Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.
Ülésnapok - 1931-113
360 Az országgyűlés képviselőházának 113. előtt áll, hogy vagy felszámoltatja a Mftr.-ot, vagy pedig gondoskodik a részvénytársaság pénzügyeinek rendezéséről. A magyar dunai hajózás fenntartását honvédelmi, politikai és közgazdasági szempontok okvetlenül szükségessé teszik. Valamennyi dunai államban tapasztalható az a törekvés, hogy a nemzetközi Dunán olyan nemzeti hajóstársasággal jelenhessék meg, amelynek irányításában az államnak vezető szerepe van. (Folytonos zaj.) Elnök: Képviselő urak, kérek egy kis csendet az előadó úr részére. Zsindely Ferenc előadó: Ezt a törekvést valamennyi dunai állam — Bulgária kivételével — már megvalósította, mégpedig állandó és jelentős anyagi áldozatok révén. Ezt a törekvést, eltekintve minden más szemponttól, amelyeknek részletezésére ezúttal nem térek ki, tisztán közgazdasági szempontból is természetesnek kell találni. Azt az előnyös helyzetet, amelyet a Duna és vízhálózata a belső és nemzetközi árucsere szempontjából biztosít, dunai állam kiaknázatlanul nem hagyhatja. Magyarországnak is kötelessége és elsősorban éppen Magyarországnak kötelessége ez, mert Magyarország mezőgazdasági exportja az olcsó víziúton való szállítás előnyeinek alapos kihasználására egyenesen rá van utalva. Az olcsó fuvardíj nyitotta meg a magyar lisztnek 1930-ban újra az angol piacot. Az 1931. évi brailai export is nehezen jöhetett volna létre a víziszállítás lehetősége nélkül. Figyelembe véve a sajnálatos elzárkózási politikát, amely főként a velünk szomszédos államok kereskedelempolitikáját jellemzi, a hazánkat szorongató vasgyűrűből a Duna az egyetlen kivezető szabad út. De még belső kereskedelmi szempontból is, főként a válságbajutott mezőgazdasági terményértékesítés szempontjából, fokozott jelentősége van a viziutak kihasználásának. Mindezek a szempontok nemcsak a magyar dunai hajózás fenntartását indokolják, hanem indokolják az államnak a Mftr.-nél eddig vállalt anyagi érdekeltségét is. A vállalat részvényei ezidőszerint a következő arányban oszlanak meg a részvénytulajdonosok között. A Magyar Folyam- és Tengerhajózási R. T. jelenlegi 588.000 darab részvényéből a magyar királyi pénzügyminisztérium tulajdonában van 146.464 darab, vagyis 24*91%, az Államvasutak tulajdonában van a volt angol részvénypakett, 263.120 darab, vagyis 44*74%, összesen állami tulajdonban van tehát 69*65%. A magyar pénzintézetek tulajdonában van 21*53%, különféle kisebb részvényesek kezében van összesen 8*82%. Ilyen tényállás mellett kellett a kormánynak döntenie abban a kérdésben, hogy lemondjon-e a magyar dunai hajózás további fenntartásáról, vagy pedig újabb áldozatot hozzon a részvénytársaság megmentésére. A kormány — szerény nézetem szerint helyesen — az utóbbi megoldást választotta, a részvénytársaság felszámoltatása helyett annak szanálását. Bátor vagyok rámutatni arra, hogy a másik lehetőség választása lis nemcsak áldozatot, (hanem közvetlen veszteséget jelentett volna az államkincstárnak, mert a részvénytársaság felszámoltatása az államot, mint a részvénytöbbség tulajdonosát elsősorban érintette volna. Bátor vagyok rámutatni arra a költségtöbbletre is, amelyet a most esetleg megszüntetett ma; igyar dunai hajózásnak jobb viszonyok közt új életre való keltése jelentett volna. A kereskedelemügyi miniszter úr valóban nagyszabású költségvetési