Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

Az országgyűlés képviselőházának 127. a fogyasztókat újabb és újabb milliók erejéig, akkor a helyes és böles sorrend az volna, hogy először azoknak adjunk, akik egyáltalában nem termelnek, akiknek ez a passziv helyzete nem az ő hibájukból állott elő, de az életvitelü­ket teszi lehetetlenné; a sorrend az volna, hogy ha van pénz, azt elsősorban a munkanélküliek­nek és az állástalanoknak adják oda, hogy az állam és társadalom legbecsesebb kincsét, az emberi munkaerőt mentsék át ezen a vízözö­nön, hogy amikor megint lesz munka és szük­ség lesz munkaerőre, ez a munkaerő épségben rendelkezésre álljon. A nagybirtokosoknál a boletta, ez a támogatás csak a gazdagodás las­súbbodását, esetleg elmaradását, vagy egy kép­zelt haszon, vagy kereset elmaradását jelenti, de a munkanélkülieknél és állástalanoknál ez az elhagyatottság az életveszedelmet jelenti, mert ha nincs munka, ha nincs kereset és fize­tés, ha nincs más forrás, ahova nyúlhatnak és nincs támogatás, akkor családok, emberek és gyermekek, tehát a jövő generáció megy tönkre. Nincs tehát munkanélkülisegély, de munka lesz, és a miniszterelnök úr lágy fuvolahangon szólt a mélyen t. kapitalizmushoz és egy köz­ismert •magyar közmondásra hivatkozott, amely szerint, ha egy asztalhoz öten ülnek, a hatodik is ehet velük. Már Szeder képviselőtársam em­lítette, hogy a mélyen t. magyar kapitalizmus ezt a közmondást és ezt a miniszterelnöki fu­volahangot nem hajlandó respektálni, mert ér­tesülésem szerint az utóbbi hetekben a minisz terelnök úr felszólításának ellenére az alkalma zottak létszáma tovább esőkként. Történt egy­nehány ilyen ad hoc munkásfelvétel, például taz egyik mozivállalat alkalmazott hat rokkantat, azt hiszem, jegyszedői minőségben, napi — sage und ^schreibe — egy pengő honorárium ellené­ben és azért kapott a sajtóban olyan ingyen­reklámot, amelyet, ha meg kellett, volna fizet­nie, azt hiszem, sokkal töb'be került volna, sok­kal anélyebben kellett volna a kasszába bele­nyúlnia. Nagyobb munkásalkalmazásokról azonban nem halottunk. A valóság* az, hogy munkanélküliség vara. Konkrét eseteket tudok, midőn gyárváíllalatok munkásokat elbocsátot­tak a miniszterelnöki felszólítás óta ás annak ellenére. Nem akarom a miniszterelnök úr jóharátsá­gát és a kapitalizmussal szemben való nagy presztízsét lerombolni, talán nem is ez az oka, talán voltak más kényszerítő hatások is, én csak azt állapítom meg ebből, hogy ilyen naiv gesztusokkal gazdasági és szociális problémákat megoldani nem lehet (Ügy van! a szélsőbalolda­lon.) és nagyon-nagyon szerencsétlen az az. or­szág, amelynek feje azt hiszi, hogy ilyen naivi­tásokkal lehet segíteni 'a súlyos problémákon. Az eredmény tehát ebből a szempontból nulla, ellenben a tél nem vár. A sors kegyes volt ed­dig és november 15-én még gyenge, enyhe, me­leg őszi levegő volt az országban, 24 óra \alatt azonban ez megváltozott, itt a zúzmara, itt a tél. közeledik iaz az idő. midőn máir nem lehet a padokon aludni, nem lehet a barlangokba hú­zódni, mert odafagynak és nem lehet a szemét­dombról szezoncikkek hulladékait kiemelni, mert a zöldiségszezón ideié elmúlt. Jön tehát az az idő, amikor azokon, akik munka nélkül van­nak és akiknek semmiféle segélyforrásuk nincs, igenis, segíteni Jtell éspedig szerény felfogá­som szerint merőben más módszerekkel és más méretekben, mint ahogyan az az elmúlt télen történt. Ezzel szemben sehol semmi fix . pont nem észlelhető, és semmiféle olyan intézkedést KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XI. ülése 1932 november 16-án, szerdán. 