Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-116

Az országgyűlés képviselőházának 116. elkerülni azt, hogy az ország elsöpörje innen önöket. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: T. Ház! Az imént Péntek Pál t. képviselő úr egyik parlamenti pártunkról sértő megjegyzést tett. Ezért őt rendreutasítom. Ezen sértő megjegyzés kapcsán Peyer, Mala­sits, Esztergályos és Kabók képviselő urak szintén inparlamentáris kifejezést használtak. Peyer. képviselő urat azonnal rendreutasítot­tam, a többi képviselő urat most a gyorsírói jegyzetek alapján rendreutasítom. (Kabók La­jos: Most már egalizálva van az egész. — De­rültség.) Képviselő úr, méltóztassék a tárgya­lás komolyságát megőrizni. Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Petrovácz Gyula! Petrovácz Gyula: T. Képviselőház! Az előttem felszólalt képviselő úr beszédének két megjegyzését nem hagyhatom rektifikáció nél­kül. Az egyik az, hogy ő a biatorbágyi robban­tási merénylettel kapcsolatosan azt az őrültet — akit ő is őrültnek nevezett — egyben a ke­resztény jelzővel illette. (Felkiáltások a szélső­baloldalon: Helyreigazította!) Ez az ember sem egy kereszténypárti szervezetnek, sem egy keresztény társadalmi szervezetnek nem volt tagja, ennek folytán ezzel az őrülttel, ezzel a gonosztevővel szemben a keresztény szó hasz­nálata mindenesetre illetéktelen és helytelen volt. A másik az a megjegyzés, hogy mi tapso­lunk a német szélsőjobboldal bombamerényle­teinek. (Malasits Géza: Tessék elolvasni az Uj Nemzedéket!) Semmiféle bombamerényletnek, semmiféle politikai terrornak, semmiféle poli­tikai gyilkosságnak, semmiféle politikai erő­szaknak semmi körülmények között nem tapso­lunk. A magunk részéről az erők szabad érvé­nyesülésének álláspontján állunk és a magunk részéről nem kívánunk igény bevenni soha, semmiféle terrorisztikus eszközt és abban a kérdésben, amit itt fejtegetni méltóztatott, mi azon az állásponton vagyunk, hogy azokkal szemben, akik a nemzet nyugalmát, az ország békéjét erőszakosan felforgatni iparkodnak, egy a független magyar bíróság tekintélyével alátámasztott ítélet formájában a statáriumot is megengedhetőnek tartjuk. (BuchingerManó: Egységespárti bíróság!) Az nem pártbíróság. Soha senki sem fogja elismerni és senki sem fogja mondani, hogy egy bíróság pártbíróság. Nagyon kérném a mélyen t. túloldalt, hogy ezt a kérdést ne méltóztassék kiélezni ebben az irányban. Van sok kérdés, amelyben egyet tu­dunk érteni. (Reisinger Ferenc: Mi élezzük ki, vagy önök, akik akasztatnak?) Abban a pilla­natban, amikor képviselőtársam azt mondja, hogy mi akasztatunk, olyan irányban van ki­élezve a kérdés, amely nem kívánatos. Ne­künk azokhoz éppoly kevés közünk van, mint önöknek. Akasztat a törvény és a független bíróság; azt nem lehet sem a jobboldal, sem a baloldal rovására írni. T. Képviselőház! Tegnap Pest vármegye törvényhatósági bizottsága gyűlésének kereté­ben felhangzott még egy statáriális kívánság, amelyhez én a magam részéről is csatlakozom. Ott tudniillik statáriumot követeltek a kartellek ellen. (Helyeslés a baloldalon-) En a magam részéről ehhez a kívánsághoz erőteljesen csat­lakozom, (Zaj.) mert nemcsak lőfegyverrel le­het'tönkretenni valakit, árpolitikával is lehet valakit tökéletesen tönkretenni. Mi azt látjuk, (Zaj.) hogy a közelmúltban a Képviselőház egy­hangú helyeslése mellett hoztunk egy kartell­törvényt, amely kartelltörvénynek szeretnők ülése 1932. augusztus 12-én, pénteken. 