Képviselőházi napló, 1932. X. kötet • 1932. június 14. - 1931. július 05.

Ülésnapok - 1931-104

16 Az országgyűlés képviselőházának vább, és nem azt a jelentőséget kapja a gyáripar a vámkérdések elintézésében, amelyet természetesen mindenkinek koncedálnia kell, hanem praedomináló befolyást a kereskedelemmel, a kézműiparral és a mezőgazdasággal szemben egyaránt. Szerintem ez a téves elgondolás, ez az elhagyása Matlekovits Sándor iskolájának, a közgazdasági érdekek egyetemességének ez az elhanyagolása egy termelési ág javára: ez eredményezi azt, aminek következményeit most szemlélhetjük, hogy t. i. egyik termelési ágnak sem megy jól, amelynek favorizálására az egész vámpolitikánk be volt állítva, mert természetesen annak is szenvednie kell és^ szenved is. A Gyáriparosok Országos Szövetségének most megtartott közgyűlésén is kifejezésre jutott az, hogy az ipar is szenvedi a mezőgazdaság válságát. Teljes mértékben szenvedi, de annakidején erre nem gondoltunk; a prioritás kérdését rosszul állították be, és ugyanez a szellem többé vagy kevésbbé érvényesül ma is vámpolitikánkban, ami azután a mostani eredménye» ket hozta létre. (Ügy van! Ügy van! half elől. — Erdélyi Aladár: Ferenczi Izsó szerint ez volt a költemény!) Méltóztassanak megengedni, hogy annak bizonyítására, hogy ez többé-kevésbbé ma is így van, felhozzak egy esetet a legutóbbi napok történetéből. (Halljuk! Halljuk!) Igen szomorú, hogy a mai vámpolitikai helyzetben a kormány arra érezte magát kötelezettnek az ország érdekei szempontjából, — és ebben a kérdésben nem akarok vele vitába szállani — hogy újból azokat a szerencsétlen behozatali korlátozásokat kell életbeléptetnie, amelyek végeredményben azt jelentik, hogy az ország egész ipari termelése^ kereskedelme és mezőgazdasága a kormány jár szalag jár a kerül, mert a kontingensek megállapítása, sőt, — mint későbbi leszek bátor kifejteni, nézetem szerint helytelenül — a megállapított kontin genseknek egyénenkénti felosztása is a kormánynak van fenntartva. (Fábián Béla: Lánclánc, eszterlánc 1) Ez azt jelenti, hogy kereskedelem ós ipar egyszerűen a kormány járszalagjára kerül. Először is tehát lényegesen kifogásolom azt, — és szerintem a kormánynak már a saját nagy felelőssége szempontjából sem lett volna szabad ugyanabba a hibába esnie, mint amilyen hibába az inflációs kormányok beleestek — hogy a saját hatalmuknak túlfokozása érdekében és teljes kiélése érdekében nemcsak a kontingensek megállapítását, a behozható árucikkek mennyiségbeli megállapítását, hanem a kontingensnek az egyének között való felosztását is magának tartotta fenn. Amikor Né metországban és Ausztriában most hasonló intézkedések történnek, ezek sohasem történnek a devizakiosztás terén sem máskép, mint, hogy a kormányhatalom megállapítja, bogy vájjon az egyes termelési ágak számára mennyi import-devizát engedélyezhet, de az illető érdek képviseletekre, a kereskedelmi és iparkamarákra bízza a kontingensnek az egyének közötti felosztását, ami magától értetődő is, mert végeredményben a kormánynak is csak egy érdeke lehet: a felelősséget ne vállalja magára azontúl, hogy mennyi a kontingens, ne vállalja azt a fokozott felelősséget, hogy az egyének között hogyan osztja meg ezt a kontingenst. Miután nálunk a hatalom a fontos és a hatalmat végig kell kiélvezni és kigyakorolni, ennélfogva ez is ide felvétetett. A kereskedelemügyi miniszter úr ezirányű 10U> ülése 1932 június ll^-én, kedden. intézkedéseinek alapja a szakmánként való véleményező hizottság, a négy véleményező bizottság volna, amelyeknek egyike vonatkozik a vasiparra, a míásik a textiliparra, a harmadik a bőriparra és a negyedik vonatkozik a gyarmatárukra és fűszerárukra. (Fábián Béla: Az a bőripar! — Müller Antal: Az a kérdés, kik lesznek az előadói ezeknek a bizottságoknak? — Fábián Béla: A bőripar megint jól fog menni! Bőrlehúzó ipar!)^ Ennek az intézménynek életbeléptetése után történt, hogy a Vámpolitikai Központ kapott egy leiratot a kereskedelemügyi miniszter úrtól, amelyben ő van megbízva ezek létesítésével, ezeknek életbeléptetésével, amely megbízás gyönyörű, de amely természetesen abban a pillanatban elveszti minden gyakorlati értékét, amikor maga a kereskedelemügyi miniszter úr nemcsak, hogy fenntartja magának ezzel a véleményezéssel szemben teljes önálló intéz kedési jogát a felosztás és egyebek tekintetében, hanem elnökül a bizottsághoz a saját közegét delegálja, előadóként pedig delegálja mind a három fontos szakmához, úgy a textilszakmához, mint a vasipari szakmához és a bőr ipari szakmához, az illető gyáripari érdekeltség vezetőjét. (Dinnyés Lajos: A Gyosz.-t! — Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszter: A képviselő úr ellentétben áll előbbi szavaival, ha az érdekeltségek részvételét kifogásolja, mert előbb meg éppen azt tetszett kívánni, hogy így csináljam meg!) Bocsánatot kérek, elég világo san mondottam, hogy a véleményezőbizottság elnöke a kereskedelemügyi miniszter úr kiküldötte, előadója pedig — akinek a leirat szerint az a szerepköre van, hogy ő szervezi meg az egész irodát — a négy közül az egyikben, a gyarmatárukereskedelemben valóban nem a gyáripar képviselője, — mert itt a gyáripar nincs érdekelve — de a többi három szakmában egyedül és kizárólag az illető gyáripari érdekeltségek képviselője. (Felkiáltások a baloldalon? A Gyosz!) Mit jelent az import korlátozása

