Képviselőházi napló, 1931. XI. kötet • 1932. augusztus 12. - 1931. november 29.

Ülésnapok - 1931-122

Az országgyűlés képviselőházának 12 2. ülése 1932 október 28-án, pénteken. 187 nemzetnek nagy, jövőbe irányuló érdekeit veszélyeztetné. Ezzel szemben kénytelen vagyoü konstatálni, t ' Képviselőház, hogy a múlt rezsimben a kultúrfölény szolgálatában sok hiányosság mutatkozott. Mennyiszer hoztuk elö, hogy a tanszabadság egyik korolláriumának a tanulási szabadság olyan értékelésének keli lennie (Vázsonyi János: Ugy van!), amely nem tűri a válogatást, nem túri a jó tanulók egyetemi tanulásának kiválogatásában azt a retrogád szellemet és reakciós gondolkozást, hogy származás szerint és nem tehetség szerint válogattak azok között, akiket oda beengedtek. Engedje meg a mélyen t. kultuszminiszter úr, hogy idézzem beszédének és bejelentésének azt a végkövetkeztetését, amely szerint mindig azt hangoztatja, hogy semmi más szempont nem vezeti, mint a tehetség érvényesülése. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: És a nemzeti érdek!) Ez egy, (Mozgás ellentmondások jobbfelől.) mert hiszen aki tehetséges, az a tehetségét kétségkívül a magyar nemzet javára fogja fordítani. (Felkiáltások jobbfelől és a középen: Nem "mindig! Nem bizonyos! Ellenkezőleg is történik!) Nagyon kérem a mélyen tisztelt miniszter urat és a tisztelt Képviselőházat, engedjék meg nekem azt a megnyugvást, hogy ón a nemzeti szempont általános szolgálatát egy velünk született tulajdonságnak tekintsem {Mozgás jobbfelől.) és kizártnak tartsam azt, hogy az, aki csak egy szemernyit is át van hatva attól, hogy ennek a magyar nemzetnek jövendőjét vissza kell szerezni, egy pillanatig is eltévelyedhet annyira, hogy tehetségét a magyar nemzettel szembeállítsa. De ha már itt tartunk, kénytelen vagyok a miniszter úrral szemben azt megjegyezni, hogy vájjon akkor, ha az egyetemre nem vesznek fel valakit, aki tehetséges, fogja-e kívánni, hogy annak nemzetellenes magatartása bizony íttassék, vagy megelégszik-e egyszerűen a «sic volo, sic jubeo»-val, amelyet az egyetemi tanács a felvételeknél a kiválogatás rendszeréiben iadokolás nélkül mutat. Egy valóságos jus placeti fejlődött ki, aki nekik tetszik, azt felveszik, jeles osztályzattal nem veszik fel és elégséges osztályzatokkal felveszik. Engedelmet kérek, t. Képviselőház, én ennyire a tehetségek rovására nem •adnék hatalmat az egyetem autonómiájának, amely különben is Mária Terézia-korabeli mondvacsinált autonómia. Egy felelőis magyar miniszternek, a magyar kultúra őrének az alkotmányos érában kell annyi hatalmának lennie minden ilyen régi, láncokkal és érdemrendekkel és nem tudom mikkel fel cifrázott renddel szemben, hogy felelőssége tudatában parancsolni tudjon: ki mehessen be az egyetem épületébe tanulni és kit lehessen onnan kirekeszteni. Az a nemzeti szempont, amelyre méltóztatott hivatkozni a mélyen t. miniszter úrnak, azt követeli, hogy az egyetemi tanács, vagy az egyetemi professzor, vagy a dékán, vagy a rektor, vagy a felvétellel meghízott külön egyetemi tanár indokoljon: nézzük meg előéletét annak, aki nyolc esztendeig talán éhezve és fázva végezte tanulmányait, de jeles osztályzatot kapott; ha az ilyent egyszerre ki akarják rekeszteni, akkor legyen kötelező annak megmondása, hogy ezzel a fiatalemberrel szemben ilyen és ilyen nemzetellenes alapon indokolt kifogás van. Most nagyon divatos az olasz kormányelnökre való hivatkozás. A