Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.
Ülésnapok - 1931-136
Az országgyűlés képviselőházának 136. len rendszerével szakítani kell, ha nem akarjuk az emberiség egész kultúráját, civilizációját, gazdasági jólétét fe^l^oz"'. Az Ouchy-i megállapodás úgy szól, hogy 3z a két r ország egymás közti viszonylatban öt éven át minden évben 10—10%-kai le fogja szállítani a^ fennálló vámokat, úgyhogy öt év múlva a vámok a két ország viszonylatában 50%-kai csökkennek. Hogy pedig a legtöbb kedvezmény elve szempontjából ez a megállapodás kifogás tárgyává tehető ne legyen és azért is, hogy a szabadkereskedelem irányában való hatásos demonstráció legyen, az Ouchy-i megállapodás azt tartalmazza, hogy minden külföldi ország egyszerű bejelentéssel csatlakozhatok ehhez a megállapodáshoz, ami által részesévé válik az illető országok által nyújtott vámcsökkentésnek, viszont köteles azokkal szemben ugyanazokat a vámcsökkentéseket életbeléptetni. En sokat gondolkoztam azon a kérdésen, vájjon nem mulaszt-e el Magyarország egy nagyszerű alkalmat arra, hogy szabadkereskedelmi orientációját a világ előtt kifejezésre juttassa, ami végre is az egész világon csak rokonszenvet kellene % hogy keltsen, mert hi* szén nincsenek a világon közgazdák, akik ne tudnák, hogy szakítani kell a mai vámrendszerrel, ha nem akarjuk elpusztulni engdeni a világot. Mondom, szimpátiát keltenénk avval, ha ilyen megállapodást létesítenénk és ha megmutatnók, hogy nemcsak a nyugati kis államok tudnak ezen az úton járni. Mert elsősorban a kisállamoknak érdekük a szabadkereskedelem! Miért a skandináv államok, Belgium és Hollandia még az utolsó erősségei a szabadkereskedelmi gondolatnak? Miért ne mutassuk ineíT. hogy Keleten is a kisállamok vagy legalább is a kisállamok közül mi tudatában vagyunk annak, hogy rajtunk csakis a szabadkereskedelmi irányzat újból való előretörése segíthet, ami nekem sziklaszilárd meggyőződésem 1 ? Mert kis ország csak egyenlőség mellett exisztálhat. Az olyan kis országnak, amely a szerződéses tárgyalások során mindig avval a nehézséggel küzködik, hogy olyan csekélység az, amit ő nyújtani tud, mint importőr, hogy ennek érdekében nem érdemes a másik országnak semmiféle áldozatot hozni, gazdaságpolitikai és külpolitikai elhelyezkedése szempont- ' ' jából csak egy előnye f lehet: a legteljesebb J vagy a maximális lehetséges szabadság, egyen- j lőség. amely lehetetlenné teszi, hogy ő diszkri- ! mináltassék azért, mert kicsi. Még egyet említek, t. Képviselőház. Nekünk óriási latens-tartalékunk volna meggyőződésem szerint az ország kereskedő-társadalmának óriási ütőereiében, nagy tudásában, agilitásában, i szorgalmában, ami világrelációban rendkívül j nagy eredményeket jelentene Magyarország | fizetési mérlege szempontjából. Igaz, hogy ezek I az értékek soká nem fognak megmaradni, mert ezt a kötött gazdálkodási rendszer (Zaj. — Bródy Ernő: A közüzemek!) csak arra alkalmas, hogy a kereskedelmet megölje, hogv a kereskedelemből minden ambíciót kiöljön (Ügy \ van! bal felől.), hogy a kereskedelem hozzá- j szokjék ahhoz, hogy ő semmi, hanem a vélet- j len szerencse által odasodort bürokraták intézik azt, amit az ország kereskedelmének kellene intéznie. Ha azt akarjuk, hogy a magyar kereskedelem az ország fizetési mérlege javára ! valaha még tevékenységet fejthessen ki. ebből ! a szempontjából is csak egy érdekünk lehet: az, j hogy színt valljunk a szabadkereskedelmi j irányzat mellett. i KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XII. ülése 1932 december 14-én, szerdán. 