1

! Az im port korlátozásának minél jobban való gyakor lása, minél kimerítőbben való gyakorlása természetszerűleg érdekében áll a gyáriparnak, de nem. áll érdekében a kereskedelemnek és kézműiparnak. (Erdélyi Aladár: És az agrárvilágnak sem!) A kereskedelem és a kézmű ipar természetesen a mellett dolgozik, hogy többet hozhassanak be, a gyáripar pedig a mellett dolgozik, hogy minél kevesebbet hoz zanak be. Ha tehát egy ilyen véleményező szerv megalakul, akkor szerény felfogásom szerint önmagától adódik, hogy ennek előadója csak olyan lehet, aki elfogulatlan, aki felette áll ezeknek az érdekeknek, aki egy ilyen érdekhez sincs hozzáfűzve. Mert engedelmet kérek, azt mégis csak nem lehet követelni, hogy a kézműipar, a kereskedelem képviselői az ő igényeiket, az egyénenként való felosztásra vonatkozólag is, a gyáripari érdekeltség titka ránál, mint előadónál érvényesítsék, kénytele nek legyenek

1 elmenni a gyáripari érdekeltségeknek bürójába, ott a véleményezést feldolgoztatni. Itt semmiféle figyelembevétele nincs annak a szempontnak, hogy egy ilyen végte lenül kényes, egy ilyen rettenetesen fájdalmas eljárás lebonyolításánál minden érdekeltnek legalább azt kell éreznie és tudnia, hogy elfogulatlanul bírálják el az ő dolgait, hogy elfogulatlanok azok, akik azokat feldolgozzák. Nem lehet azt kívánni, hogy azoknak, akinek homlokegyenest ellenkező érdekük van és akikkel konkurrenciális ellentétben állanak, mint előadóknak — és az általuk megszervezett iro-