Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.
Ülésnapok - 1931-127
Az országgyűlés képviselőházának 127. úr válaszolt nekem, nem felelet ezekre a kérdésekre s ezért nem is vehetem tudomásul a belügyminiszter úr válaszát. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a belügyminiszter úrnak az összkormány nevében adott válaszát tudomásul venni, igen vagy nemi (Igen! Nem!) Akik a választ tudomásulveszik, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Többség! A Ház a választ tudomásulvette. Következik Esztergályos János képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Kérem az interpelláció felolvasását. Brandt Vilmos jegyző (olvassa): «Interpelláció a belügyminiszterhez a hadikölcsön ősjegyzők segélye tárgyában. Hajlandó-e a miniszter a rendkívül súlyos gazdasági helyzetre való tekintettel a hadikölcsön ősjegyzők segélyezésére az 1933/34. évi költségvetésbe megfelelő összeget felvenni, olyan összeget, amely a hozott áldozatoknak megfelelően tűrhető segélyhez juttatja a súlyos nyomorban lévő kis címletű hadikölcsönősjegyzőkefü Hajlandó-e a miniszter addig is, amíg az új költségvetésben erre megfelelő fedezetet állíthat be, a segélyek csökkentését megszüntetni és haladéktalanul visszaállítani az eddig folyósított segélyeket?» Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Esztergályos János: T. Képviselőház! A legutóbbi napokban sikerült évtizedes tespedő állásából a hadirokkant-kérdést kimozdítani. Ugyanúgy szeretném, ha sikerülne a hadirokkantak jogos követeléseivel egyenlő arányban álló hadikölcsön-problémát is kiemelni abból a mozdulatlanságból, amelyben a háború óta van. A hadikölcsönjegyzők között rengeteg azoknak a száma, akik annakidején odaadták utolsó filléreiket. Ha visszaemlékezünk, a háború folyamán nyolc esetben kongatták meg idehaza a falu jegyzői, a különböző felekezetek lelkészei és kint a harctéren a parancsnokok a vészharangot és azt mondották, veszélyben a haza, pénzt kell előteremteni, ki kell anyagiakban elégíteni a háborús követelményeket. Kint a harctéren patakokban folyt a vér, idehaza pedig a vészharangok kongására dűlt a pénz az államkasszába. Nyolc esetben kérte az állam az ország itthonmaradt lakosságát a legmesszebbmenő áldozatkészségre. (Propper Sándor: Odamentek az árvapénzek, a rokkantpénzek! Mind odaveszett!) Minden mobilizálva lett, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Rokkantpénzek? — Propper Sándor: Igen, a Rokkantegyletnek 20 millió koronája veszettel!) minden pénz, bárhol volt, közintézetekben vagy egyének birtokában, mind a harc folytatására lett feláldozva és abban az időben, ha kételkedő szó hangzott el a községekben, falvakban, városokban, vájjon van-e garancia arra, hogy az utolsó falatot is odaadó lakos, az ingatlanát pénzzé tévő birtokos, a tisztviselő összekuporgatott pár fillérjét, az apró kis cselédség odaadott filléreit vissza fogja kapni még egyszer és mivel garantálják ezt, akkor a falvak és városok lakosainak akkori vezetői azt mondották: el sem lehet képzelni, hogy az állam a neki adott kölcsönöket becsülettel vissza ne fizetné és minden rábeszélőképességüket összeszedték a hivatalos urak, csakhogy kiszedjék, elvegyék a néptől az utolsó fillért is és feláldozzák a háborús fúria áldozatául. Abban az időben állt fel itt a padok között ülése 19$% november 16-án, szerdán. 343 Tisza István gróf és többek közt a következőket mondotta {olvassa): «Aki állítani meri azt, hogy akadhat olyan kormány a jövőben, amelyik egy fillér kamattal is meg merné a hadikölcsön-jegyzőket károsítani, az közönséges hazaáruló. (Farkas István: Minden kormány hazaáruló volt eddig!) A hadikölcsön ügye a nemzeti becsület ügye és ami soha meg nem történhetik, hogy elveszítjük a háborút, ha mégis megtörténnék: az állam az utolsó lat földjéig garantálja még akkor is a hadikölcsönöket, és mi magunk levetjük az utolsó ruhadarabot, hogy azokat, akik bizalommal adták a magyar államnak garasaikat, károsodás ne érje. (Propper Sándor: Aztán Lillafüredet csináltak az utolsó garasokból! — Szűcs István: Ilyen Trianonra nem gondolhattak! — Farkas István: Odaadták tyúkkölcsönre!) Azóta sok esztendő múlt el és az országban eddig a 300.000-et meghaladja azoknak száma, akik a kormányhoz instanciáznak, a kormányhoz kérvényeket terjesztettek fel, hivatkoznak szörnyű nyomorúságukra, amelybe kerültek a hadikölcsönjegyzések révén, kérik a kormányt, hogy segítsen rajtuk. Mi szociáldemokraták ezekről a padokról százszor és százszor felszólaltunk már a hadikölcsönjegyzők érdekében és hosszú-hosszú beszédek után egy alkalommal kaptunk is évekkel ezelőtt egy miniszteri választ, amely a következőképpen hangzott (olvassa): «Ma is érvényben van az 1928 : XII. te, mely kimondja, hogy a törvényhozás a valorizáció kérdésében a trianoni békeszerződésen alapuló kötelezettségek megszűnése után fog határozni.» • Tovább megyek. 1926-ban, az 1926. évi választások alkalmával a túlsó oldalon, az egységespárt választási zászlajára az volt írva, hogy a hadikölcsönjegyzők jogos igényeit pedig most ez a Képviselőház el fogja intézni. A túlsó oldalon ülő urak, akik az 1926-os választásban egységespárti programmal résztvettek, valamennyien fogadalmat tettek választási programmbeszédeikben a hadikölcsönjegyzők javára, hogy egyik és pedig legfontosabb és legsürgősebb kötelezettségüknek tartják, hogy ezeknek a szerencsétleneknek jogos kívánságait és igényeit kielégítsék. Elmultak a választások és azóta a túlsó oldalról egyetlen egy hang sem hallatszik a fogadalmat tett egységespárti képviselők részéről, maga a kormány^ pedig szintén bölcsen hallgat ezekről a kérdésekről, mint dinnye a fűben. (Derültség a szélsőbuloldalon.) Miután megemlítettem ezt a miniszteri választ, kérdezem teljes .tisztelettel: miért éppen a hadikölesönjgyzőknél méltóztatnak larra a szigorú álláspontra helyezkedni, hogy ha majd annakidején megszűnnek a trianoni békeszerződés következtében fennálló kötelezettségeink, akkor fogjuk az őshadikölcsönjegyzők e jogos kívánságát kielégíteni? Kérdem az igen t. Képviselőházat: miért nem voltak ilyen szigoraúk, ilyen pedánsak, miért nem állottak ilyen határozott állásponton Lillafüredtől kezdve, a népjóléti cilindereken és zsaketteken keresztül, egészen az elnöki fogadóterem festményeiig, valamint az optánsok kérdésében? (Farkas István: Optánsgrófok!) Miért nem voltak ilyen merev állásponton, miért nem mondták azt, hogy Lillafüreden majd akkor építünk palotát, ha a trianoni kötelezettségek már nem állanak fenn. Miért nem voltak ilyen merev állásponton, amikor milliókat szórtak és pazaroltak el 49*
