Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-112

Az országgyűlés képviselőházénak 112. testhezálló törvényeket alkotunk, az mindig megbosszulja magát, ez a 9. § pedig nem egyéb, mint a szociáldemokrácia testére szabott szakasz és éppen azért, mert világosan látom ebből az üldözést, a felülről oktrojált osztályharcot, a szakaszt nem fogadom el. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Hegymegi Kiss Pál. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Kétségtelen, hogy a magyar társadalom nem új összeférhetlenségi törvényt várt volna, hanem azoknak a súlyos összeférhetlenségi eseteknek a kiirtását, amelyek ebben a parlamentben felburjánoztak. Egy novella lett volna a helyes mód, amelyben ezeket az újabb összeférhetlenségi eseteket szabályozták volna az 1901. évi XXIV. te. mellett, amely törvénycikk tökéletes alkotás ehhez a javaslathoz képest. Miután pedig a gyakorlat azt bizonyítja, hogy a parlament pártjai sohasem tudtak felemelkedni arra a magaslatra, hogy az összeférhetlenségi esetek elbírálásánál a pártszempontot mellőzzék, alkotmányos bíróságra kellett volna hízni az összeférhetlenségi esetek elintézését. Az országot is csalódás érte ezzel a törvényjavaslattal, mert körülbelül 70 képviselő úrnak kellett volna kimaradni és nem marad ki senki. (Zaj.) Az egységespártra nézve is káros volt ez a törvényjavaslat, mert ez volt az utolsó óra, amikor az egységespárt a maga részéről is tudta volna a közéleti tisztulási folyamatot elősegíteni. Az igazságügyminiszter úrra nézve is csalódás ez, mert az igazságügyminiszter úr javaslata .sokkal különb, mint az a javaslat, amelyet a bizottság idehozott, {Ügy van! Ügy van! a bal- és a szélsőbaloldalon. — Gaal Gaston: De mennyivel! — Farkasfalvi Farkas Géza: Eg és föld!) Szögezzük le őszintén ennek a javaslatnak kritikáját, mert amit én elmondok, az nem egyéni véleményem, hanem ezt a magyar közvélemény így ítéli meg az ország minden részében. (Gaal Gaston: A miniszter úr javaslata becsületes javaslat volt!) Van azonban a törvényjavaslatnak más hibája is. Elkalandozik olyan térre, amely tér nem esik az összeférhetlenség kereteibe. Ezek azok a diszciplináris szakaszok, amelyek azt bizonyítják, hogy a többségi párt még most sem szokott le arról, hogy az ellenzéket, amely a közszabadságokért küzd, ilyen törvényekben megfenyítse s ide tartozik másrészről ez a szakasz is, amely szerintem a politikai rezonnal, a közszabadságok f alapelveivel a legteljesebb mértékben ellentétben áll. Politikát és sajtót egymástól elválasztani nem lehet, (Ügy van! Ügy van[ a baloldalon.) mert a politikai megnyilatkozások eszköze a sajtó és nem tudnak nekem Európában egyetlen politikai nagyságot sem felmutatni, akinek háta mögött ne állt volna sajtó, sőt éppen a sajtó az eszköze a politikai elgondolások és elvek érvényesítésének. Kezdjük Magyarországon. Ha Magyarországot nézzük, például Kossuth Lajos e szerint a javaslat szerint összefénhetlen volna a^ magyar parlamentben, mert becsületes újságíró volt, aki maga vállalta a felelősséget cselekedeteiért, ez a javaslat pedig a politikusokat arra kényszeríti, hogy strómanokkal intézzék el saját politikai elveik képviseletét, (Propper Sándor: Kossuth Lajost is becsukták!) arra kényszeríti őket, hogy azokért ők felelősséget ne vállaljanak. De valalhogy igazságtalan is, hogy a miülése 1932. évi június 28-án, kedden. 307 niszterelnökségnek, tehát a kormánynak van egy sajtóirodája s ott a sajtófőnök nap-nap mellett adatja le a szubvencionált lapokiban — vidéki lapoktól kezdve végig — legádázabb megnyilatkozásait az ellenzékkel szemben. (Gaal Gaston: Még hazugságokat is!) Csak Gaal Gaston t. képviselőtársamra hivatkozom ebben a tekintetben és a Budapesti Hírlapra. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Peccatur intra muros extra!) Es amikor mi errenézve az állami költségvetésben a közadók terhére pénzeket szavazunk meg, akkor idejön a kormány olyan javaslattal, hogy politikusnak nem szabad felelős szerkesztőnek vagy felelős kiadónak lennie. Ellentét is van a szakasz első és második bekezdése között, mert első bekezdésében azt mondja, hogy képviselő nem lehet felelős szerkesztő vagy felelős kiadó, a második bekezdés pedig úgy intézkedik, hogy a képviselőt mint felelős szerkesztőt és felelős kiadót nem védi a mentelmi jog. Ha az első bekezdésben ezt a kijelentést teszi a javaslat, akkor a második bekezdés kétségtelenül felesleges. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Dehogy felesleges! Akkor volna kiskapu, ha ezt kihagynók! "— Gr. Hunyady Ferenc: Összeférhetlenségi bejelentést ujságí>éldánnyal a kézben lehetne tenni!) Ha a mentelmi joggal visszaélés történt, ennek lehetetlenné tételére van más mód is. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: En vigyázok a kiskapura!) Tessék a sajtó vétségek vagy bűntettek miatti mentelmi ügyeket soronkívüliekké tenni, (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Azt is meg kell csinálni!) tessék ezt a Házzal elintéztetni és tessék az ügyészséget utasítani, hogy soronkívül intézzék el ezeket az ügyeket. De ezért ilyen szabályokat megalkotni egyáltalában nem helyes. Ami a második kérdést illeti, hogy ez sajtószempontból szükséges, erre azt mondom, hogy tessék hozni egy sajtótörvényt, (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Meglesz az is! — Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Propper Sándor: A világért ne tessék hozzányúlni! — Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Követelik! — Propper Sándor: Ne csináljanak semmit! Ez a rendszer aludjék és emésszen! — Zaj.) de az lehetetlen, hogy egy háborús kivételes intézkedés címén ennek a rendszernek sajtóosztálya dirigáljon minden olyan kérdésben, amely a magyar közvélemény irányítását illeti és ott az ellenzéknek minden nehézséget megcsináljanak ilyen törvények által, amikor ugyanakkor szubvenciókkal a legádázabb harcot folytatják az ellenzék ellen. (Propper Sándor: Az egyiknek arany, a másiknak korbács! — Malasits Géza: Az egyiknek szubvenció, a másiknak börtön!) Hiszen a régi sajtótörvénynek, az 1914. évi sajtótörvénynek is vannak intézkedései. A felelős szerkesztő és felelős kiadó személyét be kell jelenteni a törvényhatóság első tisztviselőjének és ha az tisztességes, becsületes ember, minthogy a sajtószabadság közszabadság, akkor a törvényhatóság első tisztviselője köteles azt a bejelentést tudomásul venni. De nem lehet tovább diszkrecionális jogkörbe vonni ezt, sőt újabban, legutóbb kiadatott talán egy belügyminiszteri rendelet, — mert nem tudom én ezeket a rendeleteket mind megjegyezni, hiszen nem lehet számontartani ezeket, mindennap kiadnak egyet, ahogyan a politikai érdekük hozza magával — amely rendelet a felelős kiadó személye tekintetében — tehát nem a fe-