Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-128

Az országgyűlés képviselőházának 128. sebb a munkaidő, azért nincs rá szükség!) A mi álláspontunk, vagyis, hogy ratifikáljuk-e az egyezményt, ebben a tekintetben a cikk szerint sem nem oszt, sem nem szoroz, (Zaj a szélsőbaloldalon.) az ő szempontjukból a mi állásfoglalásunk teljesen mellékes. (Farkas István: Az igaz, hogy sem nem osztunk, sem nem szorzunk! — Propper Sándor: Kár volt az előadói székből ilyen kijelentést tenni! — Farkas István: Dehogy kár, igazat mondott!) A 22. és 23. cikk még néhány apróbb intézkedést tesz az egyezmény módosítására és arranézve, hogy melyik a hivatalos szöveg. Mélyen t. Képviselőház! A társadalompolitikai bizottság tárgyalta ezt az egyezményt és javasolja, hogy az egyezmény tartalmát tudomásulvenni, a további intézkedések kimondását pedig mellőzni szíveskedjenek. Kérem a Képviselőházat, méltóztassék ebben az értelemben határozni. Elnök: Szólásra következik? Esztergályos János jegyző: Peyer Károly. Peyer Károly: T. Képviselőház! A miniszter úrnak ez a jelentése nem mai keletű, hanem még abból az időből származik, amikor a magyar szénbányászat talán valamivel nehezebb viszonyok között dolgozott mint ma. Azóta lényegesen megváltoztak és semmiesetre sem helytálló a jelentésnek az a megállapítása, hogy a mi szénbányáink nehéz viszonyok között termelnek. A mi szénbányáink ma egészen jó viszonyok között termelnek. (Dinien Ödön: De milyen jó viszonyok között!) Olyan fogyasztópiacuk van, ahol korlátlan monopóliumot élveznek. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Olyan fogyasztóik vannak, akik kénytelentésnek ez a megállapítása már maga sem helytálló. Ezért indokolt volna, hogy ez a jelenek minden árat megfizetni, úgyhogy a jelentés már a megváltozott gazdasági viszonyokra való tekintettel is adassék vissza a pénzügyminiszter úrnak, hogy a mai viszonyoknak megfelelő javaslatot terjesszen elő. De ettől függetlenül sem tudom megérteni — még ha a gazdasági viszonyok nem is változtak volna meg — a pénzügyminiszter úr előterjesztését, mert a mi különleges viszonyainknál fogva szinte sietni kellene ennek az egyezménynek ratifikálásával. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Módomban volt ennek az egyezménynek tárgyalása alkalmával Genfben a munkaügyi egyetemes értekezleten részt venni, nemcsak az 1931-es, hanem az 1930-as konferencián is. Az 1930-as konferencia ebben az ügyben nem tudott egyezményt elfogadni, mert a német és az angol álláspont között szinte áthidalhatatlan ellentét mutatkozott. Éppen ezért az értekezlet napirendre tért a kérdés fölött oly módon, hogy a plénumban nem kapta meg a javaslat a ratifikáláshoz szükséges kétharmad többséget. A következő évben sikerült ezeket az ellentéteket valamiképpen elintézni és ennek a két nagy széntermelő államnak érdekeit összeegyeztetni. Ennek a megállapodásnak, ennek a szinte paktumszerű megállapodásnak eredménye az az egyezménytervezet, amely idekerült a Képviselőház elé is. Ennek az egyezménytervezetnek lényege az, hogy a szénbányákban alkalmazott munkások munkaideje 7 és háromnegyed órában állapíttassék meg olymódon, hogy a munkaidő kezdete attól a pillanattól kezdve számíttatik, midőn a munkás a felvonókasba száll, ülése 1932 november.17-én, csütörtökön. 