Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-105

Az országgyűlés képviselőházának 105. való tekintet nélkül legyen ez egységes felfogása és egységes megnyilatkozása a törvényhozásnak, mindenkor, minden körülmények között és akkor az összeférhetlenségi kérdések nem válnak politikai eszközökké, hanem a törvényhozásnak legfontosabb és legszentebb házi ügye marad. Azt hiszem, hogy ez a törvényjavaslat az új bírósági eljárással együtt alkalmas lesz arra, hogy ennek a célnak megfelelhessen s ezért kérem annak elfogadását. (Hosszantartó éljenzés és taps a jobboldalon és a középen ) Elnök: Szólásra következik? Frey Vilmos jegyző: Rassay Károly! Rassay Károly: T. Képviselőház! Én azt hiszem, r hogy elsősorban kötelességem megmagyarázni azt az ellenmondást, amely a bizottsági és a plenáris ülésen történő magatartásom között van. Amikor a bizottságban előterjesztették ezt a törvényjavaslatot, akkor én nyilt ellenzéssel és igen kellemetlen támogatással szemben, a javaslat mellett szólaltam fel és a javaslatot általánosságban elfogadtam. (Tomcsányi Vilmos Pál: Ügy van!) Nem azért, mintha én ettől a javaslattól törvényszerkesztési szempontból el lettem volna ragadtatva, mert állítom ma is, hogy az 1901. évi XXIV. törvénycikkel szemben törvényszerkesztési szempontból is igen nagy visszaesést jelent ez a törvényjavaslat. Az 1901 : XXIV. te. Szilágyi Dezső megfogalmazásában egyik gyöngye a magyar Corpus Jurisnak, amely törvény nemcsak magyar viszonylatban, hanem világviszonylatban is úttörő törvény volt, amely így ismeretes a világ jogi irodalmában és mint ilyen, értéket képvisel. Ismétlem nem voltam elragadtatva ettől a törvényszerkesztéstől, hiszen aki ránéz erre a törvényjavaslatra, akár az eredeti, akár mostani formájában, az érzi, hogy ez a törvényjavaslat zavaros, össze nem függő tárgyakat vesz a maga intézkedési és rendelkezési körébe

% A címe ennek a javaslatnak az országgyűlés tagjainak összeférne tlenségéről szól. Lényegében a címnek úgy kellett volna hangzania, hogy: «Törvényjavaslat az országgyűlés tagjainak összeférhetlenségéről és egyebekről», mert ebben a törvényjavaslatban rendelkezés van a passzív választójogra vonatkozólag, rendelkezés van a Ház fegyelmezési körébe tartozó intézkedésekre vonatkozólag, a közszolgálati alkalmazottak összeférhetlensegere és a köztisztességre vonatkozólag. Ismétlem tehát, hogy maga a javaslat eredeti formájában se volt egy törvényhozási remekmű, azonban mégis elfogadtam, mert abban a tényben, hogy a kormány ezt a javaslatot a Ház elé terjesztette, első alkalommal láttam azt, hogy a kormány megérti a közvélemény sürgető szavát és a törvényalkotásban ezt a nélkülözhetetlen momentumot: a közvélemény nyomását igyekszik érvényre juttatni. Hogy pedig ma mégis abban a helyzetben vagyok, hogy az előttünk fekvő bizottsági jelentésben foglalt törvényjavaslatot nem fogadhatom el, annak az a magyarázata, hogy ez a javaslat sem szellemben, sem tartalomban nem felel meg az eredeti törvényjavaslatnak, {Ügy van! Ügy van! a balés a szélsőbaloldalon.) mert olyan változások történtek rajta, amely változások ezt a törvényjavaslatot kivetkőztették eredeti formájából, eredeti intencióiból. Kérdem, mi tette szükségessé az 1901. évi XXIV. törvénycikknek, az összeférhetlenségről szóló törvénynek a revízióját? KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ X. * ülése 1932 június 16-án, csütörtökön. 