beszéde kapcsán már ülése 1932 június 30-án, csütörtökön. bejelentette, hogy a kormány a Mftr. szubvenciójának évi 2 millió pengővel való felemelésére határozta el magát. Ennek az elhatározásnak, amelynek a legutóbb elfogadott költségvetésben is nyoma van már, megvalósítása ez a javaslat, melyet ismertetni bátor vagyok. A javaslat mellékletét alkotó új 35. ^ 2. bekezdése szerint a legfeljebb évi 2 millió pengővel felemelt szubvenciót fizetni kell mindaddig, amíg a részvénytársaság adósságai letörlesztve nincsenek. Dátum szerint, pontosan megszabott határidő kijelölése helyett ilyen rugalmas módon kellett a felemelt szubvenció folyósításának időtartamát meghatározni azért, mert a pénzpiac helyzetének, elsősorban a kamatláb magasságának változása s a tartozásoknak a tervbe vett elsőbbségi kölcsön útján való kedvezőbb rendezése is módosíthatja a törlesztés időtartamát, de módosíthatja azt esetleg a dunai hajózás jövedelmezőségének időközben beálló javulása is. Ezt az új 2 millió pengő évi szubvenciót a részvénytársaság a pótszerződés 35. §-ának 5. bekezdése szerint részvénybefizetés címén tartozik elszámolni mindaddig, amíg a közeljövőben végrehajtandó részvénytőke-emeléssel kapcsolatban kibocsátott új részvénymennyiség névértéke kiegyenlítve nincs, sőt részvénybefizeítés címén tartozik elszámolni a részvénytársaság a régi .másifélamillió pengős szubvenciónak azt a részét is, amelyet a vállalat kölcsöntartozásainak törlesztésére fordít. Ilyenmódon tehát az államkincstár a szubvenció ellenében bizonyos közvetlen ellenértékhez is jut azáltal, hogy fokozott mértékben válik tulajdonosává a részvénytársaságnak. A részvénytőke felemelése után ugyanis a vállalat részvényelosztásának előbb ismertetett aránya a kincstár javára a következőképpen fog módosulni. A pénzügyminisztérium birtokában lesz a részvényeknek 73'50%-a, a m. kir. Államvasutak birtokában 15'79%-a, állami tulajdonban lesz tehát összesen 89*29%-a, a magyar bankok tulajdonában 7'60%-a, a kisrészvényesek kezében pedig 3'11%-a. Bátor vagyok röviden megemlíteni azokat az indokokat is, amelyeknek alapján jelenleg az Államvasutak tulajdonában lévő r 263.120 darab részvényt annak idején a kormány angol tulajdonból megvásárolta % Az 1929/30. évi állami zárszámadás indokolásában a kormán> erről a tranzakcióról már beszámolt a törvényhozásnak. A tranzakció feltételeit szintén ismertette, így azokra kitérni ezúttal feleslegesnek tartom. Az állami zárszámadásról szóló jelentés 160. oldalán a 418. számú tétel c) pontjában ezek az adatok részletesen megtalálhatók, így csak röviden utalok arra az okra, amely a vasúti és víziszállítás együttműködésében rejlő nagy közgazdasági érdeken kívül a kormányt annak idején erre az elhatározásra vezette. Ez pedig az a természetes törekvés, hogy ha már az államkincstár a részvénytársaság szanálására jelentékeny pénzügyi áldozatot hoz, akkor azt az áldozatot ne idegen részvénytulajdonosok javára, hanem ít, maga javára hozza meg. ' .•; . Ugyanebből a szempontból kell megítélni a vállalat részvénytőkeemelését, illetőleg az állami tulajdonban lévő részvények arányszámának csaknem 90%-ra való előbb említett javulását is. Okvetlenül szükségesnek kell tartani, t. Képviselőház, hogy az állam, ha ilyen súlyos kötelezettséget vállal magára a^ részvénytársaság anyagi helyzetének orvoslására, mint amilyent vállal a tárgysorozaton sze<-