mélyen t. miniszter úr ós a t. Háznak minden tagja bizonyára ismeri Mussolini miniszterelnöknek évek óta következetesen minden esztendőben elmondott azt a nyilatkozatát: aki tehetséget pedig valahonnan elkergetnek az egyetemek kapujából, az jöjjön Ide és bebocsáttatást nyer, hogy érvényesíthesse a maga képességeit. (Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter: így van nálunk is! — Vázsonyi János: Csak devizát nem kap!) Egy másik kérdés, amely ugyancsak nagyon szoniorúságos helyzetképe gazdasági életünknek, a következő: A Mussolini-nyujtotta tandíjmentesség; adásánál az innen kirekesztett magyar ifjaknál nem is nézték azt, hogy ki a jeles diák. Mert hiszen az az osztályzat néni mindig fedi a tehetséget! (Ügy van!) Ezt azonban nem ráhibázással kell elintézni. Ismerni kell a körülményeket és tudni kell azt, hogy kiben mi rejtőzik a nemzeti érzületből és tehetségből. Ezeket azért mondom el, mert a miniszter úrnak a művészet fejlesztése és a művészet nemzeti céljainak felkarolása érdekében mondott — nem győzöm eléggé hangsúlyozni — igen kitűnő felszólalása a tudomány berkeiben nagyon furcsa visszhangot mutat. Ez a j nagyszerű kijelentéssorozat, ez a programm i a nemzet fejlődésének, jövendő nagy céljaiI nak elérésére egy nemzeti, egységes, nagyj szerű művészet kifejlesztését tűzte ki célul. En azt hiszem, hogy a mélyen t. miniszter úr ezzel egyenrangúnak tartja a tudományos kij képzésnek ugyanilyen nemzeti szellem szerint i és ugyanígy a tehetségek szerint igazodó kiépítését. Én ugyanis a művészetnek és a tudománynak^ egyedülálló s azt a jelzőt merném használni magyar nemzeti szempontból: felséges erejét e szerint építeném ki ezekben a mai időkben is, amikor minden második politikus azt mondja, hogy gazdasági kérdésekkel kell foglalkozni, mert az a nagyszerű és az a fontos. En azt vallom, t. Képviselőház, hogy ebben a lerongyolódott gazdasági világban, amikor nemcsak nálunk vannak bajok és pauperitás és nemcsak nekünk vannak ilyen gazdasági gondjaink, hanem az egész világnak is, ez a gazdasági krízis nem Magyarországon oldódik meg; ezt át kell szenvednie és át kell élnie Európának és Amerikának. FelI tétlenül meg kell tennünk beieie azoKat^ az | intézkedéseket, amelyek lefaragják a nehézséI geket és legalább az olyan zárszámadási jelenségeket, amelyeket itt látunk, ki kell kü! szöbölni. De én még azt is mondom: egy nemzet jövője abban áll, hogy azokat a kultúrértékeket, amelyek itt rejtőzködnek, amelyek a magyar nemzetnek kincsesházát képezik, azokat megőrizni és továbbfejleszteni mindnyájunknak szent kötelességünk. Ha most e miniszteri nyilatkozat nyomán azt kell észlelnem, hogy tegnap délelőtt az anatómiai intézetben tanulás helyett verekedés volt, hogy itt fiatalemberek egymásnak rontanak, akiknek össze kellene fogniok arra, hogy békés és testvéries együttlétben szolgálják a nemzet szent ügyét, akkor ez nagyon szomorú visszhang. (Peyer Károly: Akkor minek üdvözölte ezt Hevesi? Akkor mit ér Hevesi hódolatteljes üdvözlete? — Bródy Ernő: Azzal a levéllel mi nem értünk egyet! — Peyer Károly: Akkor csukják ki! — Friedrich István: Tartsunk össze. — Derültség. — Egy hang a szélsőbaloldalon: Talán a talpnyalásbanf — Bródy Ernő: Talpnyalásban én nem tartok össze!) Nem szeretnék lesiklani erről a témáról és ha mindenben egyet is értek Bródy Ernő t. barátommal, akivel együtt nem ismerjük a hajlongást és hízelkedést (Zsindely Ferenc;