Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

Az országgyűlés képviselőházának 136. megfelelően előbbre vinni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) , Elnök: A vallás- és közoktatásügyi minisztériumi államtitkár úr kíván szólani. Petri Pál államtitkár: T. Ház! Mivel Kocsán Károly képviselő úr ugyanebben a tárgyban közvetlenül Szeder képviselő úr után óhajt interpellálni, kérem, hogy válaszomat mindkét interpellációra egyszerre adhassam meg. (Helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak ehhez hozzájárulni? (Igent) Ha igen, úgy ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Sorrend szerint következik Kocsán Károly képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjek felolvasni az interpelláció szövegét. Frey Vilmos jegyző (olvassa): «I. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy a természetbeni járandóságot élvező felekezeti tanítóság a hitközségi adók nemfizetése miatt a legnagyobb nyomorba került? Van-e tudomása, hogy vannak helyek, ahol évek óta nem kapta meg a helyi járandóságát a tanító? 2. Mit hajlandó tenni a miniszter úr az adósságba és nyomorba jutott tanítók segítésére? M.kor és mi módon kívánja a tanítók fizetésének rendszeres biztosítását? II. 1. Van-e tudomása a miniszter úrnak arról, hogy hány oklevelet szerzett tanító vau állást nélkül? 2. Mit kíván tenni ez állástalan tanítók elhelyezése ügyében?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Kocsán Károly: T. Ház! Ezt a kérdést — sajnos — nem először hozzuk a Ház színe elé. Hogy mind többen és többen tesszük ezt szóvá, ez bizonyítja azt, hogy a magyar társadalomnak ez a kiváló rétege rettenetes mostoha sorsba került, különösen az utóbbi években, a lehetetlen gazdasági helyzet miatt. (Farkas István: Ez bizonyítja, hogy milyen rosszul gazdálkodtak itt!) En a tanítói fizetések rendezésénél nem. állítom fel azt a junkt'mot, hogy a felekezeti tanítóság járandóságának biztosítása és az államosítás egymással szorosan összefügg, és ha az egyiket megoldjuk, ezzel a másikat is meg fogjuk oldani. Itt egy más nag-y elvi kérdésről van szó, amely elvi kérdés fenntartását nem tisztán ennek az anyagi helyzetnek megoldása indokolja. Szükségtelen itt beszélnem arról, hogy mit jelent egy nemzet életében az iskoláztatás felekezeti volta. (Farkas István: Reakciót!) Az eredmény nem kevesebb, sőt a mi elvi álláspontunk szerint az egyházi iskola a tanítás mellett olyan nevelő munkát végez, amely versenyen felül áll. (Propper Sándor: Akkor legalább fizessék meg!) Igen, meg kell f zetnie. Mi mindig ezt az álláspontot képviseltük. Az egyháznak iskolafenntartási jogát nem lehet kétségbe vonni akkor, aimikor a szociáldemokratapárt magának, mint testületnek, vindikál gyermekbaráti, szemináriumi és — majdnem azt mondom — iskolafenntartási jogokat. Miért akarják csupán ezt a jogot az állam kezében összpontosítani, az iskola, a tanítás egységesítése, stb. alcímeken? T. Ház! Nem ezt a kérdést akarom tárgyalni^ mert hiszen ebben a kérdésben a különböző pártok elvi állásnontja ismeretes. Csekélységem meggyőződésből mindig a hitvallásos nevelés álláspontján állott, mert annak a nemzet életében való rendkvüli kiválóságáról meg l KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XII. ülése 1932 december lU-én, szerdán. 233 van győződve. Másnak más a tiszteletre méltó álláspontja, a maga szempontjából vallhatja, és azt nem kisebbítem és ahhoz való jogát kétségbe nem vonom. Nekem ez alkalommal az a feladatom, hogy — mint már más alkalommal i's — most is rámutassak arra, hogy tényleg a hitvallásos iskolák, a felekezeti iskolák tanítói, mivel fizetésüket különböző forrásokból — úgy szokták mondani — élvezik, ma éppen úgy, mint az államháztartás, rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Már az elmúlt évek folyamán is több alkalommal nem tudtuk eléggé ostromolni a kultuszkormányt, hogy fogja kezébe ezt a rendkívül kardinális ügyet és oldja meg egyszer smindenkorra. Amint méltóztatnak tudni azok, akik az iskolaüggyel foglalkoznak, itt már leszűrődött egy megoldási mód, amely «lex Horvát» címen a pedagógusvilágban már köztudomású. Roppant egyszerű megoldás, amely abban áll, hogy az állam azt az államsegélyt, amelyet eddig adott 16 millió pengőben, azzal a 8 millió pengővel, amely a különböző természetbeni járandóságoknak összértéke, emelje fel és egy igazságos iskolai adóztatással nivellálja azokat az aránytalanságokat, amelyek éppen azért állottak elő, mert az egyházak előbb állítottak iskolákat és az autonómia keretében vetették ki az adókat. Ma annak, aki a hitvallásos nevelés alapján áll, nagyobb adóterhet kell viselnie azért, hogy iskoláját fenntartsa. Itt tehát ennek a kérdésnek megoldási módja a lex Horvát keretén belül az, hogy igenis az államsegélyek emelésével hozzák abba a helyzetbe a felekezeti tanítóságot, hogy államsegélykép az állampénztárból kapja meg mindenki a fizetési osztályának és fokozatának megfelelő öszszeget, hogy ne maradjon meg az a szörnyű helyzet, amelybe a tanítóság került. Én ez alkalommal is tartom magamat ahhoz a szemérmetes állásponthoz, amely a tanítóságot jellemzi, hogy tudniillik a maguk nyomorát — igen tiszteletre méltó felfogás — nem kürtölik világgá, hanem takarják, szenvedvén ezt a rettenetesen nehéz állapotot és csak ilyen, mondjuk, hivatalos fórumokon keresztül adnak kifejezést kívánságaiknak. Nagy vonásokban csak egy pár általános képet akarok odavetíteni arra nézve, hogy mi a következménye a fizetések be nem folyásának és annak, hogy a tanítóság nem jut megszolgált, jogos illetményeihez. Énnek következménye elsősorban a rettenetes eladósodás. A tanító hitelét kimerítette. (Kabók Lajos: Államosítani kell az összes iskolákat! Az állam feladata az oktatás, nem a felekezeteké!) Ebben a kérdésben elmondottam a magam álláspontját. Ilyen alapon a szakszervezeteket is éppen úgy államosítani fogja az állam, mint az iskolákat. (Kabók Lajos: Ez egészen más valami!) A tanító tehát abba a helyzetbe került, hogy hitelét kimerítette, újabb kölcsönökhöz jutni nem tud, úgyhogy tisztán arra a kis percentuális államsegélyre van utalva, amelyet elsején megkap. Ennek következménye a családi élet nyomorában jelentkezik. De van egy másik következmény is, amely még sokkal fájóbb, mert hiszen amazt valahogy még nagy önlegyőzéssel el tudja viselni, de arra is kénytelen, hogy az iskolába adott gyermekeit visszahozza a családi körbe, úgyhogy megakad a műveltség adatása részükre, amelyre pedig joga van minden családnak és így magának a tanító családjának is. Hogy miért nem folyik be az iskolai adó, annak okait én most nem fejtegetem, hiszen az 33