47 Voltak olyanok, akik egyszerűen azt felelték erre, hogy a politikai agitáció és a demagógia.Ezt mindig mondták, valahányszor egy összeférhetlenségi törvényjavaslatot tárgyalt valamelyik parlament, a mélyebben néző előtt azonban világos, hogy szükségessé tették ezt bizonyos olyan jelenségek, amelyek már a közvéleményt izgatták és amelyeket fenntartani nem lehetett. Hiszen nem az első eset az, hogy utalás történik, indítvány tétetik az 1901. XXIV. te revíziójára, és hogy ebben az irányban kijelentések hangzanak el. Az igen t. előadó úr hivatkozott többek között arra, hogy milyen szigorú ez a törvényjavaslat és hogy az 1901 : XXIV. te. nem tartalmazta azt a rendelkezést, hogy maga a törvényjavaslat törvénybe iktatott rendelkezései azonnal hatályba lépnek, hanem a következő országgyűlésre tolta el ezeknek hatályát. (Helyeslés jobb felől.) Engedjen meg a t. előadó úr, ez gyönge argumentum, hiszen ennek megvan a maga természetes oka. Az 1901 : XXIV. te. életbelépett 1901 október 26-án, mert a törvényhozás a megelőző országgyűlés utolsó ülésszakában tárgyalta le ezt a törvényjavaslatot és természetszerűleg áttolta annak érvényét az új országgyűlésre. De annak ellenére, hogy 1901 október 36-án ez a törvény életbelépett, rövid idő múlva jelentkeztek már a sürgetések, amelyek ennek a törvénynek revízióját követelték. Ezek között talán a legnagyobb érdekességgel bír az összeférhetlenségi törvény egyik legkiválóbb ismerőjének, legkiválóbb sürgetőjének, néhai Rakovszky Istvánnak az az indítványa, amelyet 1911-ben terjesztett a Ház elé bizonyos a közvéleményt izgató ítéletek hatása alatt, és ebben az indítványában azt követelte, hogy az ítélkezés a jury helyett a közigazgatási bíróságra ruháztassák át. Jellemző, hogy az akkori miniszterelnök, KhuenHéderyáry Károly gróf, nem utasította el ezt az indítványt, sőt kijelentette, hogy ő maga is érzi, hogy ebben a tekintetben revízióra van szükség és hajlandó volt szemben az előadóval akceptálni azt a gondolatot, hogy az ítélkezés egy független bírói fórumra ruháztassék és csak azért nem járult hozzá az indítványhoz, mert egy meghozott ítélet kritikáját is tartalmazta az indítványozónak ez az előterjesztése és így bizonyos rend szempontjából nem volt abban a helyzetben, hogy ahhoz hozzájáruljon, mert nem akarta az egész ítélkezést, amely előzőleg lefolyt, utólagosan elítélni és dezavuálni, ellenben magát a gondolatot, hogy az összeférhetlenségi törvény revízió alá vétesssék és hogy ezen revízión keresztül egy független bírói fórum kreáltassék, az akkori miniszterelnök a maga részéről egyáltalában nem utasította el. Hogy az utóbbi időkben fokozottan jelentkezik az összeférhetlenségi törvénnyel szemben a közvélemény sürgetése a revízió irányában, ez azt hiszem, négy momentumra vezethető vissza. Ezek között a momentumok között kétségkívül első helyen szerepel a gazdasági élet és helyzet megváltozása. Már a háború alatt, de különösen a háború után az egész gazdasági élet tőkeszegénysége arra vezetett, hogy a magyar állam a szubvencionálással támogatott részvénytársaságok és szövetkezetek alapításában olyan jelentékeny mértékben vett részt, amire a múltban nem volt példa. Ha meg méltóztatnak nézni az 1901. évi törvényt, ott még csak mint elszórt kivételek jelentkeznek azok az intézmények, amelyeknél a magyar állam 8