Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

36. ülése 1932 december lU-én, szerdán. 234 Az országgyűlés képviselőházának li iskolai adó behajtását a legutolsó helyre tették. Elsősorban jön az állami adó, azután a községi adó, a vármegye adója, és csak végül .lön a felekezeti adó, amelyre azután már az adófizetőnek sem jut pénze, és azonkívül nagyon sok helyen ennek az adónak behajtását nem szorgalmazzák és nem hajtják végre azzal az eréllyel, amely szükséges lenne ahhoz, hogy a tanítók megkapják járandóságukat. Évekre visszamenőleg, sajnos, tényleg ezer pengőket tesz ki már az az összeg, amelyet egyesek nem kaptak meg. Rongyos tanító és éhes tanító pedig roppant nehezen tudja teljesíteni azt a nagy kultúrmissziót, amelyre hivatott. Hiszen szociális bajok a községben is jelentkeznek az iskoláztatásnál, hiszen rongyos a gyerek, nincs cipője, nincs ruhája, éhes, és emiatt maga az iskoláztatás is óriási bajt szenved. Ez azonban roppant sötét kép, amely mellett mi érzéketlenül nem mehetünk el, és az államhatalomnak mindent el kell követnie, hogy a rendelkezésére álló összegből, ha van,— de erre a célra lenni kell, akár a megtakarítások terhére, akár más forrás megnyitásával — ezen a szükségbe és végső kétségbeesésbe jutott társadalmi rétegen segítsen. Én magam is azt kívánom, hogy az államhatalom, a kultuszkormányzat, amellyel az elmúlt esztendőkben négy alkalommal is letárgyaltuk elejétől végig ezeket a kérdéseket, most már lépjen akcióba, rendezze a kérdést állami eszközökkel és siessen a tanítóságot kimenteni ebből a kétségbeejtő helyzetből. Igen t. Képviselőház! Én ezt a kérdést már az elmúlt időkben, a költségvetési tárgyalások alkalmával és interpellációkban eléggé megvilágítottam. Ezek a tények és megvilágító sorok ma is fennallanak teljes mértékben. E tények ellen kell valamit tenni és erre hívom fel a kultuszkormány figyel mét. \

r De ehhez a kérdéshez kapcsolódik interpellációin második része is. Ezzel kapcsolatban szóváteszem azt, hogy a magyar kultúrának egy tényleg hatalmas fejlődése és lendülete volt ebben az országban, amikor ötezer objektummal gazdagítottuk ezt az országot, amikor lépten-nyomon iskolákat emeltünk, nagyon helyesen, hiszen erre a célra semmiféle összeget sem sajnáltunk, mert a népkultúrának emelkednie kell, ez a nemzet a körülöttünk levő előrehaladó Balkán-nemzetek háta mögött nem maradhat, mert akkor tényleg a végzetnek szárnya suhogna a mi nemzetünk fölött. Igen ám, csakhogy az iskolák szaporításával kapcsolatban a tanítóképző intézetek száma is szaporodott, majd egyszerre ez az egész nagy iram megakadt, és most a fejlődésnek ellenkezője következett be, visszafejlődés állt elő a következő okoknál fogva: először, mert nem fejlesztik az iskolákat, másodszor pedig, mert nem küldik nyugdíjba az öreg tanítókat, harmadszor pedig azért, mert a tanítói állásokat úgy látják el, hogy az egy osztályra eső gyermekek számát növelik. Annakidején megállapodás történt, hogy 40 gyermek elég egy osztályra, ma ezt a számot 8ö-ra fejlesztik fel, (Felkiáltások jobbfelől: Százra!), meg százra is. és addig nem adnak írj tanítót, addig nem szerveznek új állást, amíg az egy osztályra eső gyermekek száma ezt meg nem haladja. Ez tehát mind lehetetlenné teszi, hogy most ebben az országban nagytömegű okleveles, diplomás tanító elhelyezkedhessék, vagyis sokasítja azoknak a