Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-123

214 Az országgyűlés képviselőházának 123. ülése 1932 november 8-án, kedden. gal elvárhatjuk tehát azt, hogy a Képviselőház tagjai arra a magaslatra emelkedjenek, hogy, midőn ilyen bajban szenvedő társadalmi réteg sorsáról jelennek meg sorok, mondatok a munkások egyetlen lapjában, a Népszavában, akkor a hatalom erre ne azzal felejen, hogy a mentelmi jogot felfüggeszti és a cikk szerzőjét bírói eljárás alá vonja, hanem emelkedjék a Ház arra a magaslatra, amely magaslatra egy órával ezelőtt fel tudott emelkedni és lássa be, hogy itt semmiféle olyan eljárásra nincs szükség, amely a mentelmi jog felfüggesztését és a továbbiakat jelenti. Ezt annál is inkább merem állítani, mert feltételezem, hogy a Képviselőház igen t. tagjai nincsenek egészen tisztában a cikk tartalmával, mert a jelentésben csak egyes részletek vannak kiragadva, úgyszólván csak egyes mondatok, amelyek nem tükrözik vissza hűen a cikk egész tartalmát és lényegét. Éppen ezért szükség van arra, hogy a Képviselőház megismerje, hogy azok a citátumok valójában helytelenül tárják ide a cikk egész tendenciáját és a cikk tartalmát. Az első részben például ezt kifogásolja a mentelmi bizottság. (Olvassa.) «Soha még igazabb nem volt a riasztó, süvöltő, vért korbácsoló forradalmi dalnak •& szava, mint most.» Itt azonban nem folytatja tovább a cikket, holott, ha tovább olvassuk a cikket, akkor a következő is kitűnik belőle. (Olvassa.) «Soha mélyebbről nem szakadt föl a szegénység kínja, soha az ember nem kívánta jobban a jobbat, a kenyeret és az emberségesebb, békésebb és nyugalmasabb életet, mint ezekben az időkben. Szédítő mélységbe zuhantunk és ezen a földön, ahol mindig is túlontúl sok volt a szegénység, most jóformán nincsen is más, mint éhség és nyomor. Csatatér nem lehet feldultabb, véresebb, ijesztőbb és reménytelenebb, mint a magyar gazdasági élet. Most már nemcsak a munkásokról van szó, nemcsak a mindig szegény emberek tömegéről, amely a konjunktúra napsütésében is az árnyékos oldalra kerül. ,Ma már jóformán mindenki martalékává lett az Ínségnek, a létbizonytalanságnak, a kétségbeesésnek.» T. Képviselőház! Ha így egészítem ki a cikk inkriminált részét, ebből egészen világosan kiderül, hogy a cikk feltárja azt a megmérhetetlen nagy nyomorúságot, amelyben százezrek és százezrek «inylődnek. Azért, mert a való igazságot a nagy nyilvánosság elé tárja, nem lehet büntetni s ezért nem lehet a mentelmi jogot felfüggeszteni. Bármennyire iparkodom a mentelmi bizottság jelentéséből kihámozni azt, hogy vájjon rászolgált-e a cikk írója arra, hogy a mentelmi jog felfüggesztése teljes joggal javasoltassák, ezt megtalálni nem tudom, mert ismét az inkrimitált cikknek egy másik részéből csak ennyit közöl (olvassa): «... nem lehet következmények nélkül elkergetni a terített asztaltól a dolgozó tömegeket.,.» Ez csak egy kiszakított rész s ha ez önmagában áll, még megtévesztheti az olvasót, aki ebből még talán azt olvashatja ki, hogy tényleg izgató tartalmú a cikk, holott, ha a következő részt is hozzávesszük, akkor ez másként hangzik. Utána kell olvasni ezt is (olvassa): «Valljuk és állítjuk, hogy a válságnak mindenütt, itt nálunk fokozottabb mértékben abban van az oka, hogy mesterségesen, nem egyszer erőszakosan is, leszorították a dolgozó nép igényeit. Nem adták meg neki, ami