Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-128

390 Az országgyűlés képviselőházának 128. ülése 19S2 november 17-én, csütörtökön. Elnök: A beadott jelentéseket a Ház kinyomatja, szétosztattja, azok napirendre tűzése iránt később fogok a t. Háznak előterjesztést tenni. Elnök: Szólásra következik? Brandt Vilmos jegyző: Dinnyés Lajos! Dinnyés Lajos: T. Ház! Végtelen megdöbbenéssel hallottam az előadó úr jelentését és legyen szabad remélnem, hogy ezt a jelentést az előadó úr meggyőződése ellenére, a pártfegyelemnek engedve, terjesztette elő. Legyen szabad hasonlókép azt is remélnem, hogy ez a jelentés nyomdatechnikai vagy adminisztrációs hibából került ebben a formában ide a Képviselőház elé, mert egyáltalán nem tartom ezt a jelentést összeegyeztethetőnek sem a miniszterelnök úr bemutatkozásával, sem a nemzeti munkatervben lefektetett irányelvekkel. Miről van ismételten szó? Ismételten arról van szó, hogy ezt az egyezménytervezetet azzal utasítja vissza a miniszterelnök úr, illetőleg, ahogyan itt a jelentésben mondja, a további intézkedéseket azért kéri mellőzni, hogy itt a szénbányáknak végeredményben ismételten nagy nemzeti ajándékot, mégpedig a legértékesebből, a magyar nemzeti munkából, adjunk. Állandóan kísért bennünket a szénkartel kérdése, állandóan csatározunk. állandóan küzdünk itt pártkülönbség nélkül a magyarországi fekete gyémántkirályok uralma ellen, akik nemcsak munkásaikat fizetik Európában aránylagoisan a legrosszabbiul, hanem azonfelül termeivényeiket, a szenet is olyan horribilis, fantasztikus drága áron bocsátják a fogyasztóközönség rendelkezésére, amelyet semmiképpen sem tud elviselni sem a kisipar, sem a kiskereskedelem, sem a magyar mezőgazdaság. Ezenkívül szociális szempontok is indikálják, hogy igenis, ezzel az egyezménytervezettel foglalkozzon a Képviselőház és a nemzetközi munkaügyi egyetemes értekezletnek ezt az egyezménytervezetét törvénybe iktassa. Miről van szó? Arról van szó, hogy a szénbányászoknak, a legnehezebb munkát végző munkásoknak helyzetét valahogyan elviselhetőbbé és emberibbé tegyük. Aki nem látta a bányászok életét, annak halvány fogalma sincs arról, hogy mi a szénbányászat. Nem hiszem, hogy akadna a Képviselőháznak egyetlen tagja is, aki ha látta a szénbányászok életét, igenis ne szívvel és lélekkel arra az álláspontra helyezkednék, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Akadnak! — Kabók Lajos: Ebben a Képviselőházban akadnak!) hogy ezeknek a bányászoknak legalább is negyedórával több szabad levegő adassék az Isten r szabad ege alatt, annak a munkásnak, aki egész életét lent tölti, aki az állandó sötétségben állandóan veszélynek van kitéve. Éppen a pénzügyminiszter úrnak mondom, legyen szabad ismételten hangsúlyoznom, remélnem azt, hogy a mostani pénzügyminiszter úrnak más a véleménye ezen a téren. A múlt kormány pénzügyminisztere azzal indokolja és kéri ennek a javaslatnak visszautasítását, hogy a mi viszonyaink között a termelés költségei tetemesen meg fognak nőni, ha mi ezt az egyezményt törvénybe iktatjuk. T. Képviselőház! Statisztikusok — nem politikusok, hanem tudósok — állapították meg, hogy az aránytalan termelési költségeket Magyarországon nem a munkabérek nagysága okozza, hanem azok a kifizetett igazgatói tantiémek és jutalékok, amelyeket köztudomásúan különböző előkelő pozícióban levő egyének meglehetős