Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

342 Az országgyűlés képviselőházának 127, kell jelentenem azt is, hogy ezen túlmenően felhatalmazást adtam az egyes municipiutmoknak, az egyes községeknek arra, hogy a saját erejük végső megfeszítésével ott, ahol sízükséges, rendelkezésre álljanak és iparkodjanak az ínséget közmunkákkal enyhíteni. Természetes dolog, hogy a kormány a legnagyobb súlyt helyezi arra, hogy mindezeken felül még a társadalmi gyűjtés, még pedig a forszírozott társadalmi gyűjtési útján beszerzendő összegek is rendelkezésre állíttassanak erre a célra. Meg vagyok róla győződve», hogy ezeknek az intézkedéseknek következtében az idén újra el fogjuk tudni kerülni azt, hogy mezőgazdasági lakosságunk nyomora egészen az éhségig fokozódhaissék. Ezeket voltam bátor bejelenteni a kérem válaszom tudomásulvételét. {Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván a viszon válasz jogával élni. Szeder Ferenc: T. Képviselőház! Magam is tökéletesen egyetértek azzal a felfogással, hogy mindezeket a problémákat, amelyek a nyomorúsággal kapcsolatban adódnak, ínségakcióval tökéletesen megoldani nem lehet s amikor mi ezeken a padsorokon Magyarország egész gazdasági életének újra való átszervezéséért harcolunk, éppen ez a gondolat sarkal bennünket, mert szégyenletes állapotnak tartjuk azt, hogy mikor itt az ősz a nyakunkon s jön a tél, akkor a képviselőházban minduntalan szóvá kell tennünk az ínségesek nyomorult helyzetét s segítséget és támogatást kell reklamálnunk számukra a kormány részéről. Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy egészen más társadalmi és gazdasági viszonyok, amelyek begyökereznek a legdemokratikusabb földreformba, oldják meg ezeket a problémákat, de ha ezt nem akarják, vagy félnek megcsinálni, akkor mégis a kormány kötelessége, — ismétlem — nogy mindent megtegyen a nép megmentése érdekében, mert ez az országnak a jövőben is eminens érdeke lesz. Tévedésben van a belügyminiszter úr, — és ezt a tévedését korrigálom én minden beszédemben — amikor azt mondja, nogy ma nincs olyan nagyfokú nyomorúság, mint tavaly. Nem akarok dicsekedni e kérdések ismeretével, de mégis kénytelen vagyok leszögezni, hogy a nyomorúság csak hatványozottabb, mint volt tavaly ilyenkor. Kukoricatermésünk jobb volt valamivel a tavalyinál, de más mezőgazdasági terményeink, sajnos, rosszul sikerültek, de ha még jól sikerültek volna is. azok a munkaerők, amelyek kiszorultak a mezőgazdasági munkákból, itt vannak családtagjaikkal együtt épúgy, mint tavaly s most már fokozottabban vannak kitéve a nyomorúságnak, mert hiszen egy év alatt csak fokozódott a nyomorúság, a leroiigyolódás és az emberek ma sokkal jobban ki. vannak téve a nyomornak, mint amennyire ki voltak téve a múlt esztendőkben. Egységespárti képviselőtársaimtól is hallom ugyanezeket a panaszokat, amikor bizalmasan beszélgetünk egymással, de amikor szenibenállnak velem, akkor más álláspontot foglalnak el ezekben a kérdésekben, mint elfoglalnak akkor, amikor együtt utazunk, vagy másutt találkozunk, mert ilyenkor ők is velünk együtt sírnak a viszonyok ilyen züllött voltán s akkor ők is határo zottan és nyíltan elmondják ugyanezeket, amiket itt én most a Ház plénuma elé terjesztek. T. Ház! Ha valóban akarnak valamit segíteni a nyomoron, akkor már régen meg kellett volna indítani a közmunkákat. Ma november 16-ika van, kezd fagyni s a kubikusok, vagy azok, akiket olyan munkálatoknál