megillette, igazságtalanok és embertelenek voltak a javak elosztásában éppen úgy, mint a terhek felosztásában is.» Hát nem a legtisztább igazság nyilatkozik meg ebben a cikkben? Aki őszinte akar lenni és önmagának vallomást akar tenni, annak be kell vallania, hogy ez az első betűjétől az utolsó betűjéig a színtiszta igazságot tartalmazza. Ha ezért a cikkért mentelmi jogfelfüggesztés és büntető eljárás következik be, akkor bátran merem állítani, hogy a mai hatalom nem tesz egyebet, mint védelmébe veszi a tőkés kizsákmányoló osztályt, szemben az elnyomott, kizsákmányolt munkásosztállyal. Ha pedig ez nem így van, — ezt mondják az igen t. képviselő urak — akkor nekik arra az álláspontra kell helyezkedniük, amely álláspontra helyezkedtek ezelőtt egy órával, látniok kell azt, hogy itt igenis a nép nyomorúsága van a nagy nyilvánosság elé tárva és a nép nyomorúságát nem lehet másképpen megírni, mint. ahogyan az a való életben látható és tapasztalható. Különösen kifogásolom a jelentésnek azt a hiányosságát, hogy mellőzi a számszerű adatok közlését, mert a számszerű adatok közlése még borzalmasabban tárhatja mindenki elé azt a nyomort, amelyről éppen ez a cikk ír. Minthogy a mentelmi bizottság jelentésében ez nincs benne, az igen t. képviselő urak nem tudják belőle helyesen kihámozni az igazságot, és éppen ezért szükséges a cikknek ezt a részét is ide tárni, mert csak így lesz lehetséges az igazság álláspontjára helyezkedni. A mentelmi bizottság jelentéséből hiányzik a következő rész (olvassa): «Még virágában állott a Bethlen-rendszer, amikor elvégeztetett az 1930. évi népszámlálás. A statisztika, amely a munkanélkülieket vette számba, lélekharang kondulása volt mégis, pedig ez a statisztika nem is volt mindenben és igazán hű képe a tényleges helyzetnek, mert hiszen a mezőgazdasági munkanélküliséget nem méltatta a szükséges figyelemre. Mégis csak nem egynegyed millió munkanélküli éhsége és kétségbeesése kiáltott ki a számoszlopokból. Már akkor is» — tehát 1931-ben — «90.000 családos ember állott kenyér és munka nélkül a negyed millió között. Egyedül Budapesten és környékén kereken százezer volt a munkanélküliek száma; ezek közül 40.000 család. Az ország munkanélküliéinek hatalmas tömegében 24 ezren voltak olyanok, akik egy teljes év óta, 22 ezren olyanok, akik háromnegyed év óta és 70 ezren voltak olyanok, akik 4—6 hónap óta állanak minden munka nélkül. Csaknem 120.000 ember volt már 1930-ban is a munkanélküliek soraiban, akiknek a termelésből való kikapcsolódásuk idejét nem hetekkel, hanem hónapokkal lehetett csak mérni. Tisztviselő és alkalmazott csaknem 40.000 volt található a munkanélküliek soraiban. Ezrek és ezrek zuhantak alá a proletariátusba olyanok, akiknek diplomájuk vagy érettségijük van. De hol van már a tavalyi hót Hol vagyunk 1930-tól?» stb. így ír a cikk és azután megemlékezik arról, hogy midőn erről a mérhetetlen nyomorúságról akartak beszélni a munkanélküliek egy munkanélküli gyűlés keretében, Budapest főkapitánya egyszerűen betiltotta a munkanélküliek gyűlését. A továbbiakban a cikk azt az elkeseredést juttatja kifejezésre, amely elkeseredés teljes joggal tört ki azokból a munkanélküli tömegekből, amelyek felé nincs gondoskodás, amelynek nem adnak segélyt, nem teremtenek munkaalkalmat és ha panaszkodni mernek, ha a nyilvánosság elé akarják tárni elviselhetetlen sor-