fiatal diplomásoknak számát, akik tanulmányaik alatt felemésztették legtöbbször szegény édesapjuknak egy évi keresetét, vagy kis örökölt vagyonát, és most ezek diplomával a kezükben, réveteg szemmel tekintenek a jövőbe, mert még reményük sincsen az elhelyezkedésre. Amikor tehát a diplomás ifjúság elhelyezéséről és jövőjéről van szó, én külön kategóriába csoportosítom az oklevéllel bíró derék, lelkes, ideális szellemben nevelt tanítóságot és a kultuszkormány feladatává teszem, hogy igyekezzék lehetőleg a tárcája keretén belül ezekről gondoskodni. Itt nem szűkíteni kell a kereteket, hanem módot kell nyújtani arra, hogy a tanítóságnak ez a fiatal része is állást kapjon. Sajnos, 3—4j—5 évig is kell most várni, amíg a diplomás tanító keservesen vagy nagy protekcióval, avagy véletlenül állásba tud jutni. A szellemi proletárokat így szaporítani nem szabad. Ezidőszerint nincs módomban számot mondani, hogy mennyi az állásnélküli diplomás tanítók száma, csak gondolom, hogy az elmúlt évek folyamán ez a szám egypár ezerre nőtt. Másodsorban az a kérdés is foglalkoztat bennünket, hogy mi a kultuszkormány terve ezzel a kérdéssel kapcsolatban,^ hogyan s miként kívánja a diplomás tanítóknak legalább egy részét elhelyezni. Mert meg kell azt is őszintén mondani, hogy ebben az országban, ha nem akarjuk a felfordulást mi: magunk is előidézni, minden jóakaratnak, jószándéknak, észnek, tudásnak és önzetlenségnek össze kell dolgoznia, hogy ez a felnevelkedett és évrőlévre rajokban kibocsátott szellemi proletártömeg elhelyezkedést találjon a gazdasági életben, vagy a pedagógiai élet terén, vagy valahol másutt alkalmazzuk ezt a sok erőt, mert kétségbeejtő állapot azt nézná, hogy a jövő generáció keresztülmenjen egy ilyen kegyetlen lelki torturán, ahol a gyengék letörnek, a kritikátlanok forradalmi irányban nevelődnek és csak nagyon kevés tud megmaradni elvi álláspontja mellett. Ezeket azért hozom a t. Ház színe elé. hogy módot; és alkalmat nyújtsunk arra, hogy a kormány e kérdésben nyilatkozzék, és egyúttal sürgessük ennek ai tanítókat személyükben is érintő kérdésnek megoldását. De ezenkívül a magyar népkultúrának és a jövőnek is kérdése, hogy ezzel a problémával mindenki igazán és komolyan foglalkozzék. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Elnök: A vallás- és közoktatásügyi állama titkár úr kíván szólni. Petri Pál államtitkár: T. Ház! Méltóztassanak megengedni, hogy mindkét interpellációra egyszerre adjam meg a választ és hogy elsősorban a helyi járandóságok kérdésével foglalkozzam. Amint méltóztatnak tudni, a községi és felekezeti tanítók nem a teljes járandóságukat, hanem annak csak egy részét kapják a felekezettől vagy a községtől; körülbelül 16*5 milliót kapnak az államtól és 7:6 milliót kapnak helyi forrásokból. Az állam által folyósított járandóságokat most is megkapják, ^úgyhogy csak ennek a 7:6 millió pengőnyi járandóságnak folyósítása körül vannak nehézségek. Itt is disztingválnunk kell. Ezek a helyi járandóságok — amint Szeder képviselő úr is mondotta — különböző forrásokból származnak: van készpénz járandóság, vannak naturáliák. (Patacsi Dénes: Azok a legrosszabbak 1) amelyek tagadhatatlanul néhol még mindig bizonyos tarkaságot mutatnak, és vannak ezenkívül a tanítóknak földjárandóságaik is. A földjárandóságokat megkapják most is, mint eddig. A naturáliáknál, amelyekre méltóztatott