349 nem látunk, amely a munkanélküliek és a nyo­morgók nagy tömegét megnyugtatná. T. Ház! A városi országgyűlési képvise­lők a nyáron pártállásra való tekintet nélkül a szélső baloldaltól a szélső jobboldalig, csak azon a jogcímen, hogy városi képviselők, ösz­szeültek és ezt a kérdést idejekorán megta­nácskozták. Ez a tanácskozás különböző kon­krét javaslatokat dolgozott ki, megállapította az alapvonalakat és ezek alapján megbízta a referenst, hogy dolgozza ki az előadói terveze­tet. Ez megtörtént, a tervezet megjelent nyom­tatásban, azt megkapták az illetékes 'miniszté­riumok, és a városi képviselők abban a jóleső érzésben, hogy jó munkát végeztek, idejekorán, még a nyáron, mikor még magasan sütött a nap, várták az intézkedéseket, hogy mi törté­nik vájjon a nyomor enyhítése céljából. Jó sokáig vártak, amikor egyszerre azután csak megjött a miniszteri, illetőleg nem is minisz­teri, hanem csak államtitkári válasz. A mi­niszter megbízásából, a miniszter helyett ugyanis a pénzügyminiszteri államtitkár, aki­nek válasza szintén nyomtatásban, ugyanolyan formában érkezett meg, mint amilyen a városi képviselők memoranduma volt, tehát egészen stílszerűen, amely államtitkári válasznak végső passzusa a következőket mondja (ol­vassa): «Ami az inség enyhítését illeti, annak teendői a városokra várnak, és e feladatok azok önkormányzati hatáskörében lesznek el­látandók. A kormány mindenesetre gondos­kodni kíván arról, hogy az erre a célra szük­séges anyagi eszközök a városok rndelkezé­sére álljanak. Az inségenyhítés költségei azonban az államkincstár terhére nem vállal­hatók át. A kormány ki fogja jelölni azokat a bevételi forrásokat, amelyek a szóbanforgó célra igénybevehetők lesznek. Ez irányban a közeljövőben rendelet fog kiadatni, amely minden tekintetben útmutatást fog nyújtani arra, hogy az inség enyhítésével járó felada­tok megoldásánál az önkormányzati testüle­tek miként járjanak el és a költségek fedeze­tét miként biztosítsák.» Ennyi történt, ennyi volt az eredménye a városi képviselők munkájának, ez a pénz­ügyminiszteri államtitkári kijelentés volt az eredménye, amelynek következménye tudomá­som szerint idáig annyi, hogy az új stílus helyett valóban megkaptuk az új pótlékolá­sát a városi adóknak, ezeket kivetették, és ezekkel tovább nyomorgatják az adózókat a pestkörnyéki városokban és falvakban. Az ál­lamtitkári válaszban mindig csak városokról van szó, noha Pestet meglehetős nagy számú falvak veszik körül, amelyek nem városok ugyan pragmatikusan, de városi jellegűek, és amelyeket — mert közel vannak Pesthez — ugyanaz a nyomorúság, ugyanazok a szociá­lis bajok gyötrik. Az államtitkár csak váro­sokról beszél, de én ezeket a községeket is bele­vonom. Mondom, annyi történt, hogy ez az adórendelkezés kijött, de tudomásom szerint sem a városok, sem a községek részéről ezek­ben a nekik, átutalt kérdésekben olyan döntő lépések és elhatározások nem történtek, ame­lyek arra adnának reményt, hogy a nyakun­kon levő télen^ át a nyomorúságot majd eny­híteni tudják és lehetővé teszik a nyomorgók­nak, hogy életüket valahogyan ezen a télen keresztül tengethessék. T. Ház! En már tavalyról tudom, — Pest környékén igen sok várossal és községgel volt nexusom és érintkezésem a nyomorenyhítés 50

Next

/
Thumbnails
Contents