Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-128
396 Az országgyűlés képviselőházának 128. azt a kíméletlenséget, amelyet általánosságban lefelé tapasztalunk, s amely már — mint mondom — a túlsó oldalt is megszólaltatta, egy kissé meg kellene osztani, még pedig lefelé kevésbbé kíméletlennek kellene lenni, felfelé pedig kíméletlenebbnek, mint ma; akkor fordulna elő az, hogy egyes vármegyékben éppen a nagyok, a hatalmasok, a morálról prédikálok, a hazafiság szájtépői tartoznak leginkább és a legtöbb adóval. Csak ezt akartam a t. Háznak elmondani. (Helyeslés a szélsőbailoldalon.) Elnök: Szólásra következik 1 ? Esztergályos János jegyző: Kertész Miklós! Kertész Miklós: T. Képviselőház! Az előttünk fekvő pénzügyminiszteri jelentés az adóstatisztika tárgyában mindenekelőtt két tényt bizonyít. Bizonyítja azt, hogy adórendszerünk igazságtalan és antiszociális és bizonyítja azt, hogy ebben az országban milyen hallatlan méreteket öltött a túladóztatás. • Mind a két megállapítás vád formájában ezekről a padokról ismételten elhangzott. Most egy vaskos kötetet kapunk számokkal tele, amely kötet ezeket a vádakat pontról-pontra a számok erejével világítja meg és támasztja alá. Ha én most a ma kiosztott adóstatisztikai jelentést egybevetem a tegnap kapott zárszámadási jelentéssel és a régebben megkapott zárszámadási jelentésekkel, akkor meg kell állapítanom azt, hogy míg az egyik oldalon antiszociális szellem nyilvánul meg az adókivetésnél, addig a másik oldalon tékozlás és lelkiismeretlenség a felhasználásban és ez az a kettős bűn, amellyel az ország közvéleményének és a Képviselőháznak szembe kell néznie és szembe kell szállnia, ha azt akarja, hogy a feltámadás utolsó reménye is el ne enyésszék. Néhány általános megjegyzést most, t. Képviselőház, arra, ami ebből a kimutatásból kitűnik. A forgalmi adó hanyatló tendenciája egy tényt mutat, azt, hogy a forgalmat lehet megadóztatni bizonyos mértékig, bizonyos határig, egy bizonyos határon túl azonban ez a megadóztatott, agyonadóztatott forgalom boszszút áll és lecsökken. Ez jelentkezik ebben a kimutatásban. (Szeder Ferenc: Es jelentkezik a halálozási arány növekedésében!) A fogyasztást is lehet adóztatni bizonyos mértékig, bizonyos határig, azon túl azonban nem lehet, mert a fogyasztó alanyok túlnyomó többségét kitevő proletariátus még beljebb húzza a nadrágszíjat és ezzel csökken és hanyatlik a fogyasztási adók összege. Az egyik tételnél a hanyatlás 169 millióról 94 millióra, a másiknál pedig 137 millióról 118 millióra van feltüntetve a kimutatásban. A vámbevételeket illetően meg kell állapítanom, hogy volt egy időpont, amikor a vámtételek csökkentése a fogyasztás emelkedését és az élet megkönnyebbülését jelentette volna. Ez volt az az időszak, amikor az európai, nemzeti öncélúságtól annyira eltelt országokat az angol munkáspárt 1927-ben figyelmeztette, hogy jó lesz valamit csinálni az egekig emelt vámsorompóknak közös megegyezéssel való lerom? bolása dolgában, mert különben ezek az apró országok nagy, magas sorompóikkal együtt és egymás mellett mennek tönkre. Ezt az alkalmat elmulasztották, egymással versengtek a kapitalista országok kormányai, hogy csődbe és sikertelenségbe fullasszák ;a munkáspárti kezdeményezést. Ma azután eljutottunk oda, hogy a vámbevételek