Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. arra vonatkozhatik, hogy még egyszer és mindennap még egyszer felkerüljön a bányász a napvilágra, még egyszer lássa a napot, szívja még egyszer a föld színének levegőjét, lássa még egyszer családját, feleségét, gyermekeit, munkatársait, a világot, az életet, mert minden nap, amikor rászáll a felvonóra, hogy leszálljon a tárna mélyére, számára egy új életkockázatot jelent és sohase tudhatja, hogy a bánya mélyéből még egyszer felkerül-e a napvilágra. 1 Érre vonatkozik az a köszönési mód, hogy: «jó szerencsét». Ezt én csak ott értettem meg a bánya mélyében. Es nincs azoknak szíve a szív helyén, akik ezektől a munkásoktól megtagadják azt, hogy rendesen éljenek és egy órával kevesebb időt töltsenek ott lent a bánya mélyében, különösképpen akkor, amikor termelési szempontból ennek már jelentősége nincsen. Mert ahogyan Peyer Károly t. képviselőtársam kimutatta, és olvashatjuk polgári forrásból is, — mindenki tudja, köztudomású dolog, — hogy a technika fejlődésével rövi'debb munka mellett is állandóan emelkedik a termelés. Semmit nem adnánk tehát tulajdonképpen ezzel, hanem könnyítenénk a bányásznépesség sorsán, legfeljebb talán több bányászt kellene beállítani a munkába, ami csökkentené a munkanélküliséget. Ez volna valóban egy gesztus, ez volna a modern irányzatnak bizonyos fokú elismerése a kormányzat részéről, ami igazán nem menne veszedelem számba, szemben ezzel az előterjesztéssel, amelyről merem állítani, hogy szégyene lesz a törvényhozásnak, ha ezt elfogadja ebben a korszakban, hogy szemben áll egy 7 % órás munkaidővel akkor, amikor az egész világon — ismétlem — nem is munkásforrásból, vagy nemcsak munkásforrásból, hanem szociálpolitikai megfontolás szempontjából és kapitalista részről is a heti 35, illetőleg heti 40 órás munkaidő az a maximum, amelyet mint követelményt felállítanak és amelyet mint törekvést szolgálnak. A bányamunkások VÁ órás munkaideje, amelyet ez a nemzetközi egyezmény javasol, hol van a heti 35 órás munkaidőtől, amelyet az amerikai szakszervezetek, amelyek nem is szociális szakszervezetek, a régebben Gompers, jelenleg pedig Grill vezetése alatt álló nem szocialista szakszervezetek követeltek? Általában a szakszervezeti nemzetközi kongresszusok már két évvel ezelőtt a 40 órás munkahét mellett foglaltak állást. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal, amely ezt az egyezményt ide terjesztette, a jövő évi konferencián a legnagyobb valószínűség szerint elfogadja a heti 40 órás munkahétről szóló egyezménytervezetet. Mit fogunk mi, magyar képviselőház, akkor csinálni? Akkor is ráhelyezkedünk a kapitalizmus álláspontjára és akkor is annak érdekeit fogjuk szolgálni és megmaradunk a mai munkaidő mellett? A ma létező magyar ipartörvény, az 1884. évi XVII. te, amelyet 1921-ben csak megfejeltek, de ezeket a részeit érintetlenül hagyták, ma is 16 órás munkaidőt ír elő. A ma élő magyar ipartörvény alapján, ha a munkásságnak nem volna ereje és ellenállóképessége, ma is 16 órát dolgoztatnának a magyar kapitalisták a magyar munkásokkal. Az első ipari forradalom alatt a munkások, miután még nem volt szervezet, nem volt elmélet, nem volt gyakorlat, nem volt összesített erő, géptöréssel állottak ellen. Ma emelkedettebb ; korszakban élünk, a géptörés nem lehet mód, nem lehet módszer, ülése 1932 november 17-én, csütörtökön. 385 nem lehet eszköz, de felesleges és hiábavaló is volna, mert egy összetört gép helyett csinálnak másik tizet. Szociálpolitikával, szociológiai meggondolással kell a dolgoknak elébe menni, kell áthidalni és kiegyensúlyozni azt a borzalmas differenciát, amely a hosszú munkaidő és a termelés mai fokozott tempója között megvan. Nagyon ajánlom a mélyen t. Képviselőháznak, ne csináljunk ebből pártpolitikát. Nem esik sérelem sem a kormány, sem a többség presztízsén, ha ezt az egyezménytervezetet új megfontolás céljából visszautalja annak a bizottságnak. Tárgyaljuk meg mégegyszer egymás között a dolgot a bizottsági ülésen, fontoljuk meg újra és ne hozzunk ma olyan határozatot, amely szégyenszámba megy, amely mint stigma fog virítani a magyar állam homlokán akkor, amikor az egész világ halad előre a szociálpolitika terén. Ezek az okok azok, amelyek engem arra késztetnek, hogy ne a jelentést, hanem Peyer Károly képviselőtársam indítványát tegyem magamévá. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Herczegh Béla jegyző: Esztergályos János! Esztergályos János: T. Képviselőház! Teljes egészében osztom mindazt, amit előttem szólott Propper Sándor és Peyer Károly képviselőtársaim mondottak és a magam részéről hozzájárulok a Peyer képviselőtársam által előterjesztett indítványhoz. Felszólalásomnak tulajdonképpeni indító oka az igen t. előadó úr szájából hangzott el. Rövid előadói szereplésében többek között azt mondotta, hogy hiszen elvégre úgyis teljesen mindegy, hogy mi elfogadjuk-e, vagy tudomásul vesszük-e a tervezetet, mert mi ebben a kérdésben sem nem osztunk, sem nem szórzunk. En úgy érzem, hogy az előadó úr ezen mondatában benne van az a 14 esztendős ellenforradalmi szellem, amelynek keresztjét a magyar proletárság viseli ebben az országban. Az igen t. előadó úr lebecsüli — akarata ellenére talán — ezt a parlamentet és olyannak tünteti fel, mint amelynek nincsen joga ahhoz, hogy törvényeket alkosson, amelyek a magyar munkásosztály sorsán segíteni vannak hivatva. En az igen t. előadó úrnak ezt a felfogását nem osztom,^ csak megállapítom, hogy teljesen igazolja az én abbeli felfogásomat, amelyet kifejezésre is juttattam mindenki előtt annakidején, amidőn Gömbös miniszterelnök úr elmondotta az ő rádiószózatát és bemutatkozott itt a Képviselőházban. Akkor, amidőn azt kérdezték tőlem úton-útfélen, hogy mi az én véleményem a rádiószózat és a miniszterelnök úr által hangoztatottak alapján, azt mondottam, hogy egy emberrel van dolgunk, aki nem ismeri a társadalmi problémákat, aki a polgári társadalom problémáját uniformizált katonai szemüvegen keresztül nézi, és keserves csalódás fogja érni mindazokat, akik a rádiószózat és a parlamenti bemutatkozás után vérmes reményeket fognak táplálni magukban. Súlyos csalódás fogja őket érni, mert elfogadva azt, — amit én nem fogadok el, kijelentem, — hogy megvan a jósziándék, a jóakiarat, a jóindulat <a miniszterelnök úrban, hogy a magyar munkásosztály helyzetén segítsen, akkor sem fog segíthetni, mert a láthatatlan kezek lefogják őt is az első kísérletnél. Ezt 'mondottam én e pillanatig és mondom mindenkinek, s ime, igen t. Képviselőház, láthatatlan kéz már megjelent. Megjelent az első alkalomnál, amidőn a parlamentnek, a Kép-