379 , és akkor végződik, amikor a felvonókast elI hagyja. Ezzel szemben nálunk a munkaidő tei kintetében semmiféle rendezés nincs f és az ! egyes bányáknál a munkaidő a bányából való | leszállástól, a másik helyen pedig a munkaheI lyen való váltástól számítódik. Az az állásfoglalás sem helytálló, amelyet a jelentés magában foglal és amely a munkaidő kérdését a termeléssel vonatkozásba hozj za. En abban a helyzetben vagyok, hogy egy sokkal nagyobb munkaidőcsökkenés eredményét tudom itt ma már hivatalos statisztikai adatokkal alátámasztani és kimutatni, hogy 1914-ben, amikor Magyarországon átlagban még 12 óra volt a munkaidő, tehát, amikor a bányák nagyrészében 12 órát dolgoztak, akkor egy vájárnak egy műszakra eső teljesítménye 21-6 métermázsa volt, átlagos teljesítménye i pedig 7-89 métermázsa, vagyis egy^ órára átszámítva, a teljesítmény a vájárnál 1*8 métermázsa, az átlagmunkásnál pedig 0'65 meI termázsa volt. Időközben a munkások a maguk eredéből — | és ezt nyomatékosan kell hangsúlyoznom, nem ; a kormány kezdeményezéséből, nem a kormány rendezéséből, hanem a maguk erejéből, a vállalatokkal történt egyezség alapján — a munkaidőt megváltoztatták és ma tényleg átlagban nagyjából úgy kell mondani, hogy 8 óra a munkaidő, legalább papiroson így 8 óra, ha az egyik | helyen 8 és fél beszállással és kiszállással is í számítva. Ha most megnézem, hogy a mostani ! 8 órai munkaidő mellett mennyi a teljesítmény, I akkor kitűnik, hogy 1932-ben a hivatalos sta| tisztikai adatok szerint az egy műszakra eso — tebát most nem 12 órára, hanem 8 órára eső — teljesítmény 21-3, szemben a 12 órai munkaidőnek 21-6-ével. Az átlagos teljesítmény pedig, amely 1914-ben 7-8 volt, ma a négyórai munkaidőcsökkenés ellenére is 7-4 métermázsa, amit ha átszámítok most órára s egy órára veszem a ! teljesítményt, akkor kitűnik, hogy míg 1914-ben j a vájárra esett teljesítmény óránként 1-8 métermázsa volt, ma 8 órai munkaidő mellett 2-7 mé! termázsa az egy vájárra eso teljesítmény. Ha pedig átszámítom ezt a teljesítményt az összmunkásokra, akkor kitűnik, hogy békeidőben 12 órai munkaidő mellett 0-65 volt az egy munkásra esett teljesítmény, amely 1932-ben 0-93-ra PTÏlPllïPfl fît ti Mit bizonyít ez? Ez azt bizonyítja, hogy a munkaidő rövidítése nem járt együtt a teljesítI meny csökkenésével, még a vájár-teljesítményI nél sem, s még ha a munkaidőt csak műszaki ban hasonlítom is össze, ott is alig eltérő a teljesítménycsökkenés; de ha a munkaórákat hasonlítom össze, akkor kitűnik, hogy az egy munkásra eső teljesítmény 1-8-ről 2-7-re emelkedett. Objektív kívánok ebben a kérdésben lenni és elismerem azt, hogy a teljesítmény emelke

: désében valamelyes szerepet játszik a műszaki berendezés tökéletesítése is. Nem akarom ezt egy pillanatig sem elhallgatni, mert a kérdést ismerem annyira szakszerűen, hogy nem kívánok ilyen egyoldalú elbírálásba belemenni és elismerem, hogy a gépberendezések tökéletesítésének, a sűrített levegővel való fúrás bevezetésének, a szállítóberendezések tökéletesítésének és egyebeknek van valamelyes szerepe ebben a kérdésben. De nemcsak ennek van szerepe, hanem annak is, hogy a munkás nyolc órát tényleg munkában tölt, tényleg nyolc órát dolgozik, viszont képtelenség és szakemberek előtt nem is kell külön indokolni: a föld alatt sokszor 30—35 fokos melegben, vagy még ennél nagyobb melegben is pőrére vetkőzve egyfoly-