Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-104

Az országgyűlés képviselőházának 1 képviselet szempontjából a tárgyalásokat a külügyminisztérium viszi, érdemileg a vezető szelleme a tárgyalásoknak a kereskedelmügyi minisztériumnak egy magasrangú funkcionáriusai, Ferenczi Izsó állaimtitkár; a Iharmadik, amelyik természetesen szintén belefolyik, a földmívelésügyi minisztérium. Itt egy hármas bizottság van, amelynek tagjai közül az egyik ide húz, a másik oda húz*, sokszor az egyik nem tudja, mit csinál a másik, vagy például egyike ezeknek a főtisztviselőknek a legfontosabb tárgyalások alkalmával más hivatalos elfoglaltsága folytán azokon nem vehet részt; és hallottunk olyan eseteket is, amikor az egyik nagy meglepetéssel értesült olyanokról, amiket már a másik külkereskedelmi tárgyalások során ennek, vagy annak már odaígért. Engedelmet kérek, aki a vámbizottságiban — amelyet nagyon ritkán, fogyatékosan és egyáltalában nem olyan módon hívnak össze, hogy annak valami szerepet juttatnának — ezeket a dolgokat megfigyeli, abban mindinkább megerősödik az a felfogás, hogy amint 1922-ben figy 1932-lben sincs semmiféle egy séges vezetés és éppen itt van aa a roppant gyengeség, amely minálunk észlelhető. Ausz triában egy ember személyében van inkorporálva az egész külkereskedelmi politika, Cseh Szlovákiában szintén egy ember személyében van inkorporálva az egész* kereskedelmi politika; ezt mindenki tudja, azok évek óta majd nem plenipotenciárius hatalommal, természetesen a kormány befolyása alapján, foglalkoznak azokkal a dolgokkal, míg nálunk ezek a dolgok szétfolynak, össze zavartatnak s ennek eredménye azután, hogy ilyen képtelen helyzet áll elő. Mert másnak, mint képtelen helyzetnek nem fogadhatom el azt, ami itt a legutóbbi évnegyedben, összehasonlítva az előző év első évnegyedével, eredményként jelentkezik. Meg kell azonban emlékeznem arról is, hogy mi már 1922 után, amikor az első autonóm vámtarifa elkészült, teljesen elhibázott álláspontból fogtuk fel a vámpolitika egész bevezetését, amire akkor a Közgazdasági Társaságban megtartott ankét alkalmával Matlekovits Sándor szintén megdönthetetlen érvekkel mutatott rá. Hogy mi volt az autonóm magyar vámpolitikának, a háború után önállóvá vált ma gyár vámpolitikának kiindulási pontja, azt egy nagyon érdekes és kitűnő tanulmány tartalmazza, amely «A magyar vámpolitika alapvetése» címen dr. Ferenczi Izsó akkori miniszteri tanácsos, most államtitkár tollából került ki. Miután Ő volt az

s aki a magyar autonóm vámtarifát csinálta, és azóta is ő a vezető szelleme az egész külkereskedelmi politikának, — igaz, hogy olyan vezető szelleme, akit viszont ezek a mellékbefolyások nem engednek odáig sem érvényesülni, hogy egységesen juttassa kifejezésre az akaratát, — ha ezt a könyvet elolvassuk, akkor ebiből tudjuk meg azt, hogy mi volt a hiba a kiindulásnál és mi a hiba szerény felfogásom szerint ma is. Előrebocsátom, hogy miután a kereskedel-. mi minisztériumnak e kitűnő főtisztviselője ellen politikai okokból már többször hangzott el panasz, a magam részéről arról vagyok meggyőződve, hogy f ő nagyiSizerű képességeinél, lenyes tudásánál és minden kétségen felüj álló kristálytiszta jelleménél fogva nagyszerű tényezője kell, hogy legyen és lehetne a külkereskedelmi politikának, de ennek akadálya először az, hogy a vezetésnek nincs egysége,, másodszor az, hogy — sajnos — az 1920-as évek elején leszögezte magát olyan elgondolásom, ülése 19Ê2 június l^-en, kedden. 