Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-127

Az országgyűlés képviselőházának 127. fizetett iparilag képzett munkás — ismétlem — ebben az üzemben nincsen. Mi történt a legutóbbi napokban! A miniszterelnök úr rendeletére hivatkozva, az igazgató maga köré gyűjtötte az üzem munkásait és kihirdette, hogy a kormány kötelezte a vállalatot arra, hogy új munkásokat vegyen fel; a vállalat ennek a kötelezettségnek csak úgy tud eleget tenni, ha a jelenlegi munkabéreket leszállítja. Mindjárt közölte is a munkásokkal, hogy további 5%-kai leszállítja a munkabért. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan!) Ez a legrútabb visszaélés egy miniszterelnöki felhívással, de rút visszaélés azzal az adott nyomorúsággal is, amelyben ma a munkásság van. Az történt ugyanis, hogy a gyárvállalat felvett pontosan 9 munkást. Az újonnan felvett munkásokat még ezeknél a leszállított béreknél is lényegesen alacsonyabb bérekért vette fel és 30 fillértől 35 fillérig terjedő óránkinti béreket adott nekik. (Farkas István: A kapitalizmus mesterséges dédelgetése!) Ez a tény kétségtelenül azt bizonyítja, hogy igenis, a miniszterelnöki felhívást a munkáltatók a maguk anyagi javukra használják ki, mert ezt az alkalmat kedvezőnek találják arra, hogy egészen olcsó bérekért munkásokat vegyenek fel és hogy meglevő munkásaikat még alacsonyabb munkabérek mellett alkalmazzák, amikor pedig a munkabéreknek már sok helyen több ízben történt olyan alacsony nívóra való lecsökkentése, amely egyenesen veszélyezteti a'legprimitívebb emberi létfenntartást is. (Kertész Miklós: A létminimumot kellene törvénybe iktatni!) Ebben a gyárban az is r megtörtént, hogy a munkaidőt 50 óráról 45 órára szállították le, a munkabércsökkentés mellett tehát még ez a keresetveszteség is sújtotta a munkásokat. Azonkívül megállapították, hogy csak azoknak marad meg teljesen épen a tüzelőanyagjárandóságuk, akik 50 órát dolgoznak. Leszorították a munkaidőt, ezzel együtt a teljes tüzelőanyagjárandóságot is megszüntették tehát. Megállapították, hogy akik 45 órát dolgoznak, az eddigi 50 óra után járó havi 50 kilogramm szén és 25 kilogramm fa helyett, csak 30 kilogramm szenet és 15 kilogramm fát kapnak, akik pedig nem dolgoznak többet heti 20 óránál, azoknak nem jár semmiféle tüzelőanyag, sem szén, sem fa. Vagyis, akik önhibájukon kívül ilyen helyzetbe kényszerültek, családjukkal együtt az elkövetkező téli fagyos időben a legkétségbeejtőbb helyzetnek vannak kitéve. (Kertész Miklós: A kapitalizmus trükkjei!) Ez nem egyedülálló, külön jelenség. Elbocsátások — amit mondottam^—másfelé is folynak és ha egy kapitalista példát mutatott már arra, hogy hogyan kell egy miniszterelnöki felszólítást kijátszani és a maguk javára hasznosítani, teljes joggal lehet tartani attól, hogy a többi kapitalisták ezt a mintát maguk is követni fogják és hasonlóan élnek vissza az adott helyzettel. Erre a feltevésre teljesen feljogosít a GyOSz magatartása. A gyáriparosok hivatalos közlönyének legutolsó számában ugyanis megjelent a GyOSz állásfoglalása az 1932. évi XIX. tc.-kel szemben, amely a legkisebb munkabér megállapítására vonatkozó Nemzetközi Munkaügyi Hivatali egyezménytervezetnek ratifikálását jelenti. A GyOSz az ő hivatalos közlönyében állást foglal ellene, annak ellenére, hogy ez az egyezménytervezet és annak ratifikálása nem jelenti még a minimális munkabérek beveztését itt Magyarországon, mert ülése 1932 november 16-án, szerdán. 