201 Nem akarok semmiféle indítványt beadni, csak bátor vagyok felvetni és a mélyen t. kormánynak figyelmébe ajánlani ezt a gondolatot. Nekem, amennyire meggondoltam a dolgot, az a hitem, hogy az ilyen szabadkereskedelmi irányzathoz való csatlakozás Magyarországnak politikai haszon és gazdasági érettségének megítélése szempontjából mindenesetre csak előnyös lehet. Még egyet vagyok bátor mondani. Minden pártpolitikai és aktuális politikai célzat nélkül — mert hiszen ezért a kötött gazdasági rendszerért, ezért a devizarendszerért ma még valóban nem elsősorban a jelenlegi kormány tehető felelőssé, amely kormány ezt átörökölte — mégis azt vagyok Jaátor kérdezni, van-e értelme annak, hogy általában parlament létezzék (Friedrich István: Nem! Nincs!), hogy parlamentáris szervek működjenek, amikor ez a devizarendszer tizenhárom-tizennégy hónapja úgy van épségben, hogy a parlament ehhez sem soha hozzá nem szólhatott, sem határozatot bennégnem hozhatott s minden egyes megváltoztatását ennek a devizarendszernek másképpen, mint hallgatagon eltűrni vagy véletlenül egy ilyen javaslat kapcsán megemlíteni nem is lehetséges és köteles-e az ország eltűrni, hogy ez a devizagazdálkodási rendszer, ez a kötött gazdálkodási rendszer úgy maradjon fenn, hogy sem az előző kormány, sem ez a kormány még nem tartotta szükségesnek azt, hogy legalább egy ankétet hívjon össze, ahol végre elhangozhassanak a vélemények, megnyilatkozhassanak az emberek, hanem ellenkezőleg, ez valami tabu. ehhez hozzányúlni nem lehet? Erről a kérdésről, amelyről minden országban szabadon beszélnek és nyilatkoznak parlamentben, érdekképviseletekben, mindenütt, nálunk egyáltalában nem lehet beszélni. Ha azt méltóztatik hinni azoknak a t. képviselőtársaimnak, akik ezekkel a kérdésekkel, természetesen — mert nem állanak hozzájuk olyan közel— nem foglalkoztak annyira ex asse mint ahogy nekem kötelességem volt foglalkozni, hogy talán mégis kell, hogy ennek a magyar rendszernek valami előnye legyen, azoknak azt a választ adom: méltóztassanak megfontolni, hogy 8—10 olyan ország^ van ma Európában, amelynek labilis a valutája, mint a mienk, és ahol devizakorlátozások éppen ezért érvényben vannak. En megfigyeltem, ennek a 8—10 országnak egyikében sincs megközelítőleg sem ilyen merev rendszer, mint itt és e 8—10 ország egyikében sem állott fel soha sem egy közgazdász, sem egy politikus, aki azt mondotta volna; íme, ott a Keleten van egy kis ország, Magyarország, amely olyan remekül oldotta meg a devizagazdálkodás rendszerét, kövessük őt, mert ez tökéletesen megvalósította az összes reményeket, amelyeket hozzáfűzött. Ilyen nem volt. Ellenben elmondhatom, hogyha az ember beszél olyan külföldi szakemberrel, aki foglalkozott a mi devizarendszerünkkel, az csodálkozik azon, hogy lehetséges legyen, hogy egy ország ezt a devizarendszert több mint egy évig tűrte, hogy ez az ország, amely a mezőgazdaságon olyan természetellenes eszközökkel kell hogy segítsen, mint mi segítettünk, ugyanabban az időben eltűrje, hogy olyan természetellenes eszközökkel hátráltassák az ő jövedelmezőségi lehetőségének kifejtését. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Kérdezem, vájjon nem volna-e joga az országnak ahhoz, hogy ez az ügy végre vagy a parlamentben, vagy egy szakértekezleten letárgyaltassék és 1 29