nagy tételekbon és summában húznak évenként a magyar szénbányáktól. Ma állandóan panaszkodnak ezek a szénbányák arról, hogy ilyen és olyan nehéz helyzetben vannak, ezzel szemben viszont azt látjuk, hogy az államhatalom mindenkor a legteljesebb mértékben segítségükre van, sőt az adózás tekintetlében is olyan labirintusokba mennek, amelyekben nagyon ügyesen ki tudnak bújni az adózás alól is a mezőgazdaság és a kisexisztenciák rovására. A szénbányák állandóan panaszkodnak és azt hozzák fel, hogy nagy & külföldi verseny. Felhozzák a mai devizanehézségeket s mindamellett a mai európai helyzetben ezt az úgynevezett veszélyes külföldi konkurrenciát is teljes mértékben sikerült nekik áttörni. Éppen azok a magyar szénbányák panaszkodnak, amelyek intenciójának megfelelően kéri a pénzügyminiszter úr a nemzetközi egyezmény visszautasítását, s amelyek elvesztették legnagyobb konkurrensüket. Köztudomású dolog az is, hogy a kényszerkartelt, — ahogy ők nevezték — amelyet életbeléptettek, nem a kereskedelemügyi miniszter úr közbelépése borította fel, merem állítani, hanem az Isten kegyelméből hosszúra nyúlt meleg nyári idő. A termelési költségek emelkedéséről beszélni nem lehet akkor, amikor csupán arról van szó. hogy a legnehezebb munkát végző bányásznak naponta több levegőt és fényt adjanak. Nem igen láttuk azt, hogy az a bányász, aki ott a bánya mélyében száz és kétszáz méterre lent, dolgozik, pár filléres munkabéréből magának palotát vagy házat tudna venni. A termelési költség igenis azért nagy a magyar bányaiparnál, mert egyesek, köztudomás szerint, nagy tantiémeket, nagy jövedelmeket tesznek zsebre. Tessék a tatai szénbányára gondolni, amelynek kríziséről állandóan beszélnek és a végén a lapokban napvilágot lát az a hír, hogy a bányatulajdonost is a bányavállalat szanálta. Mondják, hogy a termelési költségek azért is emelkednek, mert állítólag a bányák különböző szociális intézményeket létesítenek. Állandóan azzal szoktak előjönni, — sokat járok bányavidékeken — hogy a bányavállalatok szociális intézményeket, kórházakat létesítenek. Hát ez a bányáknak egyenesen kötelessége, sőt kevés mindaz a szociális intézkedés, amit saját munkásaik egészségének érdekében, valamint a szenvedő magyar generáció érdekében kifejtenek. T. Képviselőház! A munkásosztálynak egyik legbecsületesebb osztálya éppen a bányászosztály. Ök megtanulták az Istent félni, ők megtanultak jó életet élni abban az állandó rettegésben és félelemben, amely eltölti őket minden percben munkahelyükön. A miniszterelnök úr a nemzeti munkaterv kapcsán nagyon helyesen aposztrofálta a magyar munkásokat testvéreiként, de a jelentés visszautasítása nem erre a testvéri szeretetre, nem erre a szociális gondoskodásra mutat, amikor az előadó úr e javaslat mellőzését kéri. Szociális okokból igenis végét kell vetni most már ezeknek a karteleknek és elsősorban a szénkartel további garázdálkodásának. Nem szabad tűrniök a magyar dolgozóknak azt, hogy ez a kartel itt állam legyen az államban s olyan hatásokat fejtsen ki, még a törvényhatóságokon keresztül is, amelyeknek révén tisztán és kizárólag az ő telhetetlen zsebeit fogják megtölteni azoknak a magyar munkásoknak véres verejtékei árán, amely magyar munkások a magyar nemzetnek egyik fontos tényezőjét alkotják. T. Képviselőház! Csatlakozom Peyer Károly t. képviselőtársamnak javaslatához és én