alkalmaznak, ülése 1932 november 16-án, szerdán. mint pl. útépítés, a csatornaépítés és egyéb ilyen természetű munkálatok, amelyek rövidé sen befagynak, nem tudják ezeket a munkákat folytatni, ha csak hóhányásra vagy ilyesmire nem gondolnak az illetékesek a tél folyamán, mert el sem tudom képzelni, hogy ezeket a munkálatokat, ha a téli idő bekövetkezik, folytatni tudják. Igen t. belügyminiszter úr, én tényleg tudok a kecskeméti útépítésről, mert hiszen Fabinyi kereskedelemügyi miniszter úr nyilatkozott a választókerületében és elmondta, hogy ott már alkalmaztak 40 kisteleki és vagy 30 dorozsmai munkást. Elmondta, hogy majd egy másik miniszter választókerületében is módját ejtik annak, hogy munkásokat alkalmazzanak. Ez azonban csip-csup, apróság a tengerben s éppen azért intézem a kérdést az összkormányhoz, tájékoztassa a Házat arról, hogy mi történt e kérdések körül eddig. Az, amit a belügyminiszter úr válasz gyanánt adott a Háznak, nem tájékoztatás. Ilyen általánosságokat mi már éppen eleget hallottunk a képviselőházban. Az általánosságba burkolt kijelentések azonban nem alkalmasak arra, hogy tisztán lássunk ezekben a kérdésekben. Nem kételkedem a belügyminiszter úr jószándékában

; hisz tudom, hogy a belügyminiszter úr utasította a községeket, hogy tegyenek meg mindent, amit csak meg lehet tenni saját hatáskörükben, erejük megfeszítésével is a nyomor enyhítése érdekében. A belügyminiszter úr is jól tudja azonban, hogy a köz ségi kasszák legnagyobb része üres és hogy elég tekintélyes azoknak a községi jegyzőknek a száma, akiket nem tudnak fizetni a községek és a belügyminiszter úrnak kell néha-néha segítségükre lenni, hogy a jegyzők is kapjanak valamit, A jegyzőknek egész tömege van, akik nem kapnak fizetést. Ha ilyenek az állapotok a községnél, akkor naivitás arról beszélni, hogy a városok erejüket is megfeszítve törekedjenek arra, hogy munkaalkalmakat teremtsenek. Én azért hoztam fel különösképpen a falusi munkások nyomorúságát, mert nagyon érdekes a kormánynak az az álláspontja, — amit, azt hiszem, politikai szempontból emelt ki — hogy csak a városokra nézve terjeszti ki az ínségakciónak azt a formáját, amelyet már közismertté tett. Például elmondottam Csongrádvagy Békésyármegye esetét. Előbb is említet tem, hogy Békésmegyében két város van, de ott vannak népes községek is, Békés, Endrőd, Orosháza vagy Gádoros és a többiek, vagy Csanádmegyében csak egy város van, Makó, a többiek pedig kezdve Battonyától le egészen Elekig, mind-mind nagyon népes községek, amelyek kétségbeejtő és nyomorúságos helyzetben vannak. Az ilyen községeknek is segítségére kellene lennünk, t. belügyminiszter úr, és ismétlem százszor és ezerszer, hogy a kormányzatnak nincsen fontosabb feladata ebben a nyomortengerben — és nem lehet lelkiismeretünket meg nyugtatni azzal, hogy más .társadaimii osztályok életszintje is leromlott — minthogy ezeknek a dolgozni akaró százezreknek a segítségére siessen. Elismerem, hogy más társadalmi rétegek életszintje is alább hagyott, de akkor, amikor az életlehetőségek minimuma is alig volt meg a mezőgazdasági munkások százezreinél, itt az életszint sülyedése a pusztulást jelenti. Éppen ezekből az elgondolásokból intéztem a belügyminiszter úrhoz ismételten azt a határozott interpellációmat, azt a határozott kérésemet, hogy feleljen ezekre a kérdésekre, amelyeket feltettem. De engedje meg a belügyminiszter úr: az, amit a belügyminiszter