Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-110

248 Az országgyűlés képviselőházának 110. ülése 1932 június 2U-én, pénteken. hogy ez az összeférhetlenségi javaslat, amely ugyan bizonyos fokig a közvélemény nyomása alatt és kívánsága folytán adatott be, talán mégsem egészen aktuális ma, amikor új választójogi reform előtt állunk. Azt hiszem, az az új választójogi reform annyira meg fogja változtatni a parlamentáris helyzetet, hogy nagyon kétséges, hogy ez az összeférhetlenségi törvény meg fog-e felelni az új választójogi reformnak, amelyet még nem ismerünk. Ha csak azt nézem, hogy az új választás minden valószínűség szerint listaválasztási alapon fog lefolyni, — amit nagyon valószínűnek tartok — akkor máris a pártok érdeke lesz, hogy ne kerüljenek be olyan képviselők, akik esetleg összeférhetlenek. De a választójogi reform szükségességén kívül más^ is szükséges ahhoz, hogy az összeférhetlenségi^ törvény tényleg a közélet tisztaságát eredményezze és ez a közszellemnek, a közerkölcsnek a régi nívóra való emelése, amely független egy kodifikált törvényjavaslattól. Ezt csak új kormányzással, annak friss levegőjével s a régi rendszer megszűntetésével vélem elérhetőnek. Mert nagyon sokféle összeférhetlenség van a politikában, nemcsak a képviselői ^összeférhetlenség, hanem ezenkívül több más erkölcsi összeférhetlenség is. Ezek közül csak arra mutatok rá, amelyet egyes pártok és politikusok követtek el a jelszavakkal és amelyet az összeférhetlenség egyik legsúlyosabb kritériumának, példájának tartok. Hiszen ha az elmúlt tizenhárom esztendőt nézzük, akkor látjuk, hogy a politikai jelszavak mily összeférhetlenséget képeztek. Itt voltak kezdetben a keresztény kurzus jelszavai és bizony a szellem nem volt mindig keresztény, sőt a keresztény vallásnak legszebb és legelső parancsát, a felebaráti szeretetet a legkevésbé gyakorolták ezek a politikai pártok. Ezt látjuk akkor is, ha nézzük a kisgazda jelszavakat. Ez is egy jelszó volt, de sem egy tényleges átfogó és eredményes agrárprogrammot nem foglalt magában, sem pedig a kisgazda társadalmat valóban jobb helyzetbe nem hozta. Magáról a törvényről csak annyit kívánok mondani, hiszen ki lett merítve ezi a kérdés, hogy én nagyon helytelennek italálom, hogy a foglalkozási ágak bizonyos fokig szembe lettek egymással állítva. Nem tartom azt helyesnek, hogy például a gyáripari érdekeltség más elbírálásban részesüljön, mint a többi érdekeltség, mert igenis szükségesnek tartom azt, hogy a gyáripar képviselve legyen a Házban. Az összeférhetlenség legfontosabb kritériuma az, hogy független legyen az illető képviselő a kormánytól, hogy a kormánynál ki ne járhasson és hogy ne azért legyen egy képviselő különböző vállalatokban, mert képviselő, viszont ha foglalkozásánál fogva mindig az volt, nem látom be, hogy milyen okból lehessen bármilyen foglalkozási ágat a Házból kirekeszteni. Itt bizonyos fokig szintén a közvélemény nyomása mutatkozott. Ha a statisztikát nézzük, azt látjuk, ami egé' szén természetes egy agrárországban, hogy a földbirtokosság van a legnagyobb percentben képviselve a Házban. A gyáripar és ennek mellékágai igen kis frakcióval vannak képviselve, az ügyvédi kar ellenben igen nagy számban. Talán éppen az ügyvédképviselőknek a múltban való szereplése váltotta ki azt az ellenszenvet, amelyet most a közvélemény más foglalkozási ágakkal szemben is érez, mert egészen világos, hogyha) visszatekintünk a régmúltra és a múltra, földbirtokos társaink, akik politikával foglalkoztak, vagyonilag vajmi kevéssé gyakran gyarapodtak, igen sok példát tudnék felsorolni, amikor éppen a politika tette őket tönkre, (Igazi Úgy van! a jobboldalon.) azonban nem hiszem azt, hogy egy ügyvédnek, akit képviselővé választottak, az irodája rosszabbul ment volna. Lehetséges, hogy ez is megtörtént, de mindenesetre sokkal kevesebb esetben fordult elő, mint a földbirtokosoknál. Teljesen érthető tehát, hogy a közvélemény bizonyos ellenszenvvel van — ez főleg a vidéken érezhető — az ügyvédképviselőkkel szemben. Még valamit méltóztassék tekintetbe venni. Akárhogyan nézzük, tény, hogy az az ügyvéd-képviselő a saját kartársaitól is elveszi a kenyeret, mert igen sok ember inkább megy ügyvédképviselőhöz, mint más ügyvédhez, és amikor ma az ügyvédség óriási nyomorban van, tényleg ebből a szempontból is érthető az, hogy az ügyvédképviselők helyzete — objektíve említem meg — nem a legnépszerűbb. Én a javaslatnak talán azt a részét kifogásolom leginkább, amely a bíráskodásra vonatkozik. Nem tudom helyeselni azt, hogy az öszszeférhetlenségi bíróságot a mindenkori házelnök nevezze ki, hanem sokkal helyesebbnek tartanám, ha a mindenkori Közigazgatási Bíróság elnöke volna ex offo az összeférhetlenségi bíróság elnöke. A magyar Képviselőház elnöke az ő tiszteletreméltó állása dacára még sincs ugyanabban a helyzetben, mint a sokat emlegetett angol speaker, mert a speaker többé miniszter sem lehet, ha pedig képviselő, automatikusan megszűnik képviselőnek lenni és a felsőház, a lordok házának tagjává lesz kinevezve, szóval ő kikapcsolódott a politikai életből, parallelt tehát nem lehet vonni. Hiszen a multakhói is látjuk, hogy bármilyen objektív akar is lenni egy elnök, végeredményben mindig pártelnök marad, ennek folytán a javaslatnak ezt a részét nem tudnám elfogadni T. Ház! Ezzel be is végeztem néhány percre korlátozott beszédemet és a javaslatot elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A kereskedelemügyi miniszter úr kíván szólni. Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: T. Ház! A tegnapelőtti interpellacios napon az interpellációk előterjesztése alkalmával a vezetésem alatt álló minisztérium egyik kitűnő főtisztviselőjét helytelen és alaptalan támadások érték. Helytelennek kell tartanom ezeket a támadásokat, mert a Képviselőházzal szemben nem a tisztviselő, hanem a miniszter a felelős. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Különösen helytelen az ilyen támadás akkor, ' amikor a nyilvánosság nem is szerezhet arról tudomást, hogy mit tett, vagy mit mulasztott el az az illető tisztviselő, hiszen a Ház elé, a nyilvánosság elé csak a kormány, vagy valamely miniszrter akaratelhatározása kerül. Hogy ebben az akaratelhatározásban mekkora része van valamely köztisztviselőnek, azt a nyilvánosság nem tudhatja. Én ennélfogva kötelességemnek tartom, hogy ezeket a támadásokat itt visszautasítsam (Helyeslés a jobboldalon.) és azzal a kéréssel forduljak a képviselő urakhoz, hogy amennyiben valamely kormányzati intézkedést helytelennek méltóztatnak találni, támadjanak engem, az én kötelességem a pariamentáriznus alapelvei szerint is, hogy a vezetésem alatt álló minisztérium intézkedéseiért helyt álljak a Házzal és a nyilvánossággal szemben. (Szi-