21 már a gyümölcseit itt látni. Ebben a karteli­törvényben a kormány mélyreható felhatalma­zást kapott abban a tekintetben, (Zaj.) hogy azokkal a kartellekkel szemben, amelyek a köz­szükségletek megdrágításával, amelyek a nem­zet életerejének csökkentésével olyan működést fejtenek ki, amely nem kívánatos, megvan a kormánynak a teljes pouvoirja, a teljes hatalma azok letörésére. Ezzel szemben azt látjuk, hogy & f kartelleket nemcsak hogy nem rendszabályoz­ták meg, de azok még jobban feléledtek, mint valaha, sőt azt látjuk, hogy az úgynevezett agrárolló még jobban az ipar felé tolódott el, azt látjuk, hogy míg például az állatárak ro­hamosan esnek, míg a nyersbőr ára rohamosan esik, addig ezzel szemben a bőrkartell ma is tartja az árakat. Látunk törekvéseket a fakar­tell behozatalára különösen műfa tekintetében, ami megdrágítaná az egész építkezést. Látjuk a szénkartell óriási előretörését, amelyről a Magyarság mai számában megjelent nagy cikk ad teljesen részletes tájékoztatót. Az alatt a pár perc alatt, amely rendelke­zésemre áll, nem tudok kitérni annak rész­leteire, de a magam részéről is, pártunk részé­ről is kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr figyelmét már előre felhívjuk a szénkartell működésének ár­drágító hatására és a magyar fogyasztóközön­ség nevében tiltakozunk minden néven neve­zendő olyan törekvés ellen, amely a megélhe­tést még a mainál is erőteljesebben meg akarja drágítani. A mi konzekvenciánk végtelenül egyszerű: nem vagyunk bent a kormányban, (Felkiáltások a> bal- és a szélsőbáloldalon: De támogatják!) fenntartjuk azonban a szabad kri­tika jogát (Rassay Károly: De a választások­kor kontingens-szerződésben voltak.) és ugyan­ennek a szabad kritikának álláspontján kifo­gást emelek a földmívelésügyi miniszter úr tej rendelete ellen, amely a tejkartellnek ad jo­gosulatlan hasznot anélkül, hogy az agrártár­sadalom helyzetét elősegítené. Amíg a tejet vidéken alig lehet eladni 15—16 fillérért, Pest­környékén is a tej^ ára legfeljebb 22 fillér, Budapesten a tej ára miniszteri rendeletből kifolyólag 34 fillér, sőt a paszterizált tej ára még magasabb. Megtiltja ez a rendelet azt, hogy a fogyasztó és a rendelő közvetlen kapcsolatot találjanak egymással, ami semmi más, mint a fogyasztók kiszolgáltatása a kartellek részére, mert ha a fogyasztó a termelőnek fizetné a magasabb árat, egy szót sem szólnék, ellenben a fogyasztó azért fizeti a magasabb tejárat, hogy a dif­ferenciát a kartell vágja zsebre. Ez ellen a fogyasztóközönség tömegei nevében tiltakozom. (Esztergályos János: Akkor miért támogatta a kormányt, amely eltűri ezt a kartellgazdál­kodást? — Zaj. — Halljuk! Halljuk! — Eszter­gályos János: Ez olyan schőberl-féle politika: éjjel ágy, nappal szék. — Derültség.) A kar­tellek megrendszabályozását, az árdrágító kar­tellek kiirtását várjuk a kormánytól (Szeder Ferenc: De azért támogatják!) és ebben a pil­lanatban azt kérem úgy a kereskedelemügyi, mint a földmívelésügyi miniszter uraktól, hogy ezeket a kartelleket a lehetőség szerint minél előbb megrendszabályozni méltóztassa­nak. (Rakovszky Tibor: Lehetőség szerint. — Friedrich István: őszre meg lesz!) A másik, amit szintén sürgősnek tartok: a fizikai inségmunkák mielőbbi megindítása. Mi azon az állásponton vagyunk, hogy nemcsak szociális segélyt kell juttatni a munkanélkü-

Next

/
Thumbnails
Contents