Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-127
Az országgyűlés képviselőházának 127. Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Esztergályos János: T. Képviselőház! A belügyminiszter úrnak ezt a válaszát sem én, sem az érdekelt hadikölcsönjegyzők tudomásul nem veszik, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Azoknak nevében ne tessék beszélni! — Propper Sándor: Kérdezzük meg őket! — Zaj. *- Elnök csenget.) Annyi joggal, amennyi joggal ön elutasít engem ezzel a kérdéssel, (Pakots József: Sokkal kevesebb joggal, mert az államnak megvan a kötelezettsége! — Szűcs István: De a felelőssége is!) beszélek az ő nevükben. A miniszter úr válaszát tehát nem veszem tudomásul és meg vagyok győződve, hogy a hadikölcsönjegyzők módját fogják ejteni annak, hogy a kormányt és 'í miniszter urat rákényszerítsék, hogy jogos igényeiket kielégítse, (vitéz KeresztesFischer Ferenc belügyminiszter: Nana!) Mindenesetre gondoskodni fogunk idebenn, hogy ezt a kérdést ilyen cinikus rövidséggel elintézni a jövőben ne lehessen. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e a belügyminiszter úr válaszát tudomásul venni, igen vagy nem? (Igen! — Propper Sándor: Inkább nem!) A Ház a választ tudomásul vette. Következik Kéthly Anna képviselőtársunk interpellációja a belügyminiszterhez. Kérem az interpelláció szövegének felolvasását. Herczegh Béla jegyző (olvassa); «Interpelláció a belügyminiszter úrhoz. 1. Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak azokról a felháborító eseményekről, amelyek a főváros területén végrehajtott úgynevezett «erkölcsrazziák» folyamán egyes rendőrszemélyzeti tagok törvénytelen eljárása következtében történtek? 2. Hajlandó-e a belügyminiszter úr a törvénysértőket az eddigi enyhe fegyelmi büntetések helyett példaadóan szigorú módon, a rendőrség kötelékéből való elbocsátással megbüntetni 1 ?» Elnök: Interpelláló képviselőtársunkat illeti a szó. Kéthly Anna: T. Képviselőház! A belügyminiszter úrnak bizonyára tudomása van arról, hogy Budapest VIII. kerületének lakói már régen összegyűjtött kérvények révén is, megbízottaik, képviselőik révén is kérték, hogy utcáikon teremtsenek rendet és azokat a szerencsétlen nőket, akik a legszánandóbb kenyérkeresetet végzik, ezekről az utcákról telepítsék ki. Azok, akik evvel a kenyérkeresettel kalácsot tudnak maguknak szerezni, a társadalmi megbecsülésnek sokkal magasabb fokán állanak, semhogy a VIII. kerület utcáira volnának kényszerülve kimenni. Tehát esak ezekről a szerencsétlenekről van szó. A VIII. kerület lakóinak ezt a kérését azonban hosszú időn keresztül hiába hangoztattuk az illetékes fórumok előtt. Ehelyett állandóan úgynevezett erkölcsrazziákat tartanak ebben a kerületben, amelyeket én egészen nyugodtan erkölcstelen razziáknak nevezhetek, a végrehajtási módja miatt. Ezeket a szerencsétlen nőket állandóan üldözik és zaklatják, amiben az a legrettenetesebb, hogy az üldözés közben az erkölosrazziát végrehajtó közegek egészen könnyedén átlépik a határokat és nap-nap után jönnek fel hozzánk panaszra munkáslányok és jó polgári családból származó nők, akik gardedám nélkül merészkednek ki ezekre . &z utcákra,.----? ülése 1932 november 16-án, szerdán. 345 mert munkába nem szoktak gardedámmal menni — nap-nap után jönnek fel azzal a panasisizal, hogy a munkából hazajövet összefogdossák őket, beviszik az őrszobába vagy a kerületi kapitányságra, nem engedik meg nekik a közegek, hogy az úton magukat igazolhassák, csak a kapitányságon, ahol az igazoltatás csak éjfél felé, vagy reggel felé történik meg. Annak a lakásiára akinél nincs személyazonossági igazolvány, — mert akárkivel megtörténhetik, hogy teljes felszerelést különféle személyazonossági iratokból nem hord imagával — rendőrt vagy detektívet küldenek ki, aki a házmesternél vagy a ház lakóinál érdeklődik az illető után. Hogy ez milyen módon történik meg, erre nézve én itt a Képviselőház előtt csak egyetlenegy esetet hozok fel igazolásképpen. Nemrégiben egy tizennyolc esztendős fiatal magántisztviselőnőt kísértek be a Népszinházutcáról a VIII. kerületi kapitányságra, ahonnét éjfél felé elküldtek a házba, ahol lakik, egy detektívet, hogy felvilágosítást szerezzen. A detekiv azt mondotta a házmesternek erről a fiatal leányról, hogy egy szállodai razzián fogták el. En utána érdeklődtem a dolognak és kiderült, hogy azon a napon sem általános sem szállodai razzia abban a kerületben nem volt; ennek a hatósági közegnek tehát a privát mulatsága volt az, hogy azt a szerencsétlen kisleányt azon a meghurcoláson kívül, amely azzal történt, hogy bekísérték a kapitányságra, még a ház lakói előtt jjja pellengérre állítsa. Ezeket addig is, amíg igazoltatják, összezárva tartják azokkal a szerencsétlen nőkkel, akik — 'mint említettem — azt a legszánandóbb kenyérkeresetet folytatják. Mentsen fel engem a miniszter úr attól, hogy arra nézve példákat hozzak^ fel neki, hogy azután az ilyen össze: zárásnál azok, akik ezt a környezetet közelről sohasem látták, ott mit hallanak és tanulnak a rendőrség jóvoltából. Ezek a szerencsétlen leányok, fiatal nők, akik ilyen ártatlanul kerülnek ebbe a meghurcoltatásba, a legritkább esetben tesznek feljelentést, ami érthető is. Feljelentés legtöbbször csak akkor történik, ha az ilyenformán meghurcol tnak 'megfelelő összeköttetése van, hogy a maga igazát ezeknek az összeköttetéseknek felhasználása révén bizonyítani tudja, máskülönben nem akarja a -maga számára a rendőrségi újabb vizsgálaton keresztül jelentkező új meghurcoltatást vállalni, hiszen az esküt tett rendőr vallomása áll szemben a szegény, megfélemlített, meghurcolt nő vallomásával és ilyenkor, az ilyen ügyek elintézésénél, természetesen a dolgokat letagadó rendőr vallomása az irányadó. Ezért ezek ia szerencsétlen kisleányok inkább lenyelik ennek a meghurcoltatásnak emlékét, viselik azt a gyógyíthatatlan sebet, a meghurcoltatásnak azt az emlékét, amelynek lelki fájdalmáról és lelki eredményéről legjobban azok az orvosok tudnának beszélni, akikhez később azután elmennek a lelki panaszaikkal. En azonban most egy legutóbb történt esemény kapcsán mégis kénytelen vagyok erről a kérdésről itt a Képviselőház előtt is beszélni, mert ennek az esetnek körülményei olyan borzalmasak, hogy végre kellene, hogy ez az eset felrázza az illetékeseket, hogy ezen a területen rendet teremtsenek. Az eset rettenetességet fokozza körülmény, hogy itt gyermekekről, egy tizenhatéves fiúról és egy tizenkétéves leányról van szó,