igenis csökkentek 134 millióról 65 millióra, aminek oka a valutaülése 1932 november 17-én, csütörtökön. krízis és az a bizonyos őrület, amelyet úgy hívnak^ hogy önellátás, autarchia. Nevezhetném másképpen is, nevezhetném általánosságban úgy, hogy huszonhat Európai ország és országocska nemzeti öncélúságának káprázata az, amelyei kikövezik az európai jövendőnek azt az útját, amely egészen biztosan a gazdaságpolitikai csőd felé vezet. (Weltner Jakab: Holtbiztos!) Mutatja ez a kimutatás mindazokat a bűnöket amelyeket a magyar lakáspolitika tekintetében az elmúlt idők során elkövettek. Kezdődött ez a bűnhalmaz akkor, amikor a szanálási törvénybe beiktatták a bérlők magasabb lakbérfizetési kötelezettségét, anélkül, hogy gondoskodtak volna arról, hogy ezek a bérlők magasabb jövedelemhez is jussanak. De megcsinálták ezt a háztulajdon érdekében és az államkincstár érdekében, hogy magasabb adó jövedelemhez jussanak. íme itt a kimutatás arról, hogy mi volt a következménye ennek az állapotnak. A szobánként! laksűrűségnek olyan elképesztő adatait tárja elénk ez a kimutatás, amelyből mégis csak illenék levonni a szükséges tanulságokat. Csongrádban például 3"8 a lélekszám, 4"1 Szabolcsban és Ungban; Szatmár, Ugocsa és Bereg vármegyében pedig 3'6 személy jut egy szobára. Végig mehetünk ezen a kimutatáson és mindenütt azt látjuk, hogy elképesztő, szégyenteljes, nyomorúságos, egészség- és erkölcsromboló az a lakásügyi helyzet, amely fennáll, mert Magyarországnak 8,734.206 lelket számláló lakossága 3,079.135 lakásban lakik és 2'8-et tesz tehát ki a szobánkénti laksűrűség. Hogy ebből családrombolás, egészség- és erkölcsrombolás tekintetében mi következik, azt — úgyhiszem — nem szükséges itt önök előtt közelebbről fejtegetnem. Ha közelebbről megnézzük adóügyi kimutatásainkat, látjuk belőle a magyar adózásnak kirívóan és elképesztően igazságtalan és (antiszociális mivoltát, amikor a különböző társadalmi rétegek adóterheit állítja egymás mellé. Kicsit későn jön az előadónak lais a bejelentése, hogy jó lett volna* 'ha itt számszerűleg is pontosabb egymásmelléállítását kapjuk a tényeknek, mert engem például végtelenül érdekelt volna az, hogy amikor itt két társadalmi réteg nagyjában ugyanazt az adót viseli, nevezetesen az 'alkalmazottaknak szűk és vékony csoportja hatféle adó címén kereken 54 millió pengőt izzad ki,, akkor a földibrtokosoknaik egy sokkal tágabb és nyilván sokkal szélesebb rétege szintén nem többet, mint 58 millió pengőt fizet. Itt ivam azután az úgynevezett közteherviselésnek, az aránytalan és igazságtalan adóztatásnak két olyan szembeszökő és kirívó esete, amelyet le kell szögeznem erről ai helyről is. Követelem azt, hogy mondják meg végre, hányan tartoznak az egyik és hányan a másik csoportba? Haniy ezer, vagy hány tízezer alkalmazott van ebben az országban, amely országnak ipara pusztul* kereskedelme hanyatlik, a gazdasági élet a földön fekszik, amelynek dolgozóiból mégis kipréselnek annyi adót, mint az országnak^ ennek a par excellence agrárországnak egész: mezőgazdasági táborából. Ezt «a tényt, amelyet ilyen kirívó és szembeszökő^ módon tár elénk ez az adóstatisztika, szeretném egy ötletnek, egy indítványnak felvetésére felhasználni, nevezetesen arra, hogy a hatféle adóval sújtott, alkalmazotti ré-