15 hoz és olyan felfogáshoz, amely szerintem Magyarországnak károkat okozott, és amely gondolatmenetnek további fentartása ma is lé nyeges károsodást okoz. (Erdélyi Aladár: És agrárellenes!) Az ő elgondolása az, — hogy röviden ismertessem (olvassa): «ha egyszer CsonkaMagyarorszájg gazdasági szervezete és beállítottsága az egész világgazdasági helyzetbe ezidőszerint olyan, hogy a mezőgazdaság érdekeit a közvetlen vámvédelem nem képesi elöbibrevinni, ellenben határozott vámvédelem útján van mód és alkalom arra, hogy ipart teremtsünk, az ipart kifejlesszük, erősítsük és létében biztosítsuk, akkor meggyőződésem szerint a vámvédelem kérdésében az ipari termelés érdé kei kell, hiogyi djöntők legyenek.» (Erdélyi Aladár: Ez volt az egész agrár katasztrófának az oka!) Ezzel szemben bátor vagyok hivatkozni arra, amit ennek a vámpolitikai elgondolásnak ellenében Matlekovits Sándor hozott fel, aki soha életében nem állott agrárius ember hírében, hiszen ő merkantilista volt a múlt századbeli elgondolások szerint, — helyesen egyik sem volt, hanem közgazda volt, aki a közgazdasági élet egyeteme szempontjából fogta fel a kérdéseket. Amikor ő vitába szállt ezzel a felfogással, akkor a következőket > mondotta: (olvassa.) «A valuta csak akkor javulhat, Ihia munka által új értékeket állítunk* elő; ha ebben az irányban a kínálkozó alkalmakat felhasználjuk és a termelést fokozzuk Már pedig a túlságos iparvédelmi vámok a mezőgazdasági fellendülést gátolják, megdrágítják a felszerelést, a szerszámokat, a gépeket, a kenő- * olajokat, a műtrágyát, rézgálicot, stb. Szóval az iparvédelmi vám a kereskedelmi mérleg javításának egyik legfontosabb módját, a mezőgazdaság lendítését megakadályozza». (Ügy van! balfelöl.) . Továbbá a következőket mondotta (olvassa): «A vámtarifa éppen ez oknál fogva nem tekintheti első ós főcéljának az ipar fejlesztését, s ha az ország iparának fenntartására és fejlesztésére védelmi vámok alkalmazását szükségesnek találjuk, az mindig olymértékben történjék, hogy általa a mezőgazdaság és a fogyasztók érdekei ne veszélyeztessenek.» Konklúziója pedig: «Az autonóm vámtarifa készítésénél az ország érdekeit egészében kell figyelembevenni ós így természetesen az ipar érdekeit is.» Ezt ma is mindenki aláírja. «De nem feledjük el, — mondotta és ez volt beszédének befejezése •— hogy nemcsak a nemzetgyűlés többsége, hanem az ország természete is mezőgazdasági; ne felejtsük el, hogy mai nyomorúságunkban is a mezőgazdaság az az erős horgony, amely országunk hajóját a világ zivataros tengerén szilárdan fenntartja.» Erre azután Ferenczi Izsó akkori miniszteri tanácos reflektálva azt mondotta, hogy «a vámpolitika vezető tekintélye szólaltatta meg nagy tudását, gyönyörű humorát és költői fantáziáját.» (Erdélyi Aladár: Láttuk a fantáziát!) Ma avval az elégtétellel tartozunk e nagy ember emlékének, hogy ő látta helyesen a dolgokat (Igaz! Ügy van!) s hogy annak teljes felismerése^ és beismerése mellett, Ih'ogy a gyáripari termelés az ország termelésének egyik legfontosabb tényezője és így minden elképzelhető módon, amennyire ez összegyeztethetŐ az egyetemes közgazdaságig érdekkel, fokozandó; itt azonban nem ez történt, hanem bizonyos kizárólagosság adatott a vámpolitikai érdekek szempontjából. Sajnos, ez a politika, ennek a politikának eszmemenete folytatódik most to-