. (Helyeslés jobb felől. — Fábián Béla: Ha a kormány ezt a politikát nem követi, a képviselő úr ellenzékbbe megy.) Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Feliratkozva nincs senki! Elnök: Feliratkozva nincs senki, kérdem a t. Házat, méltóztatik-e napirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) Ha igen, ezt határozatként mondom ki. Most pedig áttérünk az interpellációkra. (Halljuk Halljuk!) Az első: Hegymegi Kiss Pál képviselő úr írásbeli interpellációja a Máv. nyugdíjasok bírói jogsegélye tárgyában. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációt felolvasni. Esztergályos János jegyző (olvassa): «Írásbeli interpelláció a kormányhoz. A szanálás tárgyában kibocsátott rendeletek értelmében az államvasuti nyugdíjasoknak a nyugdíjintézettől járó nyugdíja tárgyában felmerülő vitás kérdések eldöntése végső fokon a nyugdíjintézeti bizottság hatáskörébe tartozik. Ezt a rendeletet a kir. Kúria 31. számú jogegységi döntvényében akként értelmezte, hogy a vasúti nyugdíjasok az eddig részükre biztosított polgári bírói jogsegélyt többé igénybbe nem vehetik. A Kúria indokolásában kimondotta, hogy szokatlan és feltűnő ezen rendelkezés, illetve az ily szabályozás, mégis kénytelen ehhez alkalmazkodni, mert a rendelet célszerűségét és szükségességét nem vizsgálhatta. Ezek szerint az igazság az, hogy míg az Összes állami stb. alkalmazottaknak illetményigény iránti kérdései végső fokon a közigazgatási bíróság, a más magánalkalmazottak meg a magánvasutak nyugdíjasainak illetményügye is a polgári bíróság hatáskörébe tartozik, addig egyedül az államvasúti nyugdíjasoknak nincs meg a független bírói jogsegélyük. Hajlandó-e a kormány r ezen állapot megváltoztatása iránt a szükséges lépéseket megtenni?» Elnök: Az írásbeli interpelláció kiadatik a miniszterelnök úrnak. Következik Beck Lajos képviselő úr interpellációja. Kérem annak felolvasását. Esztergályos János jegyző (Olvassa): «Interpelláció a kereskedelmi miniszterhez. Miután a kormány állást foglalt a deficittel küzdő közüzemek leépítése mellett s miután a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyár évek óta csak súlyos veszteségek árán képes