33? számtalan példa van arra, hogy ratifikáltak már nemzetközi egyezményeket, a kormány azonban egyáltalán nem gondoskodott arról, hogy a ratifikált egyezményben foglaltak szerint meg is tegye az intézkedéseket. Ebből arra lehet következtetni, hogy ha a parlament ratifikálja is a szóbanforgó egyezményt, még akkor sem bizonyos az, hogy a minimális munkabérek bevezetésére vonatkozó intézkedéseket megteszik. Mégis a GyOSz már jól előre nyilvánítja véleményét és kijelenti azt, hogy (Olvassa): «A munkabér nem a munkaadók szabad elhatározásától, hanem a gazdasági helyzet alakulásától, a munkapiac kereslet- és kínálatviszonyától és a munkateljesítmény értékétől függ. Az állam feladata — mondja tovább ez a cikk, — hogy hatalmi szerveivel a termelés rendjének zavartalan menetét biztosítsa, a munkabérek összegszerűségének kialakulását ellenben bízza az üzemekre és a munkásokra.» Az előbbi példa a munkáltatók magatartásáról azután egészen tisztán rávilágít arra: hogyan lehet rábízni az igen t. munkáltató urakra a munkabér kérdését, amikor miniszterelnöki felhívást kijátszanak, amikor azt a maguk javára használják fel, amikor a legkétségbeejtőbb nyomorral úgyszólván játékot űznek. Fennen hangoztatják az ipart sújtó terheket és akciókat indítanak az irányban, hogy a legelemibb szociális biztosításokat m valahogyan lerázzák magukról, fennen hangoztatják, és hircieaít, hogy az ipar ezeket a terheket nem bírja, akciókat indítanak ezek csökkentése és egyrészük felfüggesztése érdekében. De felhasználják a munkáltatók a miniszterelnöki felhívást arra is, hogy az általuk elviselhetetlennek miinősített adóterheiktől megszabaduljanak. Ki akarnak csikarni minden előnyt a maguk számára akkor, amidőn az alkalmazott munkásokat a legelviselhetetlenebb nyomorba döntik csúnya magatartásukkal. Azt hiszem, hogy a Képviselőház nem lehet tétlen akkor, amidőn ilyen fontos gazdasági jelenségek mutatkoznak. A munkanélküliek nyomorát ne méltóztassanak elintézve látná azzal, hogy a városi közületek, a megyei közületek ínségakciók rendezésével és különböző természetbeni adományok kiosztásával enyhíteni fogják a nyomort, mert ez csak a legparányibb mértékben járul hozzá, hogy a munkanélküli nagy tömegek nyomora enyhíttessék. Amikor tehát itt bemutattam egy konkrét esetet^ arra vonatkozólag, hogy mi a munkáltatók várható magatartása, akkor igenis a törvényhozásnak elsőrendű kötelessége, nogy gátat vessen ennek a mérhetetlen kizsákmányolásnak, (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) akadályozza ezt meg és alkosson olyan törvényeket, amelyeik teljesen kizárják és lehetetlenné teszik azt, hogy a nyomorúsággal igáját szánd lehessen, hogy a nyomorúságot a munkáltatók a maguk anyagi hasznára ilyen súlyos mértékben kihasználhassák. (Kertész Miklós: Testvéri szavak után testvéri cselekedeteket kérünk!) A 40 órás munkahét bevezetésére vonatkozó indítványunk indokolása során rá lehetne mutatni részletesen azokra az intézkedésekre, amelyeket a kormánynak és a törvényhozásnak meg kellene tennie a munkanélküliek nyomorának komoly enyhítése érdekében. Miután a 40 órás munkahét bevezetése maga is olyan intézkedés volna, amely a munkaalkalmak szaporodását jelentené, a képviselőház tartsa elsőrendű kötelességének, azt, hogy erről a nagy