Képviselőházi napló, 1931. XII. kötet • 1932. november 30. - 1931. december 22.

Ülésnapok - 1931-136

202 Az országgyűlés képviselőházának lé minden oldalról megvilágítva végre egyszer megnyugtató megoldáshoz jusson. (Dinnyés Lajos: Nagyon helyes!) Abból a meggyőződésből kifolyólag, amelyet könyvből merítettem, de ennek a kötött gazdálkodásnak ötnegyedéves f szomorú történetéből most már tapasztalatból is, teljes mértékben meggyőződéses híve vagyok annak, hogy gazdasági téren nincs semmi egyéb, ami a bajokat orvosolhatja, helyrehozhatja, mint a szabadság. Semmiféle bürokrácia, ^ semmiféle intervencionizmus, semmiféle hatósági szervek és közegek. Az állam költségén már fenntartott két nagy exportszervezethez — különben úgy hallom, a legközelebbi napokban egy harmadik is meg fog nyílni — (Friedrich István: Isten éltesse!) felállíthatunk, megnyithatunk még tizenkettőt is, de minél több ilyen szervezet, minél több kormányhatóság lesz, minél több minisztérium fog a kérdésbe beleszólni, annál inkább fog külkereskedelmünk összezsugorodni, hiszen 55.5% -ra zsugorodott össze egyik évről a másikra, és annál inkább fogunk további világrekordokat elérni ezen a téren. Amikor kijelentem, hogy ezt a törvényjavaslatot mint szükségeset a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, nagyon kérem, méltóztassék a kormánynak abból a szempontból, amit a miniszterelnök úr kijelentett, hogy a kötött gazdálkodásnak ellensége, ezeknek a számoknak megvilágításában, amelyeket előadni bátor voltam, megfontolás tárgyává tenni, hogy a legsürgősebben, a legerélyesebb lépésekkel (Friedrich István: Sofort!) térjünk vissza arra az útra, amelyen egyedül képzelhető Magyarország relatív gazdasági boldogulása, a gazdasági szabadság irányában. A javaslatot elfogadom. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik? Pakots József jegyző: Sauerborn Károly! Sauerborn Károly: T. Ház! (Dinnyés Lajos: Halljuk az igazságot!) Előttem szólott Eber Antal igen t. képviselőtársam bőven kimerítette a tárgyat, de én, sajnos, nem tudok arra a konklúzióra jutni, amelvre ő jutott a javaslat elfogadását illetőleg. Mivel Eber Antal képviselőtársam bőven kifejtette ezt a^dolgot, indokolásul csak pár szemléleti példát akarok itt felhozni. Teljesen igazat adok neki, amikor a legnagyobb hibának és közgazdaságunk elsorvasztása rákfenéjének azt tartja, hogy a devizapolitikában nem térünk rá a szabadság útjára, arra az útra, amelyet a környező szomszédállamok közül többen már el is fogadtak. Példa rá Ausztria, ahol az importőr az exportőrrel a Nemzeti Bank felügyelete mellett szabadon megegyezhetik a deviza értéke tekintetében. Példa rá Jugoszlávia, ahol a jugoszláv nemzeti bank teljes mértékben honorálja a devizának nem fiktív, hanem piaci árát. A mi Jegybankunk is, hála^ Istennek -— és ebből talán reményt lehet meríteni a jövőre vonatkozólag — áttörte eddigi merev Dolitikáját. Csak pár példával akarom ezt illusztrálni. Hazánkból minden héten körülbelül ötven darab szarvasmarha megy ki (Dinnyés Lajos: Mehetne még több is!) meglehetősen exotikus területre, Málta-szigetére. Az oda exportáló marhakereskedőnek meg van engedve, hogy devizájának 50%-a felett szabadon rendelkezhetik. Ugyanezt látjuk — bár csak tűrten — az olasz exportnál. Az olasz marhaexport — azt hiszem, a Jegybank maga is meg van győ. ülése 1932 december íU-én, szerdán, ződve erről, — csak olyan körülmények között lehetséges, hogy a Jegybank kisebbnagyobb mérvben szemet huny a devizák kényszerű beszolgáltatása előtt, mert ha nem huny szemet, akkor az olasz marhaexport, amely az utóbbi hetekben egészen szép számra szaporodott fel, teljesen lehetetlenné válik. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) Gyakorlati példákkal akarom igazolni állásfoglalásomat, ezzel a javaslattal szemben. Miért engedik ^ezt meg az egyik esetben s miért nem a másik esetben? Itt van Budapesten a Garanty-Trust nevű társaság, amely Angliából importál fonalat, fémet és egyéb cikkeket. Ez a társaság jogosítva van arra, hogy a magyar exportőröktől átvegye az angol devizát bizonyos felár fizetése mellett, de ez a felár olyan kicsi, hogy ez csak bizonyos töredéke a valóságos áruforgalmi árnak. Ugyanez a társaság bonyolítja le az I. F. G. németországi üzleteit is. Ott is ugyanezt teszi a márka reális értékének csak kis részét juttatia magyar exportőrnek. A magyar exportőrön keresztül pedig majdnem teljes mérvben ennek a rendszernek hátrányát a magyar gazda kénytelen viselni, (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) mert ő kénytelen terményeinek árából ezt a differenciát leengedni, amelyet ezek a különböző társaságok úgyszólván legalizált módon.ia dolgozó társadalom terhére zsebrevágnak. (Mojzes János: A legújabb arisztokrácia: a devizaaisztokrácia!) A legutóbbi évek kereskedelmi szerződéseiben elkövetett pár gixerrel akarom bizalmatlanságomat igazolni. Csak arra akarok rámutatni, hogy a szakemberek bevonása következtében milyen szerencsétlen kereskedelmi szerződések, milyen nevetséges dolgok jöttek létre, ámbár a kormányok — ez a régi kormányokra vonatkozik, — büszkén verték a mellüket az ededményességért. (Mojzes János: A monoklis diplomaták!) Itt van például a Drezdába való marhakiszállítás, ahol az itteni helyi árak 50%-ért nem tudták az exportőrök elhelyezni az állatokat. Itt van az osztrák viszonylatban való állatkivitel. Az osztrákok megkötöttek bennünket azáltal, hogy a hónap bizonyos hetében ők osztják ki a szállítási igazolványokat és így a magyar mezőgazdaságra semmi előny nem származik ebből a kivitelből, mert akinek a kezében van a szállítási igazolvány, az az úr, az diktál. Az osztrák importőr eljön a magyar állatpiacra, itt vásárolja a helyi piaci árakon a jószágot és kint eladja az ottani piacon jó áron, amely az itteni piaci árnak körülbelül a duplája és az egész hasznot ő vágja zsebre. (Zaj.) Amint hallom, a mostani osztrák szerződésnél nagy eredménynek tüntetik fel azt, hogy az eddigi heti 150 darab marhakivitellel szemben most 225 darabra emelkedett a kiviteli kontingens. Ezzel szemben rá kell mutatnom arra, hogy — amint máris hírlik és azóta valószínűleg csak súlyosbodhatott a mi helyzetünk, nem pedig javult — minden negyedik héten osztrák kereskedőknek adnak szállítási igazolványt és így az ő kezükbe kerül a kivitel. Ez reánknézve annyit jelent, mint nesze semmi, fogd meg jól. Kbből a magyar mezőgazdaságnak egy fillér haszna nem lesz. Ezenkívül minden héten 25 darabra vonatkozólag az osztás joga a bécsi kereskedőké, ez megint nem jelent semmi előnyt; 50 darabbal pedig egyáltalán nem lehet